Index Vakbarát Hírportál

A Survivor sztárja két éven át volt Bochkor Gábor eltitkolt barátnője

2021. május 4., kedd 09:10

Dr. Demeter Alexandra és Bochkor Gábor egy forgatáson ismerkedtek meg. A nő két évig vágyott arra, hogy a műsorvezető felvállalja őt barátnőjeként, ám erre sosem került sor.

Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea kapcsolata három éve ért véget, és a rádiós műsorvezető azóta állítja, hogy szingli. Most úgy fest, mégsem volt annyira magányos ez idő alatt.

A Survivor és a Konyhafőnök VIP című műsorokból ismert dr. Demeter Alexandra a Blikk megkeresésére elmondta, hogy két éven át folytatott fájdalmas viszonyt Bochkor Gáborral, aki sosem vállalta fel őt barátnőjeként.

A gyógyszerész a Music FM vendége volt, ott figyelt fel rá a műsorvezető. Alexandra a lapnak azt mondta, mindketten nagy csalódáson voltak túl, de sikerült visszahozniuk a csillogást egymás szemébe, és a kémia is remekül működött közöttük. Ez azonban csupán az érem egyik oldala volt.

Szerelmes lettem, és ezzel egy érzelmi csapdába estem, amit megszenvedtem lelkileg, mert Gábor éveken át visszaélt a szeretetemmel. […] Letagadott mindenki előtt, ezzel azt az érzetet keltve bennem, hogy szégyell. Egyre több kétség gyötört, mégsem tudtam kilépni a kapcsolatból, mert szerettem. Utólag be kell látnom, megalkuvó voltam, háttérbe szorítva a saját igényeimet, meg akartam felelni az elvárásainak, ami természetesen lehetetlen volt. Válaszút elé állítottam, és ő az egyedüllétet választotta, így nekem lehetőségem nyílik egy egészséges, harmonikus párkapcsolat kialakítására

– mondta Demeter Alexandra, hozzátéve, bár szenvedett amiatt, hogy párja nem vállalta fel őt, sosem leplezte le kettejük kapcsolatát.

Alexandra egyébként gyógyszerészként igen sikeres, így azt is leszögezte, hogy nem a pénz vagy a hírnév motiválta, amikor kapcsolatot kezdett a nála 25 évvel idősebb műsorvezetővel.

A lap Bochkor Gábort is megkereste az ügy kapcsán, aki szűkszavúan tagadta a fentebb leírtakat.

Semmilyen kapcsolatom nincs Demeter Alexandrával

– mondta a rádiós.

Rovatok