Index Vakbarát Hírportál

„Botrányos előéletű” játékvezető dirigál a Ferencváros Európa-liga-mérkőzésén

2024. október 1., kedd 11:40

Az Európai Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a csütörtökön esedékes Ferencváros–Tottenham Európa-liga-mérkőzés játékvezetője Igor Pajac lesz. A horvát sípmester nem olyan régen vezetett meccset Magyarországon, akkor nyolc sárga lapot osztott ki.

A második számú kupasorozat, az Európa-liga alapszakaszának minden bizonnyal legnehezebb mérkőzése vár a Ferencvárosra csütörtök este, az ellenfél az angol élvonalbeli Tottenham lesz. A 18 óra 45 perckor kezdődő találkozó játékvezetője Igor Pajac lesz.

A horvát sípmestert korábban eltiltották, 2020-ban egy botrányos kupaelődöntőt vezetett, amely után egy ideig nem kapott munkát. Pajacnak többek között azt rótták fel, hogy jogtalanul kiállította az akkor még Eszéken futballozó Kleinheisler Lászlót.

A történtek után Pajac egy rövid ideig eltávolodott a bíráskodástól, és Magyarországra érkezett kiszellőztetni a fejét. Később visszatért hivatásához, és tavaly szeptemberben ő vezette a Magyarország–Csehország barátságos válogatottmérkőzést, amelyen nyolc sárga lapot osztott ki.

Ebben az idényben a Servette–Braga Európa-liga-meccsén és a Betis–Krivbász konferencialiga-mérkőzésén tevékenykedett, ami a nemzetközi porondot illeti.

Rovatok