A természet megannyi vicces pillanatot tartogat, csak helybe kell érte menni, és nem árt, ha van velünk egy fényképezőgép is.
A természetjárás sokunk hobbija, és rengetegen vannak, akik fényképezőgéppel járják a végtelent. Nekik van lehetőségük a jobban sikerült fotóikat – amelyek ráadásul viccesek is – benevezni a Comedy Wildlife Photography Awards pályázatra, amelyről az Index tavaly is beszámolt.
A versengést Tom Sullam és Paul Joynson-Hicks indította útjára azzal a céllal, hogy humoros formában, de felhívják a figyelmet a vadvilág értékeinek megőrzésére és felnyissák a szemünket természeti környezetünk csodáira. A díjat idén hetedjére osztják ki, és a jó hír az, hogy már gyülekeznek a jobbnál jobb felvételek. Ezekből válogatunk most.
Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy tavaly magyar versenyző is akadt a megmérettetésen. Kránitz Roland O Sole Mio című képe került be a versenybe. A fotográfus felvételen egy imádkozó ürge látható.