Megható történetekkel találkozik az ember, ha betér egy pilseni kocsmába a Viktoria Plzeň–Ferencváros Európa-liga-visszavágó előestéjén. A szurkolói lét kevésbé fanatikus emberfia számára nehezen értelmezhető megnyilvánulásaival. Ilyenkor tényleg meggyőződhet arról az egyszeri riporter, hogy drukkernek lenni kegyelmi állapot, amikor semmi sem számít, legkevésbé a pénz. Hangulatjelentés a világ sörfővárosából.
Budapesttől Pilsenig autózni nem nagy durranás. Elvileg bő hat óra, a valóságban pihenőkkel, kávézgatással együtt is jóval kevesebb a mintaszerű szlovák és cseh autópályákon. (Errefelé, érdekes módon, ismeretlen fogalom a kátyú.) Csupán Brno környékén alakult ki egy néhány perces dugó, de azon is könnyedén áthámoztuk magunkat, egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben a jelenlétünk a Viktoria Plzeň–Ferencváros Európa-liga-futballmeccs délután ötkor kezdődő sajtótájékoztatóján.
Pilsen (csehül Plzeň) 186 ezres ékszerdoboz 78 kilométerre nyugatra Prágától. A második világháború előtt rengeteg német lakott a városban, akiknek a javait a potsdami egyezmény keretében elkobozták, őket magukat pedig kitelepítették. Így ma Pilsen teljes egészében cseh város, a műemlékek azonban, leginkább a csodás főtéren, tanúskodnak a német múltról. Legfőképpen a XIII. században épült Szent Bertalan-székesegyház.
A XIX. században mór stílusban épült Nagy zsinagóga is pazar látványosság, ez Európa második legnagyobb zsinagógája. (A legnagyobb Budapesten a Dohány utcai.)
Pillanatok alatt azt is kiderítettük, hogy a világhírű Škoda Művek hazája Pilsen, Emil Škoda itt alapította a céget 1859-ben, aki egyébként cseh etnikumú volt, nem német.
Pilsen utcáin sétálni lélegzetelállító élmény, még úgy is, hogy szerda délután csak elvétve találkoztunk Fradi-szurkolókkal, ők zömmel csak csütörtökön érkeznek meg, a meccs napján. A levegő csípős, a belvárosi tavacska befagyva, kipróbáltam, ráálltam a jégre, kibírta a súlyomat, szóval itt egészen más az éghajlat, mint néhány száz kilométerrel odébb, Budapesten.
Tanulságos volt látni a székesegyházban, hogy gyűjtés zajlik a háború sújtotta Ukrajna javára, a városi könyvtárra pedig a cseh nemzeti lobogó mellé az ukránt is kitűzték.
A Viktoria archaikus stadionja, az 1955-ben épült, 11 700 nézőt befogadó Doosan Aréna olyan, mintha a Régi idők focijából ugrott volna elénk. Félre ne értsék, teljesen rendben van, cseppet sem romos, csak egy kicsit retró. Igaz, 2011-ben felújították, de aki a magyarországi stadionhelyzethez szokott, ahol kis túlzással minden falunak van egy pazar és persze vadonatúj létesítménye, az egy kicsit elcsodálkozik.
Alig száz méterre van a stadiontól a Courtyard Marriott, a város legelőkelőbb szállodája, ahol megszállt a Fradi, ahogy a bejárat előtt parkoló zöld-fehér autóbusz is erről tanúskodott.
A sajtóbejárat fölött gigantikus poszter díszeleg, főalakja maga Pavel Šulc, a Transfermarkt szerint tízmillió eurót érő, tízszeres cseh válogatott középpályása, a két mellékalak Lukáš Červ és Rafiu Durosinmi. Sokat elmond a Viktoria összetételéről, hogy három legfontosabb játékosa közül kettő cseh, és csak egy külföldi, nigériai.
Érdekes, hogy amikor egy arra járó fiatalembert megkérdeztem, ki ez a három futballista a hatalmas képen, csak megvonta a vállát, és azt mondta,
őt nem érdekli a futball. Igaz, egy perccel később a következő srác már pontos személyleírást adott a sztárokról…
Pilsen legfőbb látványossága a műértő minoritás számára nyilván a székesegyház, esetleg a zsinagóga, a csütörtök délutánra várható Fradi-ultrák viszont alighanem a Sörmúzeumot és a hozzá kapcsolódó impozáns kocsmát részesítik előnyben. Meg a többi pilseni csapszéket, merthogy abból van bőven a városban, mondanunk sem kell.
Az egyikbe mi magunk is betértünk a szerdai sajtótájékoztató után, megtekinteni a Real Madrid–Manchester City BL-visszavágót, nos hát, ott ízelítőt kaptunk a vérbeli vendéglátásból. A jó ötvenes pincér meg sem várta, mit rendelünk, máris elénk csapott az asztalra három korsó Pilsner Urquellt, ékes magyarsággal jó estét kívánva, majd a továbbiakban is magyar szavakkal fűszerezve mondandóját.
Ebből levontuk azt a következtetést, hogy nem mi vagyunk az első magyar vendégei. És nem is az egyetlenek ezen az estén.
Ugyanis két asztallal arrébb két negyvenes úr taglalta fennhangon a csütörtöki visszavágó esélyeit. Lesz, ami lesz alapon odaléptem az asztalukhoz, bemutatkoztam, amikor közöltem, hogy az Indextől vagyok, egy sokféleképpen értelmezhető grimasz terült el egyikük ábrázatán, de aztán belemelegedtünk az eszmecserébe.
Kiderült, hogy egyikük, Laca Méhkerékről, a román határ mellett fekvő békési községből érkezett, a másik úr, Péter pedig Balatonszabadi szülöttje, de már Budapesten lakik.
Ha minden igaz, ezer kilométert autóztak, ráadásul úgy, hogy Péter még csak nem is Fradi-drukker, hanem szimplán a magyar futball fanatikusa. Ja, és mellesleg doktor, tehát nem afféle jöttment…
Már a második mondatnál megtudtam, hogy Péter rendszeresen olvassa a Liverpool-meccseket követő összeállításaimat Szoboszlai Dominik osztályzatairól, amit az angol internetes médiától kap. Meg is kaptam a letolást, hogy miért nem bánok kesztyűs kézzel a magyar válogatott csapatkapitányával, de aztán Péter is belátta, hogy nem változtathatom meg önhatalmúlag az érdemjegyeket.
Péter elárulta, rutinosan a cseh szektorba vettek jegyet, nem kockáztatták, hogy ne kapjanak abból a mintegy hatszáz belépőből, amit a vendégcsapatnak különítettek el az UEFA szabályzata értelmében. Csütörtökre döntetlent tippeltek, ezzel ferencvárosi továbbjutást a tizenhat közé.
Közben a hangulat exponenciális sebességgel emelkedett, Laca addig nem nyugodott, amíg a magyarul kicsit tudó pincér ki nem hozott nekünk egy-egy kupica Becherovkát. Ki tudja, mibe torkollott volna az este, ha kilenc órakor nem veszünk búcsút, és nem sietünk haza megnézni a laptopunkon a Real–City-meccset meg az Aston Villa–Liverpool PL-találkozó második félidejét.
Azt csak remélni tudtuk, hogy Lacáék kipihenték magukat a csütörtök esti nagy csatára.