Index Vakbarát Hírportál

Vajna Tímea szerint ő lélekben egy férfi

2021. augusztus 26., csütörtök 07:55

Instagramon értekezik egészségi állapotáról néhai filmügyi kormánybiztos Andy Vajna özvegye, aki szerint lehetséges, hogy ebben az életében nőnek született, miközben férfi lelke van. 

A történet lényege – derül ki a Blikk cikkéből –, hogy Vajna Tímeát  nemrég műtötték meg, amelynek során az endometriózisát kezelték és több cisztát is eltávolítottak a petefészkéből, ő pedig lelki okokat sejt a dolog hátterében, a gondolatmenetet alább olvashatja. 

Szerintetek az endometriózis helyének van köze ahhoz, hogy ki melyik oldalon alszik és ott nyomja a belső szerveket? Mert én általában a jobb oldalamon szoktam és szinte ott volt a legtöbb endometriózis összenövés és ciszta vagy inkább lelki okokra vezethető vissza a hormonális dolgokon kívül? A jobb oldal a női oldalt jelképezi, befelé fordulás, lelki fájdalom, visszafojtott érzelmek, pszichés nyomás idézi elő a jobb oldali betegségeket. Vagy ebben az életben nőként születtem, miközben férfi lelkem van. Mondjuk ez igaz, és nehezen fogadom el a nőiességet.

Rovatok