Index Vakbarát Hírportál

Jól megnőtt Ördög Nóráék kisboltja

2021. július 9., péntek 10:27

A balatonakarattyai nyaralótulajdonosokból kisboltosokká váló Ördög Nóra és Nánási Pál olyan zajos sikert aratott a Nekem a Balatonnal, hogy elkerülhetetlenné vált a bolt újjászületése. A MOL Nagyon Balaton és az Index közös sorozatának új részében most az ő szerelemprojektjüket mutatjuk be.

Nyaralótulajdonosokként fontos színhelye volt a balatonakarattyai létezésüknek a kisbolt, így amikor az bezárt, Ördög Nóra és Nánási Pál azonnal elkezdtek érdeklődni arról, eladó-e a hely. A tulajdonos eleinte nem akart kötélnek állni, de egy hosszú kávézás után végül rájuk nézett, és azt mondta:

Tudjátok, mit? Nektek mégis eladom.

A felújítás nem ment egyszerűen, a pandémia miatt ugyanis minden leállt, így a gyerekeikkel ők maguk ragadtak ecsetet, hogy lefessék a boltot. Hamarosan pedig meg is nyitották a Nekem a Balatont. 

Nekem a Balaton

A hely megvolt, már csak élettel kellett megtölteni. Ez túlságosan is jól sikerült, a tömeg egyre csak nőtt, és a kisbolt sikere elsöpörte a nyugalmat a településrészen. Azt gyorsan felismerték, hogy ezt a forgalmat az utca nem bírja el, így újabb építkezésbe kezdtek, hogy egy újjászületett Nekem a Balatonban fogadhassák a vásárlókat.

A kisboltból jó nagy üzlet lett, kerthelyiséggel, közel a főúthoz, jó sok parkolóval. Ami maradt, az a különleges választék és a barátságos kiszolgálás.

(Borítókép: Best of Balaton)

Rovatok