Index Vakbarát Hírportál

Hiába az ellenszenv, Meghan Markle ismét előre tör

2021. július 19., hétfő 17:49

Könyvet ír, filmes projekteken dolgozik, gyereket nevel – Meghan Markle nem ijed meg azoktól, akik nem kedvelik, és látszólag boldogabb életet él, mint valaha. Helyette mostanában Vilmosék is kaptak egy kis fejmosást az internetezőktől.

Zajlik az élet Meghan Markle háza táján. Mióta búcsút vett a Kensington-palota pompájától, ezerrel dolgozik saját projektjein, melyekben természetesen az ura, Harry is támogatja. Hasonlóképpen fordul felé a világ egyik fele, akik istenítik, és ott van a másik tábor is, akik ki nem állhatják az egykori színésznőt, aki békát csinált a hercegéből.

A sussexi hercegné ugyan úgy döntött, visszalép az uralkodói tevékenységétől, jól csengő címét megtartotta. Erről árulkodik például az, hogy májusban megjelent könyvét is ezen a néven szignózta – a gyerekeknek készült kötet hamar botrányt is keltett, meggyanúsították ugyanis, hogy más munkáját nyúlta le. Meghan esetében persze nem meglepő az ilyesmi, hasonló nyelvek miatt távozott az uralkodói háztól is, melynek alkalmazottjai is elég rossz véleménnyel vannak egykori főnökükről.

Meghan voltaképpen bármit csinál, lesz olyan, aki megmagyarázza, miét is rossz az. Májusban például olyan nőkről beszélt, akik a koronavírus miatt elveszítették a munkájukat és ezáltal mély szegénységbe kerültek. A hercegné szettje, amit a felvételen viselt, több tízmilliót kóstál, amire rögtön bele is állt az internet, mondván: Meghan szavai és tettei ellentétesek egymással.

A rengeteg kritika ellenére Meghan nem szab gátat kreativitásának, és ezerrel dolgozik azon, hogy megvalósítsa az álmait. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy nagy dobásra készülnek a Netflixszel. Tavaly ősszel kötöttek szerződést különböző sorozatok, dokumentumfilmek, játékfilmek és gyermekprogramok készítésére. Az egykori színésznő legújabb projektjére most fény is derült: egy animációs sorozatról van szó, amely jelenleg a Pearl nevet viseli.

Ahogy sok lány az ő korában, a mi hősünk, Pearl is az önfelfedezés útját járja, és próbál helytállni az élet mindennapos küzdelmei során. Nagyon boldog vagyok, hogy hogy az Archewell Productions együttműködve a Netflixszel, valamint egy csapat hihetetlen producerrel elhozza az embereknek ezt az új animációs sorozatot, amely a történelem kiemelkedő nőit ünnepli

– hozta le Meghan Markle közleményét a Variety.

A sussexi hercegné egyébként David Furnish-sal az oldalán dolgozik a projekten. A rendező nem mellesleg Sir Elton John férjura, és az ő nevéhez kötődik például a Rocketman című musical.

Végre örömmel jelenthetem be, hogy érkezik izgalmas animációs sorozatunk. Meghan, a sussexi hercegné és én mély szenvedéllyel hozzuk el a világközönségnek ezeket az inspiráló és pozitív történeteket különleges nőkről a világ minden pontjáról, kortól függetlenül. A csapat első osztályú kollaborációt szeretett volna, ehhez pedig a Netflix a tökéletes partner

– olvasható Furnish posztjában.

Markle tehát megkapta az életet, amire vágyott. Végre viszonylagos nyugalomban élhet a férjével és a gyerekeivel anélkül, hogy röghöz kötnék az udvari feladatok. Bár nemrégiben veszteség érte, a sussexi hercegné boldogan tekint a jövő felé, karjában a gyermekeivel.

Az Oprah Winfrey-nek adott interjújukat egyébként a Deadline cikke szerint Emmy-díjra jelölték, méghozzá kiemelkedő nem fikciós sorozat vagy különkiadás kategóriában. Ilyen korábban sosem fordult elő a brit királyi család tagjaival, de Meghanék lassan minden rekordot begyűjtenek: Lilibet volt például az első olyan tagja a koronának, aki az Egyesült Államokban született, de olyan sem nagyon esett meg korábban, hogy egy herceg csapot-papot hátrahagyva lelécelt volna a palotából a felesége kedvéért.

Az Emmy-díj ezek mellett csak egy megtestesített emlék lenne a polcon.

Ami a velük akarva-akaratlanul is szemben álló Vilmos-Katalin párost illeti, ők sem unatkoztak mostanában. A cambridge-i hercegné kénytelen volt tíznapos karanténba vonulni, ugyanis kapcsolatba került egy koronavírussal fertőzött személlyel. Vilmos herceget a vesztes angol-olasz forduló után vették elő, amikor Twitteren keresztül felszólította a rasszista kommentelőket, hogy hagyjanak fel az olaszokra tett megjegyzésekkel. Esetében azt sérelmezték az oldal felhasználói, hogy a herceg mindenki mellett képes kiállni, csak a saját testvérének felesége és gyereke mellett nem.

Annyira azért nem undorodsz, hogy megvédd a sógornődet és az unokaöcsédet?

– tette fel a költői kérdést egy internetező, amire többen is egyetértéssel feleltek a közösségi oldalon.

Bár sokan elsiklottak fölötte, a Wimbledoni teniszbajnokságon Nick Jonas felesége is tartott egy kis műsort az összeesküvés-elméletek kedvelőinek. A színésznő teljes ignoranciával fogadta a tapsvihar közepette érkező cambridge-i hercegi párt, még csak oda sem pillantott rájuk.

A jelent után persze rögtön megkezdődtek a konspirációk, és bizony tényleg nehéz lenne azt hinni, hogy Priyanka merő figyelmetlenségből nem vett tudomást Vilmosékról. A színésznő egyébként jó barátságot ápol Meghan Markle-lel, így érthető, miért viselkedett úgy, ahogy – még ha kicsit gimnazista attitűdhöz is hasonlít mindez.

(Borítókép: Meghan Markle. Fotó: Charles McQuillan / Getty Images)

Rovatok