Index Vakbarát Hírportál

Pert indított Gerard Butler a 2013-as filmje miatt

2021. augusztus 4., szerda 09:56

10 millió dollárt követel Gerard Butler a Támadás a Fehér Ház ellen című film producereitől. A színész szerint ugyanis átverték a bevételek elszámolásánál.

Pert indított pénteken Gerard Butler a Los Angeles-i bíróságon a 2013-as, Támadás a Fehér Ház ellen című filmjét gyártó Nu Image anyavállalat és a Millennium Films stúdió, illetve azoknak a filmen dolgozó producerei ellen. Az 51 éves színész azt állítja, hogy legalább 10 millió dollárral tartoznak neki, miután meghamisították a film által generált hazai és a külföldi árbevételeket. Szerinte 8 millió dollárt nem is jelentettek be, ami aztán a stúdióvezetőkhöz vándorolt – írja a nypost.com.

A film egyébként 170 millió dollárt hozott világszerte, és két másik részt (London ostroma, A védangyal bukása) is forgattak folytatásként, szintén Butler szereplésével. A színészt a szerződése az árbevétel 10 százalékára, továbbá a 70 millió dollár feletti hazai bruttó bevétel 6 százalékára, valamint a 35 millió dollár feletti nemzetközi árbevétel 12 százalékára jogosította volna fel. Butler gyártó cége a nettó nyereség 5 százalékára lett volna jogosult, a színésznek továbbá egyéb bónuszokat is kellett volna kapnia – írja a Variety.

A benyújtott keresetben az áll, hogy Butler szabálytalan számviteli kimutatásokat kapott a gyártótól. Felbérelt egy könyvvizsgálót, aki megállapította, hogy a hazai bevételeket 17,5 millió dollárral, a producerek bevételét pedig 12 millió dollárral alulbecsülték, beleértve azt a 8 millió dollárt, ami a vezetők zsebébe ment. 

A színész állítása szerint a producerek a külföldi reklámok teljes költségét levonták a nemzetközi árbevételekből, pedig a külföldi forgalmazók csak a költségek felét vették fel. A vád szerint a Nu Image/Millenium Films utasította a forgalmazókat bizonyos költségek levonására, azaz a bevételek nem lettek teljes egészében bejelentve. A panaszban az áll, hogy a gyártók több 10 millió dollárt kerestek a filmen, de

egy fillért sem hajlandóak fizetni Butlernek a megállapodásban neki ígért nyereségből,

a producerek terve ugyanis az volt, hogy hamisan vázolják a pénzügyeket a színésznek, hogy elhiggye, a kifizetés nem jár. Azaz szeretnék elhallgatni és megtartani a nyereséget. 

Az persze eddig sem volt titok, hogy a csillogás mellett Hollywood botrányokban is gazdag. Legutóbb Scarlett Johansson volt, aki perre ment, méghozzá a Disney-vel, azt állítván, hogy azért bukta el a film bevételei után járó milliós összegeket, mert azt a Disney elérhetővé tette az előfizetéses modellen alapuló Disney+ felületén, így a többség inkább ott nézte meg a mozik helyett. A színésznő szerződésszegés miatt 50 milliót követel a vállalattól. 

Gerard Butler esete egyébként nem egyedi. Korábban az Index is írt arról, hogy több, a közönség körében látszólag nagyon népszerű film érdekes módon hivatalosan nem hozott hasznot, ami az alkotók mellett dolgozó vérprofi pénzügyi szakemberek ügyeskedéseinek köszönhető. Korábbi cikkünk szerzője többek közt a Harry Potter, a Főnix rendje, továbbá a Jedi visszatér és a Forrest Gump című filmeket hozta fel példának, amelyek közül az első kettő az akkori kimutatások szerint nemhogy nyereséget nem termelt, de veszteséges volt. Papíron legalábbis. A trükközés tehát nem új keletű dolog, ráadásul olyan ügyesen űzik, hogy gyakorlatilag esély sincs arra, hogy belebukjanak. 

(Borítókép: Gerard Butler. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok