Index Vakbarát Hírportál

Ed Sheeran a dél-koreai BTS csapatával dolgozik

2021. június 29., kedd 14:44

A brit popénekes egy interjúban árulta el, hogy ismét a dél-koreai sztároknak írt dalt, amely a BTS új lemezére kerül majd.

Nagy lehet az összhang, Ed Sheeran ugyanis már másodszor dolgozik együtt a BTS-sel. A brit popénekes erről a Most Requested Live rádióműsorban beszélt, hangsúlyozva, hogy szerinte mennyire jó arcok a K-pop sztárcsapat tagjai. 

Dolgoztam a BTS utolsó lemezén, most pedig írtam egy dalt az új albumukra. Nagyon klassz srácok 

– mondta az interjúban az énekes, a BTS kiadója pedig azóta már meg is erősítette a közös munka tényét a dél-koreai médiában - írja az nme

Ed Sheeran egyébként a napokban jelentkezett új dallal, ami egyfajta visszatérésnek is felfogható, az utóbbi két évben ugyanis mondhatni, kicsit eltűnt az énekes. A visszavonulása tervezett volt, amiről először 2019 augusztusában beszélt, szerencsére csak azután, hogy a Sziget Fesztiválon elkápráztatta a magyar közönséget. Akkor az is kiderült, hogy időközben elvette Cherry Seabornt, azóta pedig már meg is született az első gyermekük, aki a Lyra Antarctica Seaborn Sheeran nevet kapta. A 2019 karácsonyán tett bejelentése óta Ed Sheeran ekkor jelentkezett először az Instagram-oldalán, a kislány érkezéséről hírt adva. 

Ezt követően 2020 karácsonyán mindenféle előzetes jelzés nélkül egy új dalt tett közzé a felületein a brit énekes. Talán ő is érezte, hogy a pandémia okozta nehézségek miatt a rajongóinak most nagyobb szüksége van az impulzusokra, mint valaha. Az Afterglow hivatalos YouTube-videója azóta több mint 91 millió megtekintésnél jár.

A napokban közzétett Bad Habits című szám viszont már tényleg a visszatérést jelzi. Az énekes nyilatkozata szerint az utóbbi időben sokat változott az élete, elkezdett edzeni és most már igyekszik úgy alakítani a teendőit, hogy az éjszakázások helyett napközben dolgozzon. Kiderült, hogy januárban stúdióba vonult, és egészen más típusú dalokon ügyködött, mint amilyeneket korábban megszokhatott tőle a közönség. A Bad Habits az első, amit bemutatott az új szerzeményei közül, a dal pedig nem csak hangzásban, hanem a hozzá készített klip stílusában is mutatja, hogy Ed Sheeran komolyan gondolta a változtatásokat. 

Az emberek úgy látnak engem, mint egy akusztikus dalszerző-énekest, akinek balladai vannak, nem kevés. Most úgy akartam bemenni a stúdióba, hogy valami teljesen mást csináljak. Egy hónapot dolgoztam ott, és egy csomó őrült dallamot gyártottam - ez az egyik közülük

– idézte az énekest a BBC.  

Visszatérve a BTS-re, nem is olyan régen még arról szóltak a hírek, hogy Justin Bieberrel is összeállt a csapat, ám erről konkrétumok azóta sem érkeztek. Ed Sheeran kapcsán viszont mindkét fél megerősítette már az együttműködés hírét. 

(Borítókép: BTS és Ed Sheerand. Fotó: RB/Bauer-Griffin / GC Images / Harry Durrant / Getty Images)

Rovatok