A médiatörvény miatt sorozatos támadás éri a magyar kormányt külföldről. Ez különösen rosszul jön az EU-elnökség küszöbén. A Demokrácia és Dilemma Intézet a lehetséges következményeket taglalja, és próbál találgatni, hogy minek ment bele ekkora pofonba Orbán Viktor.

A médiatörvény nagyon rosszul jött Magyarországnak. Részben aggályos tartalma, részben a külföldi reakciók miatt. A Demokrácia és Dilemma Intézet most elsősorban az ország megrendült nemzetközi helyzetét elemzi.

Karácsony előtt egy nappal felhívta telefonon Martonyi János külügyminisztert német kollégája, Guido Westerwelle. A német külügy közleménye szerint arról volt szó, hogyan lehetne módosítani az alig két nappal korábban elfogadott magyar médiatörvényt. Orbán Viktor miniszterelnök még aznap este a Hír Tv-ben közölte, hogy sehogyan sem módosítják.

Rendkívül kellemetlen, ha egy ország demokratikusan megválasztott parlamentjének döntéseit más országok kormányai nem csupán kritizálják, de egyenesen tanácsokat adnak, hogyan változtassák meg. Ez vagy gyarmatosító törekvéseket jelez a külföldiek részéről, vagy nagy böszmeséget jelez a hazai oldalon.

A magyar médiatörvényt már három EU-tagállam kormányának tagja szólta le. Különösen éles szavakkal támadta a luxemburgi külügyminiszter, a német külügyi államtitkár és a cseh külügyminiszter. Továbbá számonkérő levelet írt a magyar igazságügyminiszternek az Európai Bizottság egyik alelnöke. Szokatlan és kínos nyomásgyakorlás ez. Főleg, hogy elnökségre készülő tagállamokkal inkább kesztyűs kézzel szoktak bánni az EU-ban.

Arcvesztés nélkül innen nem szoktak felállni

Utoljára a francia kormányon volt hasonló összeurópai nyomás, idén szeptemberben, a romániai cigányok erőszakos hazatoloncolása után. Az Európai Bizottság és több EU-s kormány figyelmeztette Párizst, hogy a francia kormány megsértette a polgárok szabad mozgását biztosító közös irányelvet. A franciák ellen akkor hasonló össztűz indult az európai sajtóban, mint most a magyar kormány ellen.

Az a vita kompromisszummal zárult. A franciák nem engedték vissza kitoloncoltakat, de ígéretet tettek, hogy 2011 elején saját törvényeiket összhangba hozzák az irányelvvel, a változtatásokat pedig az Európai Bizottság alaposan ellenőrizheti majd.

Franciaország tehát legalább részben elfogadta az európai gyámkodást, holott az EU egyik legerősebb, különösen befolyásos tagállamáról van szó. Az pedig illúzió, hogy az EU-ban mindenki egyenlő. A nettó befizetők és a nyugatiak pénzét költő keletiek súlya között akkor is van különbség, ha ilyesmi jogi szempontból nem létezhet. Magyarországgal szemben várhatóan még keményebbek lesznek, mint a franciákkal voltak, ha az alapszerződés és a médiatörvényünk között ellentmondást látnak. Márpedig látnak, erre egyértelműen utalnak az eddig elhangzott szokatlanul éles kritikák.

2008-ban elsősorban Bulgárián, kisebb részt Románián volt hasonló nyomás, az EU-s támogatások elköltése körüli korrupció miatt. Akkor a bolgár kormányfőt egyenesen Berlinbe és Brüsszelbe rendelték, mindkét városban kifejezetten keményen bántak vele. Végül pedig Bulgáriát és Romániát is pénzbüntetésre ítélték.

Soha rosszabbkor nem jöhetett volna a tekintélyvesztés

A mostani helyzet azért különösen éles, mert szombaton Magyarország veszi át fél évre az EU tanácsának vezetését. A magyar kormánynak ez nagy lehetőség lett volna az ország tekintélyének erősítésére. És arra, hogy lendületet adjon olyan ügyeknek, mint a közép-európai észak-déli gázvezetékek építése, vagy a balkáni bővítési tervek életben tartása. A médiatörvény ezeknek sem tesz jót. Nem a közvetlen összefüggés miatt, hanem mert a magyarokat kevésbé veszik majd komolyan.

A magyar elnökség fő feladata ráadásul a közös gazdasági kormányzás alapjainak lefektetése lesz, olyan szabályok elfogadása, amivel a tagállamok és a Bizottság beleszólhatnak egymás költségvetéseibe. Ha az elnöklő ország egyéb területeken a közösségi elvekkel szembe megy, akkor hitelességét csorba éri.

Az persze elképzelhetetlen, hogy az elnökséget elvegyék Magyarországtól. Ez még akkor is igaz, ha egyes EP-képviselők ezt a lehetőséget is felvetették. Ám a Tanács különböző formációit vezető magyar diplomatáknak és politikusoknak most sokkal nehezebb lesz elfogadtatni magukat, mint ez akár még egy hete is kinézett. Egyszerűen cikivé vált a magyar kormány, és aki vitatkozni akar majd velünk, annak lesz egy bosszantó aduja: „de hát ezek nem is demokraták”.

A magyar médiatörvény remek alkalmat nyújtott a keleti tagállamokkal egyébként is bizalmatlan nyugati politikusoknak és közvéleménynek, hogy kifejezzék és átéljék kifogásaikat a régióval szemben. A legutóbbi hollandiai parlamenti kampányban kifejezetten jól szereplő párt is kampányolt azzal, hogy Bulgáriát és Romániát ki kellene zárni az EU-ból. Most Magyarország is rákerülhet a „szőrös talpú, civilizálatlan” helyek listájára. Már most olvashatók publicisztikák Európa-szerte arról, hogy itt a bizonyíték, az elnökségi rotációt meg kell szüntetni, mert például a magyarok méltatlanok arra, hogy európai üléseket vezessenek.

Orbán középhatalmi terveit dobja éppen kútba

Pont ezért várható további éles támadás a környékbeli országok részéről is. Amikor 2009 március elején Gyurcsány Ferenc bohócot csinált magából Brüsszelben azzal, hogy mindenféle egyeztetés nélkül hatalmas mentőcsomagot követelt a keletieknek, éppen a térség kormányai tiltakoztak a leghangosabban. Pedig elvben az ő érdekükben is szólt.

Pontosan azért titlakoztak, hogy a nyugatiak nehogy egy kalap alá vegyék az itteni államokat, nehogy az egyik hülyesége megbélyegezze a többieket is. A cseh külügyminiszter mostani éles támadása a magyar médiatörvénnyel szemben éppen ezt a folyamatot idézi.

Ami azért lehet különösen problémás, mert Orbán Viktor alig két hete követelt pénzt a brüsszeli EU-csúcson a térség infrastruktúrájának fejlesztésére. Ha a régió egysége megtörik, mert a hangadó szerepére készülő Orbán vállalhatatlan pozícióba kerül, akkor romlik az egyébként nagyon fontos terv sikerének esélye.

Különösen sokat árthat a mostani vita, ha összeurópai értékek nevében akar a magyar diplomácia a következő években fellépni a határon túli magyarok érdekében. Az előző szlovák kormány nyelvtörvényét például ilyen érvekkel támadta külföldön az akkor még ellenzéki Fidesz is. Ha most lenne aktuális ez a vita, akkor Fico hahotázva mutogatna a magyar médiatörvényre: „ezek akarnak kioktatni minket európaiságból?”. A helyzet elég drámai, mert annak idején Ficónak sem volt olyan rossz sajtója nyugaton, mint most Orbánnak van.

Lehet, hogy erős következtetésnek tűnik, hogy a mostani támadások veszélyeztethetik az egész elnökség sikerét. Az azonban bizonyos, hogy máris kifejezetten nagy tekintélyvesztést okozott az országnak a Rogán Antal által beterjesztett médiatörvény.

Ráadásul egyelőre a magyar kormány sértett és konok reakciói jottányit sem javítottak a helyzeten. A német kormány személy szerint is megalázta például Szijjártó Pétert, aki szerda este közölte, hogy felvette a kapcsolatot a német kormány egyik szóvivőjével, és megtudta tőle, hogy Berlin nem kritizálja a magyar médiatörvényt. Másnap reggel a német külügyi államtitkár gyorsan azt nyilatkozta, hogy a törvény biztosan nincs összhangban az EU szellemiségével.

Összeadódnak a dolgok

A kifejezetten erős német támadások mögött lehetséges, hogy bosszúvágy is van. A visszamenően is kivetett válságadók több német céget is kedvezőtlenül érintettek, és e befolyásos vállalatok már hónapok óta lobbiznak a berlini kormánynál, hogy tegyen valamit a magyarokkal szemben. A mostani jól kommunikálható probléma („veszélyben a szólásszabdság”) akár kapóra is jöhetett, hogy Orbán Viktor kormányát megalázzák. Egy ilyen kiélezett helyzetben különösen érthetetlen, miért kellett ezt a támadási felületet megnyitni.

A diplomáciában ritka, hogy minden előzmény nélkül ekkora nyomás nehezedjen egy országra. Hogy most a magyar diplomáciának és hírszerzésnek nem sikerült előre jeleznie a veszélyt, vagy csak a döntéshozók nem hitték el, hogy ez lesz a vége, azt talán sohasem tudhatjuk meg.

Miért kellett beleszaladni a pofonba?

A nagy kérdés, hogy miért kellett mégis áterőltetni ezt a törvényt pont így és pont most. Erre aligha tud Intézetünk választ adni. A fideszes érvelés a gyermekek és az emberi méltóság védelmére helyezi a hangsúlyt, és egész határozottan ígérik, hogy a törvénynek egyáltalán nem célja a politikai vélemények regulázása. Az a baj, hogy ha el is elfogadjuk, hogy valóban ez volt a szándék, a törvényből ez nem következik egyértelműen. E paragrafusok rossz kezekben tényleg lehetnek fegyverek a szólásszabadsággal szemben. És ezzel a következő évtizedekben más is élhet, nem csupán a most hatalmon lévők.

Nyilvánvaló, hogy hiába van erős támogatottsága és még erősebb hatalma most a Fidesznek, él a pártban a paranoia a sajtóval szemben, elsősorban a 90-es évek tapasztalatai alapján. Azóta azonban alaposan megváltozott a médiapiac, és a mostani vita kapcsán az antalli idők médiaháborúját idézni akkor is bornírt szűklátókörűség, ha egyes formai elemek tényleg hasonlítanak.

Lehet, hogy tényleg meglepte a kormányt a nemzetközi tiltakozás. Ennél látszólag sokkal keményebb ügyeket is átvittek. Az elsősorban külföldi multikat sújtó válságadók vagy a magánnyugdíjpénztárak államosítása pénzben mérhető, vagyis csak materális nézőpontból átélhetőbb sérelmeket okoztak. Mégis, viszonylag könnyedén átmentek.

Azonban a világ nem ilyen egyszerűen működik. Egyrészt a korábbi sérelmek nyomot hagytak, és egyszer betelt a pohár, és most már Führert kiáltanak akkor is, ha ez tényleg túlzás. Másrészt pedig ez a törvény tényleg szar.