Index Vakbarát Hírportál

Ha hívták volna, akár Jennifer Lopez is jött volna

2021. július 2., péntek 13:18

A megfelelő összegért szinte bármelyik hírességet meg lehet rendelni egy partira. Lehet szó privát fellépésről vagy kedves üzenetről – természetesen mindennek megvan az ára. Vannak olyan celebek is, akik megütötték már a bokájukat azért, mert csak a dollárjeleket figyelték.

Tegnap bombaként robbant a hír, hogy a Blikk úgy tudja, Jennifer Lopez lesz a sztárfellépő Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea közelgő lagziján. A műsorvezető hamar megcáfolta a híresztelést közösségi oldalán, pedig nem is olyan nehéz megszerezni egy-egy szupersztárt, ha a fellépésére vágyunk egy számunkra kedves eseményen – persze az árukat jócskán megkérik.

Több olyan oldal is létezik, ahol kedvenceink megrendelhetők egy előadás erejéig. Hogy ki mennyit kér a buliért, az nem ismert, a megrendelőnek kell előre kitöltenie az űrlapot, amelyen leírja, mennyit szán a magánkoncertért. Annyi biztos, hogy a ContrabandEvents nevű oldalnál kitétel, hogy az összeg nem lehet kisebb, mint háromszáz dollár, azaz nagyjából kilencvenezer forint. Na persze aki abban reménykedik, hogy ennyiért bárkit a kertjébe repíthet, annak fel kell ébrednie az álomvilágból.

Jennifer Lopez például 2009-ben állítólag kétmillió dollárért (591 millió forint) énekelt egy moszkvai milliárdos partiján, Ukrajnában pedig egymillió dolláros (295,5 millió forintos) fellépti díjért adott magánkoncertet. Az énekesnő egyébként, bár dollármilliókat keresett, kivívta a publikum ellenszenvét azzal, hogy a villogó dollárjelekért cserében gondolkodás nélkül fellépett diktátorok előtt is – írta meg korábban az US News. Mosolyogva kívánt boldog szülinapot Gurbanguly Berdimuhamedow türkmén elnöknek is, akit a Human Rights Watch a kor egyik legnagyobb elnyomójának nevezett. Az énekesnő az eset után elnézést kért.

Én is ember vagyok, előfordul, hogy hibázom, de ígérem, hogy tanulok az esetből, és továbblépek

– hangzott a bocsánatkérés, de nem JLo az egyetlen, aki jutányos árért kvázi bárkinek szívesen énekel(t).

Hasonlóan kínos eset történt 2014-ben, amikor Dennis Rodman kosárlabdázó Kim Dzsongunnak dalolta el a boldog szülinapot, miután pedig végzett, hajbókolt is az észak-korai diktátor előtt. Ő pénzt valószínűleg nem kapott ezért, ellentétben például egy csokor más előadóval. Mariah Carey, Usher, Lionel Richie, Nelly Furtado és Beyoncé sem pironkodott, amikor elfogadta a korábbi líbiai diktátor, Moammer Kadhafi felkérését, hogy énekeljenek neki és a családjának.

A fellépésekről persze felvételek is készültek, így odalett a diszkréció, és bár évekkel később, de nyilvánosságra került egy-egy ilyen szégyenfolt. A tagadás felesleges is lett volna, végül Nelly Furtado és Beyoncé is bocsánatot kért a ballépésért, a jussukat pedig jótékony célra ajánlották fel. Nem úgy Mariah Carey, aki – bár szintén azt mondta, hogy megbánta tettét – nem kívánta bedobni a közösbe az egymillió dolláros gázsiját, amelyet a buliért kapott a diktátortól. Cserébe azt ígérte, hogy a Save The Day című számából befolyt összeget fordítja majd jótékony célra – írta meg a Guardian.

Csúnyán benézte Sting is 2010-ben. Az esőerdők és emberi jogok védőjeként is ismert zenész Iszlam Karimov üzbég despota lányának divatshow-ján dalolászott boldogan abban a hitben, hogy egy UNICEF-rendezvényen van. Ő utólag egyébként nem is bánta meg az említett performance-ot, szerinte ugyanis a kulturális bojkott szörnyű dolog, aminek következtében a számunkra törvényen kívüli államok csak még zártabbá és paranoidabbá válnak – mondta az énekes a Telegraphnak.

Persze a legtöbb privát fellépés sokkal szelídebb, talán épp ezért is kapnak kisebb visszhangot a médiában. Tudni lehet például, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné lagziján Ellie Goulding volt a sztárfellépő, aki, mint utólag elmondta, halálra izgulta magát a rojálesküvőn.

Annyira ideges voltam, hogy remegett a kezem. (...) Összenéztünk a zongoristámmal olyan arccal, mint akik menten maguk alá piszkítanak

– írta meg a Vogue.

Kim Kardashian és Kanye West, bár válnak, a lagzijuknak megadták a módját. Három sztárfellépőjük is volt: Andrea Bocelli, John Legend és Lana Del Rey szórakoztatta a népes vendégsereget – írja a Hello! magazine. Justin Timberlake már nem költött ilyesmire, ő személyesen szerenádozott az oltár felé sétáló (akkor még) menyasszonyának, Jessica Bielnek.

Számtalan privát buli van persze, amelyről nincs infó, hiszen ezek mégiscsak magánrendezvények, ahová nem feltétlenül visznek be kamerát vagy adják el a sztorit a helyi lapoknak a résztvevők. A személyes megrendelésen kívül persze létezik olyan lehetőség is, hogy az áhított híresség online köszönt fel minket, vagy mond néhány kedves mondatot. A Cameo nevű rendszerrel jó pár celeb személyre szabott jókívánságait vehetjük meg. Ez a szolgáltatás kevésbé borsos összegért érhető el, de természetesen itt is sokan megkérik az árukat. Nagy meglepetés velük szemben James Cosmo, a Trónok harca és a Narnia színésze, aki mindössze ötven dollárt, azaz potom 15 ezer forintot kér egy kedves beköszönésért. Ennek a kezdeményezésnek magyar verziója is van, ez a Giftshow.hu. Csak a mihez tartás végett:

(Borítókép: Shakira és Jennifer Lopez fellép a Pepsi Super Bowl show-ján, a Hard Rock Stadionban, 2020. február 2-án, Floridában. Fotó: Al Bello / Getty Images)

Rovatok