A Ferencváros labdarúgócsapata hat kör után a 16. helyre csúszott vissza az Európa-liga ligaszakaszának tabelláján, de még így is a kiemelt playoffpozíciót mondhatja magáénak. A sorozat januárban folytatódik, a magyar bajnokra még biztosan vár két fellépés.
A népligetiek a 7. fordulóban január 23-án az Eintrach Frankfurthoz látogatnak, majd zárásként a 8. körben, január 30-án a holland AZ együttesét fogadják.
A Ferencváros két vereséggel és három győzelemmel a 11. helyen állva várta a ligaszakasz hatodik fordulóját, amelyben aztán a PAOK vendégeként kiadós, 5–0-s vereségbe szaladt bele. A mezőny roppant sűrű, a magyar klubtól két pont lemaradásra már olyan csapatot is találni, amely kieső helyen van.
A hátralévő két ellenfél közül a német gárda 13 pontjával (4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség) az 5. helyen áll, a frankfurtiak csütörtökön Lyonban (4.) maradtak alul minimális különbséggel (3–2).
A holland AZ a 19. helyet foglalja el 8 pontjával (2 gy, 2 d, 2 v), a csapat legutóbb a Ludogorec vendégeként ért el döntetlent (2–2) úgy, hogy az első félidő közepén öt perc alatt kétgólos előnyre tett szert, amit aztán a második félidő első részében három perc alatt leadott.
A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9–24. helyezettek pedig februárban oda-vissza vágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik.
Hét klub már biztosan ott lesz a tavaszi folytatáson, a hat kör után is pont nélkül, utolsó helyen álló Dinamo Kijevnek pedig már matematikailag sincs esélye a továbbjutásra.
1. forduló (szeptember 25.)
2. forduló (október 3.)
3. forduló (október 24.)
4. forduló (november 7.)
5. forduló (november 28.)
6. forduló (december 12.)
Később
7. forduló (január 23.)
8. forduló (január 30.)
Ajánlókép: MTI / Szigetváry Zsolt