Index Vakbarát Hírportál

A budapesti balhé után a Fradi súlyosabb büntetést kapott, mint a hollandok

2025. március 6., csütörtök 08:48

A labdarúgó-Európa-liga alapszakaszának utolsó körében a Ferencváros az AZ Alkmaart fogadta Budapesten. A mérkőzésen több incidens is történt, a holland szurkolók előbb a biztonságiakkal kerültek összetűzésbe, majd szétverték a mosdót a Groupama Arénában. Az európai szövetség (UEFA) mind a két klubot pénzbírsággal sújtotta, de a Fradinak többet kell fizetnie, mint a hollandoknak.

A január végén rendezett európai kupamérkőzés második félidejében a vendégcsapat szurkolói összecsaptak a biztonsági erőkkel. Emiatt az AZ Alkmaar vizsgálatot kért az UEFA-tól és a budapesti rendőrségtől.

A balhé a helyszínen tartózkodók szerint abból indult ki, hogy a vendégdrukkerek megdobálták a biztonsági személyzetet, és ez a probléma végül a rohamrendőrök felvonulásával oldódott meg. Az interneten megjelent képek tanúsága szerint a hollandok a lefújás után ripityára törték a stadion mosdójának berendezését.

Az ügyben megszólalt a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor is, aki azt mondta, a holland szurkolók 15 millió forint kárt okoztak. „Természetesen minden bizonyítékot átadtunk az UEFA-nak és a rendvédelmi szerveknek” – tette hozzá Kubatov a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Nem sokkal később a The Sun című angol lap arról írt, hogy a ferencvárosi ultrák biztonsági embereknek öltöztek, és így tudtak az Alkmaar-drukkerek közelébe férkőzni és provokálni. Az nem derül ki az írásból, hogy miként tudtak rendfenntartónak öltözni a huligánok, meg az sem, hogy a The Sun információja honnan származik.

Az UEFA végül úgy határozott, mind a két klubot pénzbírsággal sújtja a budapesti balhé nyomán, ugyanakkor a szövetség komolyabb büntetést szabott ki a Ferencvárosra, mint az alkmaari együttesre, vette észre a Nemzeti Sport Online.

A döntés értelmében a népligetieknek 30 ezer eurót (11 952 300 forint) kell befizetniük az UEFA kasszájába, eközben az AZ megúszta 20 ezer eurós (7 968 200 forint) büntetéssel. A megrongált mosdók helyreállításáról pedig egyeztetnie kell a zöld-fehér klubbal.

„Az AZ véleménye az, hogy a klubra kiszabott szankció lényegesen alacsonyabb volt a többi klubnál történt hasonló incidenshez képest. Ez annak köszönhető, hogy a döntéshozatal előtt figyelembe vették a helyi biztonságiak túlzottan erőszakos fellépését. Az AZ a mérkőzés alatt azonnal jelentette a helytelen magatartást a helyi hatóságoknak és az UEFA-nak. Örülünk, hogy a szurkolóink által átélt sérelmeket és igazságtalanságot ily módon is elismerték. A klub ugyanakkor nem tagadja azt, hogy a vendégszektorban rendbontások történtek, amiért az AZ néhány szurkolóját is felelősség terheli. Az AZ ezért azonnal elfogadja a megfelelő büntetést, és figyelmét, energiáját a jövőre összpontosítja. Még sok nagy és fontos mérkőzés következik ebben az idényben. Az AZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a szurkolókkal együtt egy nagyszerű idényt zárjon” – írta közleményében a holland klub.

A Ferencváros hazai pályán 4–3-ra nyert az AZ ellen, így továbbjutott az El-ben. A következő körben viszont elbúcsúzott az európai kupaporondtól, miután a Viktoria Plzen vendégeként simán kikapott Csehországban a párharc második felvonásán.

Rovatok