Index Vakbarát Hírportál

Szenvedős döntetlenje után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Manchester Unitednek az El-ben

2025. március 6., csütörtök 20:50

A Manchester United 1–1-es döntetlent játszott a Real Sociedad otthonában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A borzalmas első félidő után mindkét csapat összekapta magát a második játékrészre, és egy gyors gólváltást követően kialakult a végeredmény. Eközben a Tottenham Hotspur egygólos vereséget szenvedett a holland AZ Alkmaar otthonában, míg a Konferencialigában a Chelsea a dán Köbenhavn ellen hozta a kötelezőt.

A manchesteriek idényét eddig egy szóval lehet jellemezni: szenvedés. Az együttes az augusztust még a holland Erik ten Haggal kezdte meg, de a korábban az Ajaxot is irányító tréner a harmadik évében sem tudta megvalósítani a domináns labdabirtoklásra épülő elképzeléseit, így novemberben megköszönték az 55 éves szakember munkáját.

Utódja a portugál Sportinggal remeklő Rubén Amorim lett. Azonban vele sem kapott szárnyra a csapat, érkezése óta 24 mérkőzésen 11 győzelem, 3 döntetlen és 10 vereség a „vörös ördögök” mérlege. Az angol gárda jelenleg mindössze a 14. helyen áll a Premier League-ben, ráadásul a Ligakupa és az FA-kupa küzdelmeiben sem érdekelt már a csapat, nyugodtan leírhatjuk, hogy a kilátástalanságból egyelőre nem látni a kiutat Manchesterben.

Egyedül az Európa-ligában van még esély trófeaszerzésre, és szerencséjükre az ellenfelük – a spanyol Real Sociedad – sem volt éppen jó formában. A spanyol pontvadászatban 9. helyet elfoglaló együttes az utolsó öt bajnokijából csak kettőt nyert meg, ráadásul a spanyol Királykupában is vereséget szenvedett a foghíjasan felálló Real Madriddal szemben.

Ennek fényében még akár halvány optimizmussal is várhatta a United a csütörtöki nyolcaddöntőt, bár azzal bizonyára minden játékos tisztában volt, hogy ez az egyetlen esélyük, hogy a következő idényben is szerepeljenek a nemzetközi porondon. Mondjuk, a sérülések miatt Amorim edzőnek nem volt sok variálási lehetősége:

Mindössze hat cserejátékos ült a vendégek kispadján, abból pedig csak ketten, Victor Lindelöf és Christian Eriksen számítottak az első csapat tagjainak.

A Real Sociedadnál Martin Zubimendi volt a legnagyobb hiányzó, akit a Barcelona elleni bajnoki félidejében kellett combsérülés miatt lecserélni.

Egy félidőnyi bemelegítés után jöttek a gólok

A mérkőzés korai szakaszában csak tapogatóztak a csapatok, így az első helyzetre – hacsak Alejandro Garnacho veszélytelen lövését nem számoljuk annak – egészen a 37. percig kellett várni.

Garnacho a szélen felfutó Diogo Dalotot ugratta ki, aki egy veszélyes lapos beadást követően a csapatkapitány Bruno Fernandest találta meg, azonban a spanyol védők még időben blokkolni tudták a közeli próbálkozást.

A kapu ekkor még nem szabadult fel, Patrick Dorgu passzából Joshua Zirkzee eresztett meg egy lövést, ami másodszorra is a spanyol játékosokban akadt el, majd a kipattanó után ismét a holland elé került a labda, aki egy váratlan skorpiórúgással kereste a védők falán a rést, de sikertelenül. Az első játékrészben még Dalot igyekezett fejjel veszélyeztetni, nulla sikerrel.

A második félidő elején végül a hazai csapat is villantott egyet Mikel Oyarzabal révén. A spanyol center az egész meccsen aktív Kubo Takefuszától kapott egy szép passzt a tizenhatoson belül, de még a lövés előtt időben odaért Matthijs de Ligt.

Azonban a manchesteriek első félidei fellángolása sem hagyott alább, egy gyors United-támadás során Garnachót találta meg a szélen Dalot, aki a tökéletes pillanatot kivárva passzolt a bent érkező Zirkzee felé, a holland pedig nem hibázott a tizenhatos vonaláról, ezzel megszerezve az vezetést csapatának az 57. percben (1–0).

A hazaiak cserehulláma után a 68. percben egy Fernandes általi kezezést követően tizenegyest ítélt a játékvezető a Real Sociedadnak, Oyarzabal pedig élt a hirtelen jött sansszal (1–1).

Nem hagyott alább a hazai csapat kedve, nem sokkal később Brais Méndez távoli lövéséért kellett nyújtózkodnia André Onanának. Majd a frissen becserélt Sheraldo Becker veszélyes beadása után Orri Oskarsson lövése ment csak egy hajszállal a kapu mellé. Az eredmény azonban már nem változott, így a manchesteri visszavágó előtt teljesen nyílt maradt a párharc.

A többi mérkőzésen

Az angol bajnokságban szintén veszkődő Tottenham nagy meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedett az AZ Alkmaar otthonában. A londoniaknak a 90 perc során mindösszesen egy(!) kaput eltaláló lövése volt. A Fradit kiejtő Viktoria Plzen a 77. perctől kettős emberhátrányban játszó Lazio ellen a 98. percben kapitulált, amivel 2–1-re az olaszok nyerték a párharc első mérkőzését.

José Mourinho Fenerbahcéja ellen, a török mezőnyfölény ellenére, a Glasgow Rangers kétgólos előnyt harcolt ki a visszavágóra. A találkozót beárnyékolta egy tragédia, a meccs előtt közúti balesetben életét vesztette egy Rangers-szurkoló.

A konfererencialigában a Chelsea idegenben 2–1-re húzta be a Köbenhavn elleni meccset, míg a Fiorentina egy négygólos első félidő után 3–2-re kikapott a görög Panathinaikosz vendégeként.

A Bolla Bendegúzzal felálló Rapid Wien döntetlent játszott a Borac Banja Luka vendégeként. A bécsiek a horvát Dion Beljo találatával a 34. percben megszerezték a vezetést, de a bosnyákok a hosszabbításban tizenegyesből egyenlíteni tudtak.

A magyar válogatott hátvéd a 61. percben sárga lapot kapott, majd a 73. percben lecserélték, írja az MTI.

A visszavágókat mindkét sorozatban jövő csütörtökön rendezik.

Labdarúgás

Európa-liga

Nyolcaddöntő, első mérkőzések:

Konferencialiga

Nyolcaddöntő, első mérkőzések:

(Ajánlókép: Bradley Collyer, PA Images)

Rovatok