Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
A szerencsejátékban 18 éven felüli, sérülékenynek nem minősülő személyek vehetnek részt. A túlzásba vitt szerencsejáték függőséget okozhat.

Advertisement
  • 16’

    Stroeykens 19 méterről, kissé balról érkező beadása picit magas középen Dolbergnek, Szalai Gábor tisztáz ezúttal fejjel.

  • 14’

    A Ferencváros klubelnöke és Hajnal Tamás sportmenedzser szúrós tekintettel kerül közben képernyőre a hivatalos közvetítésben. Kubatov Gábor kissé zavartnak tűnő gallér- és cipzárigazgatással „múlatja” a képernyőidőt. Egyikük sem tűnt túl elégedettnek.

  • 12’

    Négy-öt napja olvassuk a jelentéseket az Anderlecht gyenge formájáról. Nos, a mérkőzés első perceiben ennek a gyenge formának nyoma sincs. Vagy akkor a Ferencvárosé még gyengébb.

  • 10’

    Abu Fani került a földre egy balról érkező beadásnál, de előtte a Botkát megverő Edozie beívelésénél még Ramíreznek kell önfeláldozóan mentenie.

  • 8’

    Edozie húzódik befelé a jobb szélről, majd a 16-os előteréből, takarásból megcélozza a rövid alsót, a fű felett suhanó labdát bravúrral tolja ki a rövid alsó elől Dibusz. Ez már komoly védés volt.

  • 7’

    Szinte olvashatatlan a mezszámozás az Anderlecht szerelésén. Egy vékony fehér csík mellett két árnyalattal sötétebb kék a szám, mint a mez alapszíne... Magasabb nézőpontból szinte láthatatlan...

  • 6’

    A szebb napokat is látott dán támadó – aki több mint hét éve gólképtelen nemzetközi kupameccsen – 15 méterről, védőjéről lefordulva laposan lőtt a jobb alsó irányába, Dibusznak nem kellett bravúr a védéshez.

  • 5’

    Botka húzódott előre a jobb szélen, a beadását épp a hosszúnál érkező Traoré elé csúsztatja az egyik brüsszeli védő, az FTC szélsője csinál egy cselt, majd 7 méterről a blokkba lő. A szöglet veszélytelen.

  • 4’

    A 16-os bal csücskétől laposan centerezne a szélső, de hiába érkezik középen üresen Varga Barnabás, Jörgensen simán lefüleli a labdát.

  • 1’

    Az első akció – egy hosszú indítás formájában – az Anderlechté, de a kapujából jól kimozduló Dibusz összeszedi a labdát Amuzu elől.

  • A két csapatkapitány már túl a térfélválasztáson, fogadkoznak a csapatok, aztán elfoglalja a helyét apránként mindenki a pályán.

  • Csak rákezdett megint az eső...

    Az FTC hagyományosnak tekinthető zöld-fehér felsőjében futballozik majd, az Anderlecht a lilát leváltva egy érdekes kékeszöld alapszínű mezben (egyelőre felette még melegítőben) érkezett a pályára.

    Az Európa-liga „himnuszát" pedig éles füttyszó kíséri.

  • A régóta fennálló négycsapatos csoportkörnek vége, az eddigi hat meccs helyett nyolc lesz, minden gárda mind a négy kalapból két-két ellenfelet kapott, melyek közül az egyikkel idegenben, a másikkal hazai pályán küzdhet a pontok megszerzéséért, és végül a nyolc forduló alatt gyűjtött pontok alapján áll össze a 36 csapat sorrendje.

    • A tabella első nyolc helyén végző gárdák máris készülhetnek a márciusi nyolcaddöntőre, melynek sorsolásán kiemeltek lesznek, és a visszavágót hazai pályán játszhatják.
    • A 9–24. helyezettek is folytathatják, de számukra bejön még egy februári playoffkör a nyolcaddöntőbe jutásért. Itt a 9–16. helyezettek lesznek a kiemeltek, a párharcok pedig a 17–24. pozíciókban zárók otthonában kezdődnek.
    • A 25–36. helyen záró 12 együttes számára pedig véget ér a nemzetközi kupaidény a január 30-i nyolcadik fordulót követően.
  • A mérkőzés vezető játékvezetője Julian Weinberger lesz, segítői ugyancsak osztrákok, Andreas Heidenreich és Maximilian Kolbitsch.

  • Brüsszelben 16 Celsius-fok, összességében száraz, nem túl meleg, de futballhoz azért nem is rossz időjárás fogadta a csapatokat. Csepereg az eső, de az előrejelzések szerint ennek intenzívebbé válásától nem nagyon kell majd tartani. Ezt alighanem megköszöni a belga sajtó szerint viszonylag rossz állapotban lévő pálya.

    • 2019–2020: Európa-liga, 7 pont, 3. hely – csoportkörös búcsú
    • 2020–2021: Bajnokok Ligája, 1 pont, 4. hely – csoportkörös búcsú
    • 2021–2022: Európa-liga, 3 pont, 4. hely – csoportkörös búcsú
    • 2022–2023: Európa-liga, 10 pont, 1. hely – nyolcaddöntő
    • 2023–2024: Európa-konferencialiga, 10 pont, 2. hely – playoffkör a nyolcaddöntőbe jutásért
    • 2024–2025: Európa-liga, ?
  • A Ferencváros magyar támadója a mérkőzés előtt az M4-nek nyilatkozva arról beszélt, igazi ki-ki meccsre számít az Anderlecht ellen, amelynek szerinte nincs egyértelmű esélyese, azt pedig főleg nem mondaná, hogy a brüsszeliek azok. Szerinte a napi forma fog dönteni az előttünk álló 90 percben.

  • A megújított versenysorozat szerdai rajtját megelőzően felidéztük a nyolc vetélytárs elleni magyar örökmérleget, valamint kitekintünk az erőviszonyokra is.

    Borbély László kollégánk összeállítása itt olvasható!

  • Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének több körülményhez is alkalmazkodnia kell az Anderlecht otthonában.

    A tréner keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, kielemezték a megbízott vezetőedző, David Hubert eddigi egyetlen mérkőzését, a Charleroi elleni bajnokit és megpróbálták megtalálni azokat a különbségeket, amelyek a korábbi vezetőedzőt jellemezték.

    Az Anderlechtet korábban a dán Brian Riemer irányította, vele már csatázott Pascal Jansen, aki még az AZ Alkmaar trénereként búcsúztatta a belga csapatot a Konferencia-liga tavalyi negyeddöntőjében. Pascal Jansennek a védelem összeállításával lehetnek gondjai, mivel Raul Gustavo eltiltás, Cebrail Makreckis pedig az MTK elleni örökrangadón elszenvedett fejsérülése miatt nem állhat a rendelkezésére.

    Tapasztalt, jó játékosokkal van tele a keretünk, és maximálisan megbízom azokban, akik helyettük pályára lépnek majd

    – mondta a tréner.

    • szeptember 25.: Anderlecht (belga, idegenben)
    • október 3.: Tottenham Hotspur (angol, otthon)
    • október 24.: Nice (francia, otthon)
    • november 7.: Dinamo Kijev (ukrán, idegenben, Hamburgban)
    • november 28.: Malmö (svéd, otthon)
    • december 12.: PAOK (görög, idegenben)
    • január 23.: Eintracht Frankfurt (német, idegenben)
    • január 30.: AZ Alkmaar (holland, otthon)
  • Az utóbbi időben szokásosnak nevezhető Dibusz–Varga Barnabás páros mellé a nyáron igazolt Szalai Gábor és Botka Endre is bekerült a zöld-fehérek kezdőjébe. Úgy fest, Orosz Pálkívánságai gyorsan teljesülnek...

  • Továbbra is gyengélkedik a belga labdarúgó-bajnokság élvonalában (Jupiler League) szereplő Anderlecht, a hétvégi bajnoki mérkőzésén is mindössze egy 0–0-s döntetlenre futotta az előző idényben kiesés ellen küzdő Charleroi ellen. A találkozó tudósítását itt olvashatja vissza!

  • 21 órakor kezdődik az RSC Anderlecht–Ferencvárosi TC összecsapás a második számú kontinentális kupasorozatban, azaz az Európa-ligában. Kövesse velünk a lila-fehér–zöld-fehér összecsapás alakulását, és ne maradjon le egyetlen kulcspillanatról sem!

    Indulunk! 

Rovatok