Orbán Viktor és kormánya rég túl van a maga őszödi beszédén, anélkül, hogy akár egy szót is szólt volna – állítja e heti elemzésében a Demokrácia és Dilemma Intézet. Az őszödi beszéd ugyanis nem konkrét, kézzelfogható valami, szavakból és mondatokból, hanem fogalom és szimbólum. Méghozzá a hitel- és bizalomvesztés szimbóluma. Ezúttal azt a kérdést tesszük fel, hogy a lefelé vezető úton meg lehet-e állni.

Gyurcsány Ferenc nem akkor bukott meg, amikor elmondta híres beszédét Balatonőszödön, és még csak nem is akkor, amikor kiderült, hogy hazudott reggel, éjjel meg este. Hanem akkor, amikor nem tudta, bírta, merte, akarta megvalósítani azon terveit, amelyeket épp az ominózus beszéd volt hivatott megalapozni. A szocialista miniszterelnök 2006 októberére nemcsak pártján kívül veszítette el támogatói nagy részét, azon belül sem számíthatott érdemi segítségre.

A szkeptikus publicisták-politológusok szilaj hadának meggyőződésével ellentétben elemzőink mindmáig hajlamosak azt feltételezni, hogy Gyurcsány Ferencnek igenis voltak elképzelései arról, hogyan kellene jobbra fordítani hazánk sorsát. Ezek realizálásával azonban a változó körülmények között hiába is próbálkozott volna. Számára nem maradt más hátra, mint a kínlódás, a nyűglődés, az időhúzás.

Előbb és utóbb

Orbán Viktor megítélése hasonló módon romlik az utóbbi hetekben. Nem törtek ki utcai zavargások – tüntetések, megmozdulások vannak, ezek belvárosi értelmiségi módra békések –, a kormánypárt népszerűsége sem omlott még össze. A kialakuló hangulat ellenben a legkevésbé sem felemelő, a kritikus hangok erősek, a tollak egyre vitriolosabbak.

Mi vezetett ide? Orbán Viktor nem kezdett rosszul. Első akcióprogramját azok is üdvözölték, akik szerint a gazdaságpolitikába bele sem szabadna szólniuk a fogalmatlan politikusoknak. A szimbolikus politika korai lépéseivel – pl.: kettős állampolgársági törvény – szemben sem fogalmazódott meg széles körben ható bírálat. A vonatkozó információk szerint 2010 őszén egy vidéki rendezvényen maga a miniszterelnök hívta fel övéi figyelmét arra: ideológiai frontokat nyitni nem szabad.

Ne bántsd a sajtót, hisz ő is érez!

Ehhez képest rövidesen két óriási hibát is elkövetettek. Az egyiknek legalább van valami magyarázata: a költségvetési egyensúly fenntartásához, az adósságállomány csökkentéséhez szükség lehetett a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások einstandolására. A másik viszont értelmezhetetlen és érthetetlen: a döntéshozóknak tudniuk kellett, hogy a médiatörvény módosításával úgymond darázsfészekbe nyúlnak.

Munkatársainknak nehézséget okoz megtalálni az okokat, amelyek e jogszabály keresztülveréséhez vezettek. Lehet, hogy úgy van, ahogy a híres-hírhedt fiatal véleményformáló sejti, és csak a véletlenek összjátéka és a szimpla emberi hülyeség közös terméke az egész. Az mindenesetre elképesztő, hogy nem számoltak vele: mindenki az őt ért – vélt vagy valós, egyre megy – sérelmekre kényes leginkább, azoknak a szava pedig, akiknek minden eszközük megvan álláspontjuk kifejtéséhez-sulykolásához, messzebbre hallatszik. Kézenfekvő, hogy pont ebből lett országhatárokon át ívelő ügy. A szolidaritás és a tiltakozás egykettőre nemzetközivé vált, Magyarország megítélése brutális ütemben romlott.

Szellem a palackban

Több dolgot fontos megérteni itt. Az egyik, hogy bizonyos tekintetben lényegtelen, mit tartalmaz maga a törvény. A törvény szelleme számít. Az, ahogyan értelmezik, interpretálják. Kevesen olvasnak el száz-egynéhány oldalt, ráadásul ha azok is azt mondják, akik a kidolgozásában részt vettek – és maximális nyitottsággal próbálják a pozitív részeket pozitív kontextusban bemutatni –, hogy a kontinens legszigorúbb jogszabályáról van szó, akkor végképp fölösleges a kedvezőtlenül érintettektől elvárni, hogy kedvezőbb színben tüntessék fel a kedvezőtlent.

Ebből is adódik a másik momentum: butaság elkúrt kommunikációról beszélni. A törvényt kúrták el. Ha a kormányzat összes kommunikációs főosztálya, részlege, szakértője a legösszahangoltabban próbálta volna megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, akkor is kudarcot vallanak. Nyilvánvaló: a média sem szent tehén. Legyenek szabályok, ezeket legyen köteles betartani. De az ésszerűség határait az internetes világháló korában egyetlen politikai erőnek sem helyes átlépnie. Tudni kell azt is, hogy ezeket a határokat nem Orbán Viktor, de nem is a legbefolyásosabb újságírók határozzák meg. Kialakulnak apránként.

Elképzelhető még, a kormányzat arra számított, a sajtó problémái a sajtón kívül senkit sem érdekelnek. Tény, ami tény: amikor egy újságírón valamely ügyben csattan az ostor, kevesen fakadnak sírva. Csakhogy ezúttal a felháborodás mértéke elérte a kritikus tömeget. Kellettek ehhez a korábbi, nagy berzenkedést kiváltó intézkedések – visszautalnánk a magánnyugdíjpénztárakra, pluszban felvethetnénk az egypárti alkotmányozás témakörét –, és kellett a nemzetközi visszhang is.

Az őszödi beszéd szindróma

Egy szó, mint száz, a bizalom, a hitel eltűnőben van, a süllyedés veszélyes méreteket ölt. Az őszödi beszéd szindróma érvénybe lépett. Mindig hangoztatjuk: jósolni sarlatánság. A kormányváltás előtt, környékén, után sok elemző állította: Orbán Viktor okos és felkészült ellenzék híján legalább nyolc évre berendezkedhet. Alig nyolc hónap telt el, és már abban sem lehetünk biztosak, idén tavaszra-őszre megőrzi-e előnyét pártja a közvélemény-kutatásokon. Még úgy is, hogy az ellenzék továbbra is hiába keresi a helyzet magaslatát.

Most jutottunk el a legfontosabb kérdéshez. Támogatói elvesztésével Gyurcsány Ferenc megbénult. Megtörténhet-e ugyanez Orbán Viktorral, vagy ilyesmiről szó sincs? Tovább menve: vannak-e tervei, amelyek előreviszik az országot, vagy jobb lenne, ha megbénulna mégis? Ez mind összefügg. Visszaszerezni, ami elveszőfélben van, csak érdemi munkával lehet, és a munkának muszáj eredményesnek lennie.

Pakk

Csütörtökön megjelent Orbán Viktor Dow Jones hírügynökségnek és Wall Street Journalnak adott interjúja. Enélkül sokkal lehangoltabb, pesszimistább végkicsengése lenne e heti dolgozatunknak. A miniszterelnök több olyan intézkedést jelzett előre, amelyekre évek óta vár a szakértő közvélemény. Az elemzők szeme felcsillant, elégedetten nyugtázták a bejelentéseket. De kivárnak, kíváncsiak. Arra, lesz-e elég akarat, tudás, erő és merészség végigvinni ezeket. Hogy mire februárra ténylegesen elkészül a csomag, nem rettennek-e meg a politikai következményektől? "Egyszer talán meglepődhetünk kellemesen is a gazdaságpolitikán. Ha nem így lesz, akkor majd megint a megszorítások halmazában keresgélhetjük a csomagunk helyét" – írja laptársunk.

A népszerűség megtartásának-visszaszerzésének persze nem a csomagkészítés a leghatékonyabb módja. Az ország összeomlásának megakadályozása viszont hátha egyszer előbbre való lesz. Igaz, ami igaz: intézetünk egyetlen hadra fogható elemzőjének sincsenek illúziói, de szívesen pofára esnének végre.