Index Vakbarát Hírportál

„Sokkal okosabban kell játszanunk” – véli a Fradi edzője az Európa-liga-továbbjutás után

2025. január 31., péntek 01:13

A Ferencváros gálának induló mérkőzésen izgalmas végjátékban 4–3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaart, ezzel a 17. helyen zárta az Európa-liga ligaszakaszát, így bejutott a playoffkörbe, ahol nem kiemeltként a Roma vagy a Viktoria Plzen ellen folytathatja. Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője az első 85 perccel nagyon elégedett volt, az utolsó tízben a koncentrációt hiányolta, és beszélt a két – végül remekül beváló – meglepő húzásáról is.

A frankfurti mérkőzéshez képest lényegesen aktívabb volt támadásban a zöld-fehér csapat, ezzel kapcsolatban az ír vezetőedző elmondta, hogy más volt az ellenfél, a Frankfurtot jobb minőségű játékosok alkotják mint a kissé tartalékos AZ Alkmaart.

„De tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz. Nekem az a dolgom, hogy meg kell találni a rendszert, amivel fel lehet törni az ellenfél védelmét, ezt most a jobb oldalon szerettünk volna, és kihasználni az így adódó lehetőségeket, amiből több gólt is sikerült szerezni” – felelte.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a sokáig gálának tűnő mérkőzésen mi történt a végjátékban, amikor két gólt kapva hirtelen izgulóssá vált a mérkőzés.

Néha a koncentráció hiánya ütközik itt ki, néha egy jó csapat tud helyzeteket csinálni. Az utolsó tíz percet mindenképpen jobban kell menedzselni, okosabban játszani, mert egy ilyen jó csapat kihasználja az esélyeket. Főleg a koncentráció volt a probléma, de nem is ezzel szeretnék most foglalkozni, hanem azzal, hogy az első 85 perc nagyon jó volt, azzal elégedettek lehetünk, az utolsó tíz percet pedig jobban kell menedzselni 

– felelte Robbie Keane az Index kérdésére.

Ez volt az új tréner első hazai meccse, így a ferencvárosi hangulat kérdése is szóba jött. Ezzel kapcsolatban elmondta, fantasztikus volt a közönség, ahogy még az utolsó percekben is „tolták előre” a csapatot, még akor is, amikor gólokat kaptak. 

„A drukkereink egy valódi erőddé varázsolják az arénát, az a cél, hogy ez ne csak a nemzetközi meccseken, hanem a hazai sorozatokban is meglegyen, és az én dolgom, hogy a csapat olyan játékot nyújtson hétről hétre, hogy ennek alapot adjon. Remélhetőleg a továbbiakban is sok gólt szerzünk, de azért azt is remélem, hogy ennél kevesebbet kapunk” – vélekedett.

A folytatásban az AS Roma vagy Viktoria Plzen érkezhet.  

„Két nagyon jó csapat közül ki az ellenfél, nem nagyon foglalkoztat, hogy  kivel játszunk, itt már mindenki erős, várjuk a sorsolást” – zárta rövidre a témát a tréner.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a korábban belső középpályásként szereplő Mohamed Ali Ben Romdan támadósorba vezénylésétől és Tóth Alex debütálásától mert-e ilyen sikereket remélni, előbbi két góllal, utóbbi gólpasszal jelentkezett az első félidőben.

Két gólt szerezni mindig jó. Arra készültünk, hogy a jobb oldalról ballábas beadásokkal teremtsünk helyzeteket, amelyekből szerencsére jöttek a gólok is. A cél az volt, hogy több test érkezzen a büntetőterületen belülre, akik több védőt le tudnak kötni, és káoszt okozni a tizenhatoson belül. Korábban Varga Barnabásra hárult minden, két-három védő is csak rá figyelt, ami számára is nehézzé tette a helyzetet, így igyekeztünk több játékost betolni a kapu elé – Abu Fani és Alex beadásainál is. Tóth 19 évesen a nemzetközi porondon kezdőként debütálva remekül játszott, és nemcsak akkor, amikor nálunk volt a labda, hanem akkor is, amikor védekeztünk. Tudtuk, hogy az ellenfél próbálja majd többet birtokolni a labdát, ezért ez különösen fontos volt. Nagyon érett játékot mutatott be, és ahogy mondtam, nálam nem az számít, hogy ki hány éves, ha jól teljesítesz, játszani fogsz

– felelte az ír edző.

A vendégek trénere, Maarten Martens csalódottan értékelt a vereséget követően.

„Nagy csalódás az eredmény, nem értük el a céljainkat, a szünetbeli háromgólos hátrány kifejezetten rosszul festett. Igen, sok csere volt a kezdőben, sokan először maradtak ki, próbáltuk azokat is formába hozni, akik kevesebb lehetőséghez jutottak eddig – ez a tervünk nem jött össze. Alulmúltuk az elvárásokat, különösen az első és a harmadik gólnál nem teljesítettünk jól. Fontos, hogy ne csak a kulcsjátékosok szerepeljenek a csapatban, hogy adott esetben egy-egy sérülésnél mások is be tudjanak ugorni” – összegzett a vendégek mestere.

Európa-liga, ligaszakasz, 8. forduló

Ferencváros–AZ Alkmaar (holland) 4–3 (3–0)

Budapest, Groupama Aréna, 18 657 néző. V: Nenad Minakovics (szerb)

FTC: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic, Traoré (Zachariassen, 73.) – Abu Fani (Kady, 73.), Maiga (Rommens, 30.), Tóth A. – Ben Romdan (Raul Gustavo, 83.), Varga B (Saldanha, 83.). Vezetőedző: Robbie Keane

AZ Alkmaar: Owusu-Oduro – Kasius (Maikuma Szeija, a szünetben), Goes, Decker, De Wit – Koopmeiners (Buurmeester, 80.), Smit, Belics (Clasie, a szünetben) – Addai, Poku (Mijnans, 63.), Lahdo (Parrott, 63.). Vezetőedző: Maarten Martens

Gólszerző: Ben Romdan (9., 45.), Traoré (34.), Varga Barnabás (82. – tiznegyesből), ill. Mijnans (76., 95.), Parrott (90.)

Korábbi eredmények

1. forduló (szeptember 25.)

2. forduló (október 3.)

3. forduló (október 24.)

4. forduló (november 7.)

5. forduló (november 28.)

6. forduló (december 12.)

7. forduló (január 23.)

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok