Index Vakbarát Hírportál

100 milliós károkozással gyanúsítják Fekete Dávidot, indítványozták a letartóztatását

2021. május 6., csütörtök 10:16

Az egykori megasztárost egy házkutatás után vették őrizetbe. Az ügyészség közleménye szerint kezdeményezték a letartóztatását.

A TV2 tehetségkutatójának 4. szériájában feltűnt énekes körül egyre nagyobb a kavarodás. Hogy mekkora bajban van, az az után derült ki, hogy a Facebook-oldalán bejelentette, tönkrement a házassága. Ezt követően az énekesről többen is állították, hogy anyagilag megkárosította őket, az egyre halmozódó adósságait pedig a mai napig nem sikerült törlesztenie. Volt, aki egyenesen azzal vádolta, hogy egy bűnszervezet tagja. 

A rendőrség őrizetbe vette Fekete Dávidot; az első hírek még arról szóltak, hogy 72 órán belül eldől, tesznek-e javaslatot az előzetes letartóztatására. Azóta megjelent a police.hu-n egy közlemény, amelyből kiderül, hogy ez meg is történt. 

„A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban 2021. május 4-én őrizetbe vettek egy győri férfit. A rendelkezésre álló adatok alapján a fiatalember gépjárművek adásvételével foglalkozott, azonban több autótulajdonost károsított meg azzal, hogy a gépkocsik eladását követően azok ellenértékét nem fizette ki. A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, a rendőr-főkapitányságra előállították, és otthonában kutatást tartottak.”

A nyomozók az autókereskedőt gyanúsítottként kihallgatták, majd letartóztatásának indítványozására tettek javaslatot

 – olvasható a rendőrség közleményében. 

Összeomlott a fogdában 

A Bors szerint az énekes már az első éjszaka összeomlott a rendőrségi fogdában. Azt írták, hogy nagyon rosszul viseli a bezártságot, és egyetlen éjszaka alatt megtört a cellában.

Dávid szentül hitte, hogy ezt is megúszhatja. Biztos vagyok benne: nem számított rá, hogy hétfőn elviszik a rendőrök

– mondta a lapnak egy anonim forrás. 

A Győri Járási Ügyészség a ma reggeli közleményében azt írja,

közokirat-hamisítással és tíz, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével

gyanúsítják a férfit, akinek a letartóztatására indítványt tettek. A megalapozott gyanú szerint 2018 nyarától kezdődően nagy értékű gépkocsik adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat, majd fenyegető anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől és cégén keresztül egy banktól is. Eladósodott cégét később egy – általa is tudottan halálos betegségben szenvedő személynek – adta el.

A történtek után továbbra is folytatta az autókkal kapcsolatos tevékenységét. Kölcsönöket vett fel, illetve

egy 6 millió forint és egy 7,5 millió forint értékű festményt is átvett értékesítésre,

ezekkel azonban nem tudott elszámolni.  

Az ügyészség azt írja, a szökés, elrejtőzés veszélyére, a bűnismétlés tényére és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozták az őrizetben lévő elkövető letartóztatását az ellene különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő bűnügyben. 

A letartóztatásról a 2021. május 6-án 13.30 órakor tartandó ülésen dönt a Győri Járásbíróság.

Rovatok