Index Vakbarát Hírportál

Vakcinás dala miatt törölte a YouTube a debreceni zenekar csatornáját

2021. augusztus 18., szerda 07:36

Nem csak a dalt cenzúrázta, a Bypass of Anger zenekar egész csatornáját törölte a YouTube, a zenészek szerint azért, mert a nótájukban többször szerepelt az "oltás-vakcina" szófordulat.

Értetlenül áll a debereceni banda a történtek előtt: miután feltöltötték a Vakcina című szerzeményüket a videómegosztóra, a zenekar egész csatornáját törölte a YouTube. Mindez múlt hét csütörtökön történt, akkor még fogalmuk sem volt, miért tűntek el a felületről.

Sziasztok! A YouTube csatornánk sajnos nem elérhető jelenleg. A hiba okát egyelőre nem tudjuk, a YouTube dolgozik a megoldáson, remélhetőleg sikerrel járnak! Addig is, a megjelent dalok a topic csatornán elérhetők.

– tájékoztatták akkor a zenészek a Facebook-oldalukon a rajongóikat. Azóta persze már törént előrelépés az ügyben, de a jelenlegi állás szerint a dolgok nem túl biztatóak: a bandatagok szerint a YouTube-nak a dal címével, illetve a szövegben használt „oltás-vakcina” szófordulatokkal lehetett baja, aminek szerintük egyébként tartalmilag semmi köze nem volt a járványhoz. 

Fény derült a hétvégén történt YouTube-csatornánk „eltűnésének” okára. Nem hackerkedés áldozata lett. A Vakcina című dalunk verte ki a biztosítékot a YouTube covid-policynál 

– írták a közösségi oldalukon.

Mélységesen elszomorít bennünket az, hogy kb. gépek (mesterséges intelligencia) dönt arról, hogy mi maradhat, mi nem. Pedig a dal egy sora sem szól a covid járványról, a zenekar teljes mértékben elhatárolódik attól, hogy bármilyen formában oltás ellenességét, vagy éppen oltás pártiságát, esetleg semlegességét nyilatkoztassa ki. A dal egyszerűen egy társadalomkritikát fogalmaz meg a manapság sokszor szóba kerülő oltás-vakcina szófordulatokon keresztül.

Mindehhez azt is hozzátették, hogy a történtek miatt kénytelenek voltak egy új zenekari csatornát indítani, ami feltörekvő bandaként hatalmas érvágás nekik. Úgy tűnik azonban, hogy a Vakcina című számot ide egyelőre nem töltötték fel. A nótát a Spotify-on lehet meghallgatni, illetve a WMMD által létrehozott topic-csatornán.

Érdekességképpen, a teljes, Fordított valóság EP továbbra is elérhető YouTube-on, bár nem a zenekar csatornáján, hanem a WMMD terjesztő által létrehozott „topic” csatornán. NEM ADJUK FEL!! Üdvözlettel, B.o.A.

Erről a dalról van szó – itt még meg tudja hallgatni:

A fentieket elsőként az Azonnali szúrta ki. A portál felvette a kapcsolatot a zenekar egyik tagjával, aki kérdésükre a történtekkel kapcsolatban elmondta, először arra gondoltak, valaki feltörte az oldalukat, így felvették a kapcsolatot a YouTube-bal, ami persze nem volt egyszerű. Végül egy automatával sikerült kommunikálniuk és azt a választ kapták, hogy

továbbra sem fogják a fiókjukat visszaállítani.

Lakatos János hozzátette: konkrét indokot nem kaptak erre, csupán annyit, hogy olvassák el a szabályzatot. 

Kaptunk egy linket, ebben volt benne, hogy Covid-dal kapcsolatos témát nem lehet firtatni a YouTube-on.

A zenész azt is közölte, nem tervezik, hogy visszatöltik a dalt a videómegosztóra, mert nem szeretnék, hogy az új fiókjukat is töröljék. Hangsúlyozta: felháborítónak tartják a történteket, mert ők nem nyilvánítanak ki sem oltásellenességet, sem oltáspártiságot a dalaikon keresztül, nem osztanak meg a közönséggel ezzel kapcsolatos véleményt.

Mi azt feltételezzük, hogy ebben nem kéz van, hanem egy mesterséges intelligencia és ez minket eléggé elszomorít és aggaszt, hogy ilyen irányba megy a világ.

A YouTube tavaly májusban tette közzé a fentiekre vonatkozó irányelveit, leszögezve, hogy nem engedélyezik a COVID-19 betegséggel kapcsolatos olyan tartalmak megjelenítését, amelyek súlyos károkozás jelentős kockázatát hordozzák magukban. Hogy ez az értelmezésükben mit jelent pontosan, arról itt olvashat

Rovatok