Index Vakbarát Hírportál

Nagy Feró: Amikor megtudtam, hogy az asszony terhes, föl akartam vágni az ereimet

2021. július 5., hétfő 17:44

Nagy Feró és Győrfi Pál oldalukon fiaikkal beszélgettek az apaságról. A KINCS Esten szó esett titkokról, örömről, könnyekről, és kiderült, hogy egyikük sem cserélne senkivel.

Apákról és a fiaikról folyt a beszélgetés a KINCS Esten. Az esemény vendégei is a téma jegyében érkeztek: Nagy Ferót Botond, Győrfi Pált pedig Dani kísérte.

Dudás Ádám egy klasszikus kérdéssel kezdte a beszélgetést, amelyre meglepő válasz érkezett. A moderátor arra volt kíváncsi, hogy mennyire volt tudatos döntés kettejük számára, hogy apukák szeretnének lenni. Győrfi Pál életének legértékesebb dimenziójaként írta le a dolgot, ám Nagy Feró úgy fogalmazott:

Amikor megtudtam, hogy az asszony terhes, akkor föl akartam vágni az ereimet. Attól féltem, hogy nem vagyok képes felnevelni egy gyereket

– mondta a Beatrice frontembere.

Nagy Feró beszámolt arról is, hogy amikor a fia óvodába járt, bevitték a rendőrök a fogdába. A zenész arra kérte őket, hogy időben engedjék el, mert 4 órára mennie kell a gyerekéért. Elmondása szerint direkt tartották bent fél 7-ig, így az óvónéni vitte haza a kisfiát. Elnézést pedig nem mert kérni tőle, tartott ugyanis attól, hogy megdorgálják majd a késés indoka miatt.

Győrfi Pál arról beszélt, hogy náluk nem tabu az érzelmesség és a sírás sem. Mint kiderült, őt többször is látta már pityeregni a fia, amihez néha egy-egy rajzfilm cselekménye is elegendő.

Ha a Kung Fu Pandában van egy megható jelenet, én akkor már bőgök

– mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki mellett egyébként Nagy Feró sem áll ellen a könnyeknek, ha az unokája azt mondja neki, hogy szereti. Abban mindketten egyetértettek, hogy a családban a szeretnek kell az elsőnek lennie, fiaik pedig a közönség előtt is biztosították őket arról, hogy mindig remek támaszként és mintaként szolgáltak számukra.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok