Index Vakbarát Hírportál

Sérülése után Horvátországban nyaralgat Harrison Ford

2021. augusztus 14., szombat 06:01

Harrison Ford vállsérülése miatt három hónapra leállt az Indiana Jones forgatása. A színész ez idő alatt Európában időzik, legutóbb Horvátországban kapták lencsevégre a családjával.

Június végén érkezett a hír, hogy Harrison Forddal baj történt az Indiana Jones ötödik részének forgatása alatt. Állítólag egy harci jelenetet vettek fel, amikor megsérült a válla, s bár korábban is előfordult hasonló eset, mint kiderült, a mostani sérülés súlyosabb, mint először gondolták. A stáb ezért úgy döntött, szüneteltetik a forgatásokat, sőt arról is szó volt, hogy a 79 éves színészre egy komolyabb műtét vár, de erről azóta sem érkeztek újabb információk. 

Ford jelenleg pihen, méghozzá Európában: a napokban Horvátországban látták a feleségével és 20 éves fogadott fiával. Liamot a színész felesége, Calista Flockhart egy évvel azelőtt fogadta örökbe, hogy találkozott Forddal a 2002-es Golden Globe-gálán. A pár nyolc év után végül 2010-ben házasodott össze, a színésznek egyébként van már négy felnőtt gyermeke az előző két házasságából. 

A színészt feleségével és fogadott fiával a horvát tengerparton, egészen pontosan Dubrovnikban kapták lencsevégre – írja a PageSix. Úgy tűnik, a válla még nem gyógyult meg teljesen, az egyik fotón ugyanis az látszik, hogy épp masszázst kap. Ám az, hogy utazik, egyértelműen annak a jele, hogy már a gyógyulás útjára lépett. Ez nagy öröm a stáb számára is, hiszen feltehetőleg neki tudnak majd állni újra a forgatásoknak szeptemberben. 

Időközben egy videó is felkerült a YouTube-ra Ford turistáskodásáról.

A színész egy ottani filmiskolába is ellátogatott, egy videóüzenettel támogatva a hallgatók későbbi pályáját.

Bármit megtehetsz, amit akarsz. Csak el kell hinned, hogy meg tudod tenni, és át kell adnod ennek magad. Ha ez nem működik, próbálj valami mást. A siker nem mázli, a siker nem jó szerencse. A siker függvénye, hogy egyedi légy, és még egy fontos dolog, mindig is azt gondoltam, hogy ez lényeges: ne próbáld alárendelni magad annak, hogy bárki más sikerét megismételd. Különleges vagy. Az egyedi személyiséged, és a tapasztalataid sokkal értékesebbek, mint bármi más. Tudd, hogy ki vagy. Szánj időt arra, hogy megtaláld magad és azt fejezd ki. Meg tudod csinálni 

–   mondta Harrison Ford.

Harrison Ford korábban négy részben, Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981), Indiana Jones és a végzet temploma (1984), Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989) illetve az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (2008) című filmekben játszotta az ikonikus régészprofesszort.  Most először Steven Spielberg rendező nem áll a produkció élén, ehelyett producerként csatlakozott Kathleen Kennedy, Frank Marshall and Simon Emanue csapatához. A Disney decemberben jelentette be, hogy a sorozat ötödik része a tervek szerint 2022 júliusában kerül a mozikba. 

Rovatok