Index Vakbarát Hírportál

Karantén alatt, gardróbban született a Balatont megéneklő lemez

2021. június 19., szombat 09:03

A Balaton méltó párja Kaliforniának, legalábbis ha azt nézzük, hány dalt írtak már róla. Ebben a sorban a legfrissebb versenyzők a Lázár tesók, Ágoston és Domokos, akik a fesztiválkedvenc Esti Kornél zenekarból lehetnek ismerősek, és bár alföldiek, de a Balaton hatására egy egész albumot tettek le az asztalra 2020-ban.

A MOL Nagyon Balaton és az Index közös sorozatában, a Best of Balatonban szakavatott rajongók segítségével mutatjuk be a magyar tenger rejtett kincseit, ami jelen esetben egy lemez. Ha nincs a karantén, Lázár Ágoston szerint valószínűleg akkor is megszületik a Hullámtörés című album, de lehet, akkor inkább a Betontörés címet kapja a lemez. Az ötletek már korábban megvoltak, a szövegek nagy része azonban a Balatonnál íródott, így ezt a kérdést eldöntötte az élet. Amikor a járvány miatt jött az első lezárás, leköltöztek szüleik fonyódi házába, ahol esténként, miután letették a munkát, a gardróbban csiszolgatták a dalokat.

A végeredmény pedig egy komplett lemez lett.

A Lázár tesók is azok közé tartoznak, akikre mágnesként hat a magyar tenger, és ha koncerteznek, mindig több napra jönnek, mint ahogy azt a fellépések megkívánnák. Domokos szerint a déli part kicsit alulértékelt, pedig itt is vannak kincset érő helyek, mint például a Kishegy és környéke, amelyet nemrég fedeztek fel. 

Lázár Tesók

Az egyik legjobb kocsma pedig Fonyódligeten van, a parton. A Kamilla Büfének minden gasztrotérképen rajta kéne lennie

– mondta Domokos, Ágoston pedig azt is elárulta, hogy ebben az intézményben született az a sor, hogy „Itt ülök egy fröccsel, és szarok az egész világra”. Domokost azonban elsősorban a tó kisugárzása fogta meg: amikor ott vagy a parton, azt érzed, nem kell semmi más. Nincs szükség arra, hogy bármit csinálj, a Balaton megteszi helyetted a „csinálást”.

Nekem a szabadságot és azt az igazi balatoni érzést az jelenti, amikor a Badacsonnyal szemben ülök. Mi Fonyódon vagyunk igazán otthon.

Számukra a Balaton az állandóságot jelenti a változó életben. Ágoston szerint sehol nem kapja meg azt a fajta nyugalmat, mint amikor május környékén ül a parton, bámulja a vizet a naplementében, és nyomja az arcába a fröccsöt. 

Rovatok