Index Vakbarát Hírportál

Új műsort kapott Kasza Tibi

2021. május 27., csütörtök 14:26

Biztosan sokan emlékeznek még a Szerencsekerék című televíziós vetélkedőre. A műsor most megújulva tér vissza a TV2 képernyőjére, a házigazda szerepében Kasza Tiborral.

Először 1993-ban az MTV, majd 1997-től 2001-ig a TV2 műsorán futott a Szerencsekerék című televíziós vetélkedő, amit több év szünet után 2011-ben aztán a Story4 indított újra. Egy olyan játékról van szó, amelyben a mássalhangzók megadásával szólásokat, közmondásokat, illetve szavakat kell kitalálni, de nagy szerepe van egy „szerencsekeréknek” is – ennek megpörgetésével dől el, hogy a győztes végül mekkora összeget vihetett haza. Aki követte annak idején a vetélkedőt, biztosan emlékszik rá, hogy a TV2-es verzióban olyan műsorvezetők szerepeltek, mint Gajdos Tamás, Klausmann Viktor és Vizy András, akiket sokáig a Szerencsekerék arcaiként azonosítottak. 

A vetélkedő eredeti verziója, a Wheel of Fortune egyébként a ViacomCBS formátuma, ami már a hetvenes évek óta hódít az Egyesült Államokban, ahol hetente 22 millió nézőt ér el, és jövőre a negyvenedik szezonnal jelentkezik. Világszerte számos országban fut sikerrel, Lengyelországban, Görögországban vagy éppen Dániában pedig televíziós rekordokat döntött az elmúlt időszakban. A műsor a története során hét Emmy-díjat is bezsebelt.

A népszerű vetélkedő most felfrissítve, megújult díszlettel és látványvilággal tér vissza a TV2 képernyőjére, a műsor házigazdájaként pedig ezúttal

Kasza Tibor várja majd a civil és ismert játékosokat.

Rovatok