Index Vakbarát Hírportál

Zaklatással vádolják a K-pop egyik legnagyobb sztárját

2021. július 20., kedd 16:11

Szexuális zaklatással vádolták meg a koreai popzene egyik legnagyobb sztárját, Kris Wu-t. A kínai-kanadai származású rappert, aki korábban a népszerű K-pop együttes, az Exo tagja volt, egy rajongó illette súlyos vádakkal, ám a fiatal lány szerint nem ő a zenész egyetlen áldozata.

A 30 éves Kris Wu-t elsőként egy 19 éves lány, Du Meizhu vádolta meg. A fiatal rajongó a NetEase című kínai hírfórumnak azt mondta, Wu az otthonába csalta őt, ahol a menedzserei is jelen voltak. A lány úgy tudta, egy meghallgatásra tart, ám arra végül nem került sor – írja a New York Post.

Wu és a csapata ragaszkodott ahhoz, hogy maradjak még néhány italra, nem hagyták, hogy elmenjek. Nem kellett sok, valamivel hamar kiütöttek engem, nem voltam magamnál. Amikor magamhoz tértem, már Wu ágyában feküdtem. Megerőszakolt engem

– magyarázta korábban Du Meizhu, aki ezt követően még hónapokig tartotta a kapcsolatot a zenésszel. Az áldozat állítása szerint Wu az édesanyjának is be akarta mutatni, ám az üzenetváltásoknak hirtelen vége szakadt, s Wu nem jelentkezett többet.

Bár Kris Wu mindent határozottan tagad, a botrány miatt több jól fizető szerződéstől is elesett, a vele együttműködő cégek sorban bontják fel a vele kötött szerződéseiket.

A Vice News riportja szerint az elmúlt időszakban több nő állt elő hasonló zaklatási vádakkal. Ketten közülük még kiskorúak, és a NetEase szerint bizonyítékot is fel tudnak mutatni a rapper ellen.

Du Meizhuval csupán egyszer találkoztam, egy baráti összejövetelen futottunk össze. Nem tettem semmit az italába. Soha egyetlen nőt sem kényszerítettem arra, hogy lefeküdjön velem, sosem erőszakoltam meg senkit sem. Kiskorúakkal nem kezdenék ki

– szögezte le hétfőn a Weibo című kínai platformon Wu, aki hozzátette, csapatával jogi útra tereli az ügyet.

Az énekes annak idején az Exo nevű fiúbanda tagjaként vált ismertté, 2014-ben azonban úgy döntött, egyedül zenél tovább. Jelenleg ő Kína egyik legnépszerűbb popsztárja.

Rovatok