Legutóbb 2008-ban volt annyi embernek alapos indoka a kétségbeesésre, mint tavaly. Másfél évtizede az amerikai ingatlanpiaci buborék kipukkanása után söpört végig rég nem tapasztalt gazdasági válság a világon, most pedig a koronavírus robbantotta ki váratlanul a globális visszaesést.

„A jelenlegi helyzet annyiban más és speciális, hogy a járvány eddigi összes hullámában ugyanazok az ágazatok voltak leginkább érintettek. A turizmusnak, vendéglátásnak teljes lezárással kellett szembenéznie, de az első hullámban a bértámogatás még valamilyen szinten segített abban, hogy a munkaerőt állományban tartsák. A nyári részleges nyitás is némi levegőhöz juttatta a vállalkozásokat, de rögtön az ősz elején megérkezett a második hullám, és sokan immár kilátástalan helyzetbe kerültek” – adott gyors helyzetképet Juhász Csongor, a piacvezető munkaerő-kölcsönző és HR-szolgáltató Prohuman ügyvezető igazgatója.

„Érdekes megnézni, mi történt a veszélyeztetett munkavállalókkal. Ők az első hullámban még nem kerestek más lehetőséget, a komfortzónájukon kívül különösen nem. A második hullám által előidézett hatalmas bizonytalanság azonban gyorsan változtatott ezen, megnőtt a hajlandóság az éles váltásra, sokan álltak be gyártósori operátornak vagy irodai dogozónak” – mondta Juhász Csongor.

Mélyrepülés, kétségbeesés és bűntudat

Személyes sorsok után kutatva leginkább előadóművészek segélykiáltásaiba botlottunk. Aligha túlzás így nevezni azokat a bejegyzéseket és cikkeket, amelyek arról szóltak, hogyan lehetetlenedett el az életük a fellépések, forgatások gyors redukálódásával, gyakran teljes lenullázódásával. Példájuk nem egyedi, a felelősségük viszont óriási, hiszen a közvélemény az ő vészjelzéseikre jobban odafigyel, mint a munkájukat szintén elvesztett „hétköznapi” emberekére.

Ezért vállalta a nyilvánosságot Molnár Gusztáv színész is, akinek 2020 talán a karrierje eddigi legjobb éve lehetett volna, ha a járványhelyzet nem szól közbe. A Drága örökösök című vígjátéksorozat egyik oszlopos szereplője április 20-án posztolta megrendítő Facebook-bejegyzését arról, hogy már a napi élelmiszer beszerzése is problémát okoz számukra.

„Eddig szerencsés helyzetben voltam, mert a diplomaszerzés óta, 15 éve folyamatosan dolgoztam. Végigjártam a lépcsőfokokat: az első évben még szülői segítséggel fizettem a számlákat, majd eljutottam odáig, hogy nem kellett néznem az élelmiszerárakat egy nagybevásárlásnál, aminek teljesen normális dolognak kellene lennie” – tekintett vissza a színész.

A járvány márciusi berobbanása után kicsit hátra is dőlt, mert rendelkezett nagyjából fél évre elegendő tartalékkal, és arra számított, hogy a vészhelyzet egy-két hónap alatt lecseng. Nem így lett. A munkái, felkérései a korábbiak ötödére estek vissza,

„Novemberben viszont elkezdődtek a színházi egyeztetések, nekem 25 előadásom lett volna abban a hónapban, és 3 forgatási napom. Azt gondoltuk, túléltük, és decemberben kerülhetnek ajándékok a fa alá. De aztán jött az újabb hullám, az előadásaim közül rögtön ki kellett húznom 24-et, és ekkor indult a mélyrepülés, a kétségbeesés” – mondta Molnár Gusztáv.

A privát Facebook-oldalán keresett alkalmi munkát, de az ügyet hamarosan felkapta a média, Bochkor Gáborék a reggeli rádiós műsorukban próbáltak segíteni neki, és a színész helyzete végül valamennyire rendeződött.

Bűntudatom is van, mert a bajba jutott emberek 99 százalékának erre nincs lehetősége. De hiszem, hogy helyettük is szóltam. Azóta már több ismerősöm jelezte, hogy hetek óta ezer forinttal jár bevásárolni, mégsem mert segítséget kérni, pedig nincs abban semmi szégyellnivaló

– mondta a színész.

Számára is gondot jelent az, ami a pályatársai többségének: a Miskolci Nemzeti Színháznál töltött két évtől eltekintve folyamatosan szabadúszóként dolgozik, vagyis vállalkozóként, akinek a fizetése a jegybevételektől függ. Az elmúlt évet a megszokottnál is nagyobb tervezhetetlenség, kiszámíthatatlanság tette igazán rettenetessé mindenki számára.

„Régen mindent tollal írtam be a naptáramba, most ceruzával, halványan” – éreztette a helyzet súlyosságát a Drága örökösök Szlávenje. Meglátása szerint az új helyzet arra világított rá, hogy muszáj több lábon állnia.

Kitaláltam, hogy csinálhatnék vacsoraszínházat. Házhoz mennék főzni, és közben verseket mondanék, de egyelőre minden személyes találkozás tilos. Nekem nem vállalkozóként működik az agyam, az nem megy, hogy rendeljek valamit nagy tételben, aztán lassan eladogassam

– mondta.

Molnár Gusztáv lassan vált óvatossá: a második hullámra számított, a harmadik meglepte, a negyediket pedig szinte „várja”. Úgy tervezi az életét, hogy semmiképpen ne lepődjön meg szeptemberben. A színházak ugyan elkezdtek lelkesen szervezkedni, de ő azokkal a pénzekkel már csak babonából sem számol. Az online előadások döcögése is sok tanulsággal szolgált számára.

„A novemberi streamekre főleg szolidaritásból vásároltak jegyet a nézők, de felvételről színházi előadást nézni az inkább tévéjáték, ki is fulladt. A színház a pillanat művészete, fontos a közönséggel való közös játék. Én is tartottam vígjáték-előadást nézők nélkül, és szörnyű volt, hogy senki sem reagált a poénokra, csak öt kamera figyelt” – mondta Molnár Gusztáv.

Véleménye szerint arra is fel kell készülni, hogy a társadalom alapjaiban változott meg egy év alatt. A járványveszély elmúltával más országban fogunk élni, és ennek beláthatatlan következményei lesznek.

„Van egy tantermi színházi előadásunk, A kézmosás fontosságáról! a címe. Scherer Péter rendezte, és már 6 éve játsszuk, túl vagyunk 160-180 előadáson. Én egy baktériumot alakítok benne, aki mindenkit megfertőz az 50 perces előadás alatt. Köhög, tüsszög, megsimogatja a nézőket. Eddig mindig nevettek rajta, de amikor tavaly augusztusban előadtuk, sokan összerezzentek tőle. Vajon milyen gyorsan felejtődik el ez az egy év? Mire van most szükségük az embereknek? Annyi újfajta probléma jött elő, és ezeket a színháznak is segítenie kell feldolgozni.”

 Egy biztos: semmilyen szinten nem tudjuk ott folytatni, ahol abbahagytuk

– töprengett a jövőn a színész.

Számára nagy tanulság és részben keserűség, hogy a társadalom nem bizonyult szociálisan érzékenynek a vészhelyzetben. Úgy látja, hogy amíg az egyénnek biztonságban van a személyes egzisztenciája, addig nem foglalkozik semmi mással.

„Másokkal is törődnünk kell, erre is fel akartam hívni a figyelmet. Sokan önhibájukon kívül kerültek bajba, ezért kellene közösen gondolkodni a megoldáson” – zárta Molnár Gusztáv.

Glettelés után szereplőválogatás

A járványhelyzet miatti színházbezárások, előadásszünetek, kényszerű forgatási leállások természetesen minden előadóművészt egyformán érintettek, ám a véletlenek szerencsés összejátszása révén mégis akadtak olyanok, akik elkerülték a nagyobb anyagi, egzisztenciális összeomlást. Közéjük tartozik Kerekes Viktória színésznő is, aki még 2017-ben hagyta ott az Örkény István Színház társulatát, mert olyan életfázisba lépett, amikor úgy érezte, hogy még sok minden mást szeretne megismerni a világból. Nem sokan értették a döntését, kevesen támogatták, neki azonban új inspirációra volt szüksége, így elhatározását konkrét lépések követték.

A kulturális taotámogatások kivezetése aztán rögtön meg is billentette terveit, ezek ugyanis a független színházakat nehéz helyzetbe hozták,

„Aki kommunikációval, testi kontaktussal él és dolgozik, arra bénító hatást fejtett ki. Hogy az én sorsom mégis nagyon másképp alakult, az jórészt a szerencse következménye volt, nem a bölcs előrelátásomé, és ezért nem győzök hálás lenni a sorsnak” – mondta a nagyközönség számára a Jóban Rosszban című napi sorozatból is ismert Kerekes Viktória.

A színésznő a tavaly márciusi első korlátozásokat követően rögtön arra gondolt, hogy a családja mellett a helye. Kevesebb munkát tervezett tehát 2020-ra, hogy gimnazista, illetve alsós gyermekeinek a komoly izoláció mellett is a normalitás hangulatát, maximális szabadságot tudjon biztosítani. A bezárások, korlátozások így kevésbé érintették, de azt maga is látta,

Itthon a színházművészek nagyon kis része dolgozik társulatban, alkalmazottként, a többség szabadúszó, vállalkozó, akik napok alatt teljes létbizonytalanságba zuhantak.

A közelmúltban elhunyt Lengyel Anna dramaturg és műfordító által létrehozott Facebook-csoport a radikálisan megváltozott körülmények közt munkát keresőket és kínálókat próbálta összehozni; Kerekes Viktória itt botlott abba a hirdetésbe, amelyben nyílászárók és antik bútorok vintázsolására keresett kivitelezőt egy házaspár.

Amikor látta, hogy senki nem jelentkezik, megkereste régi barátját, Horgas Pétert, hogy ajánljon mellé valakit, akivel belevághat a kalandba. A díszlet- és jelmeztervező önmagát ajánlotta, és egy díszletfestő lánnyal hármasban elvállalták a munkát. Aztán jött egy másik lehetőség, a színésznő talált egy újabb hirdetést, a Római-parton kellett egy nagy kertet rendbe hozni.

Innen már csak egy lépésnyire voltak attól, hogy saját vállalkozást hozzanak létre a meglepően gyorsan beindult üzletre. Így jött létre a Dr.HorKer, amely saját meghatározásuk szerint egy redesign brand, a feladata kertek és belső terek újratervezése, újragondolása és kivitelezése.

El kell felejtenünk azt a szemléletet, hogy én színész vagyok, vagyis nekem jár az, hogy játszhassak. Ez a jövőben biztosan nem így lesz. Mindenkit meg szeretnénk győzni arról, hogy mással is foglalkozni nem szégyen, hanem szabadság és lehetőség. Érdekes felfedezés, hogy egy látványtervezőt és egy színészt az emberek milyen bizalommal engednek az otthonaikba

– mondta Kerekes Viktória.

Az új körülmények pedig néha egészen szürreális helyzeteket teremtenek: amikor glettelésre és gipszkartonozásra kerestek segítőt, mások mellett egy nagybőgőn játszó lány is jelentkezett hozzájuk. A közelmúltban elindított lakásfelújításon sem éppen egy megszokottnak számító személyzet dolgozott: egy látványtervező, egy rendező, egy színpadmester és két színész. Bár Kerekes Viktória már mondott le színházi munkát az új vállalkozás miatt, abban az elején megegyeztek, hogy továbbra is mindenki gyakorolhatja hivatását.

„Februárban forgathattam egy csodálatos diplomafilmet, most csütörtökön pedig 5-ig glettelek, utána elmegyek castingra. Márciusban éppen Etyeken irtottunk egy mogyoróligetet, amikor felhívott a színész-rendező Lengyel Ferenc, hogy egy Rejtő Jenő-estet kellene adnunk másnap az A38 Hajón. Ez is belefért: egy nap alatt négyet próbáltunk, másnap pedig felvettük az anyagot, mindannyiunk örömére” – adott ízelítőt a felfordult mindennapokról Kerekes Viktória.

Véleménye szerint a közönség továbbra is éhes, vágyik a közösségi élményekre, de azt egyelőre senki sem tudja,

Az az érzése, hogy az egész műfaj meg fog változni, és soha többé nem lesz úgy, mint azelőtt.

„Most még mindenki csak meg akarja úszni a járványt. A színház mint műfaj, a művészek és a hátország dolgozói viszont hatalmas sebeket kaptak. Számomra az az elmúlt év legnagyobb tanulsága, hogy mindannyian sokkal többre vagyunk képesek, mint hisszük. Nem szabad félni, mert az megbénítja a tettrekészséget, a kreativitást, a túlélési ösztönt. Nem igaz, hogy kicsik vagyunk, sokkal jobban kell bíznunk magunkban, hiszen képesek vagyunk szárnyalni” – összegezte Kerekes Viktória.

Az ismertség hátrányt is jelenthet

A szem előtt lévő szakmák képviselői közül nem csak a színészekre járnak rossz idők, a koncertek, fesztiválok, bulik, esküvők és falunapok elmaradása a zeneipart is hátrányosan érinti. Ezt a saját bőrén tapasztalta meg Abebe Dániel, vagyis Bebe is, a Back II Black együttes énekese.

„Sosem voltam kivárós alkat, szeretek azonnal reagálni a helyzetekre, régóta defenzíven élem az életemet. Már a második hónapban realizálódott bennem, hogy tartósabb leállásra kell számítani, és nem lepődtem meg a negatív következményeken. Az emberek baj esetén elsőként a szórakozásról, a kultúrafogyasztásról mondanak le. A legnagyobb gond az, hogy a visszaállás nagyon-nagyon lassan fog megtörténni” – mondta a zenész.

Bebe rögtön körbekérdezte a barátait, akik először csak nevettek rajta, nem hitték el, hogy tényleg munkát keres. Aztán ételkiszállítást vállalt egy ismerőse éttermében, ám két hét után, közös megegyezéssel, a szakítás mellett döntöttek.

Az emberek túlságosan is jó fejek voltak, mindenhol leálltak velem beszélgetni, behívtak magukhoz. Ez fantasztikus érzés, de így nem lehet dolgozni. A lehetőségeim emiatt is beszűkültek tehát, az ismertség ebből a szempontból hátrányt jelentett

– mondta Bebe.

A 26 helyre beadott önéletrajzaira mindössze két visszajelzést kapott. De nem panaszkodik, mert tudja, hogy vele együtt több százezren vesztették el a munkájukat. Az elutasítás persze nem tett jót az ő egójának sem, az egyik cégnél például (ahová sofőrnek jelentkezett) kijelentették, hogy nem tudják kifizetni az igényeit – pedig a pénzről még nem is tárgyaltak. A civil szakmával is rendelkező, idegenforgalmi közgazdász szakon végzett énekes így idővel felhagyott a keresgéléssel, és a házfelújításra félretett pénzt kezdték felélni a párjával.

Normál esetben a tavalyi évben heti 4-5 fellépéssel számolhatott volna, de ez márciustól gyakorlatilag lenullázódott. A raktárkoncerteken kívül más megmutatkozási lehetőségük nem akadt a zenészeknek, ezért valami fix támogatási rendszert ki lehetett volna találni, véli Bebe, bár azt maga is elismeri, hogy az ország teherbíró képessége erre aligha alkalmas.

hiszen a fesztiválok általában másfél évvel korábban szerződnek a zenekarokkal, technikai szolgáltatókkal, és mivel ez mindeddig nem történt meg, legfeljebb a kisebb szervezést igénylő helyi rendezvényekben bízhatnak.

„Eleinte több negatív reakció érkezett az emberektől, mint pozitív, de aztán a sok cikk és interjú után számos megkeresést is kaptam. Ezekkel azonban nehéz élni, mert sok köztük az idénymunka, amiből ötöt-hatot kellene elvállalni a tisztességes megélhetéshez. Most, hogy megérkezett a jó idő, még nehezebb otthon ülni, jó lenne már menni, fellépni. Ez azért is égetően sürgős, mert a munkánk jellegéből adódóan jövő januártól májusig akkor is holtidőszakunk lesz, ha visszaszorul a járvány” – tette hozzá Bebe.

(Borítókép: Bebe (Abebe Dániel) énekel a Ma reggel hétvége című tv-műsorban az MTVA 2-es stúdiójában. Fotó: Zih Zsolt / MTI)