Index Vakbarát Hírportál

Vitáris Iván: A legnehezebb lépcsőfokokat is vállaljuk, nem adjuk alább

2021. augusztus 27., péntek 15:05

Az Ivan & The Parazol tagjait látta vendégül az Index kolléganője a STRAND Kávéházban. A beszélgetés során szóba kerültek sikerek és a veszteségek is, de könnyedebb témákról is faggatta a tagokat Réti Nóra, mint például hogy milyen hobbiknak hódolnak a zenészek. A közönségtalálkozó a VOLT Produkció és az Index együttműködésével valósult meg.

Szerdán délután az Ivan & The Parazol tagjaival találkozhatott a közönség a STRAND Kávéházban, ahol kolléganőnk egy órán keresztül kérdezgette őket. A társalgás egy szomorú hír apropóján komoly témával indult, a Rolling Stones dobosára, a napokban elhunyt Charlie Wattsra, illetve az AWS frontemberére emlékezve a tragédiák hatását igyekeztek közösen megfejteni. Az Ivan & The Parazol életében is történt olyasmi, amivel nehezen küzdött meg a zenekar. A basszusgitárosuk, Tarnai János 2017-ben megbetegedett, és nem tudta folytatni a munkát a csapattal. A banda basszerosa most Springer Márton, akit már azelőtt ismertek a tagok, hogy az Ivan & The Parazolhoz csatlakozott volna. 

Az, hogy a Jancsóval nem tudunk együtt zenélni, szörnyű, de feldolgozható, és örülünk annak, hogy Sprinyó itt van helyette. Óriási tisztelettel tudott Jancsó helyére lépni, és szerintem Jancsó is meg van elégedve a játékával meg a helyével a zenekarban 

– mondta Simon Bálint dobos, hangsúlyozva, kifejezetten örül, ha a tragédiákról nyíltan tudnak beszélni, mert szerinte ez minden szorongás epicentruma, amit nem lenne szabad tabuként kezelni. Úgy gondolja, a traumák hozzátartoznak az élethez, és fontos, hogy ezekből megerősödve jöjjön ki az ember, mert ezáltal nő az ellenálló képessége a szörnyűségekkel szemben. Hogy Tarnai János hogy van, arról a gitáros Balla Máté annyit mondott:

Jancsó jól van. Lelkileg és szellemileg szerintem jobb helyen van, mint bármikor. A testi problémák megakadályozzák sajnos, hogy azzal foglalkozzon, amit a legjobban szeretett csinálni, de szerintem nagyon sokat tanulhatunk abból mi is meg bárki, aki ismeri, ahogy ezt a helyzetet kezeli. Megerősödve jött ki abból, ami eddig érte. A zenélésrészét szerintem nagyon sajnálja, hogy nem működik, és mi is nagyon sajnáljuk, mert az egyik legtehetségesebb basszusgitáros az országban, aki most nem tud a hangszerén játszani. 

Tarnai János utódjának, Springer Mártonnak sem volt egyszerű feldolgoznia a történteket. Egyfajta kettősség volt benne: egyrészt örült, hogy bekerült a zenekarba, másrészt azt is tudta, hogy ez azért lehetséges, mert a korábbi basszusgitáros, akivel egyébként nagyon jóban van, betegsége miatt nem tud játszani.

Strand 2021 - Ivan & The Parazol

Vidámabb témák is szóba kerültek persze, mint a zenekar legújabb, Budai Pop című lemeze, amelynek kapcsán kiderült, mennyire szeretik a főváros budai oldalát a zenészek. Az album egyébként azért is különleges, mert ez a banda első magyar nyelvű lemeze, amivel már régóta tartoztak – nem csak a közönségnek. A dalírás rejtelmeibe is beavatták a hallgatókat: kiderült, miként zajlik náluk a csapatmunka, és hogy bár eddig csak angolul írtak, ez nem feltétlenül könnyebb, mint magyar szövegeket gyártani.

Kompromisszumot találni kell. De szerintem pont az a művészetnek meg a zenekarban gondolkodásnak az óriási előnye, hogy a kompromisszumtól lesz jobb. Csak azt a te nézőpontodból nagyon nehéz felfogni, mert te nem látod jónak, meg úgy tűnik, hogy a saját egódból adsz lejjebb. A saját egódról meg tudod, hogy fantasztikus és nagyon jó, közben meg igazából tökre nem jó. Ha alább adsz, végül amikor visszatekintesz rá, úgy fog tűnni, mintha ez a saját egód döntése lett volna, és milyen jó, hogy így történt 

– magyarázta Vitáris Iván.

Miután a banda rendszeresen jár külföldre koncertezni, adta magát a kérdés, hogy miért olyan fontos számukra, hogy más országokban is fellépjenek. Bár most a járványhelyzet miatt nem igazán lehet határon túli fesztiválokon és klubokban turnézni, az erre vonatkozó ambícióit egyébként továbbra sem adta fel a csapat. Hogy más zenekarok vajon miért nem törekszenek jobban arra, hogy külföldön is játszanak, annak oka a frontember szerint sok esetben a hozzáállásban keresendő.

Sajnálom kicsit, hogy emiatt a helyzet miatt, meg amúgy is azt látom sok zenekaron, hogy abszolút bennük van az a potenciál, hogy csinálhatnák, de inkább azt mondják, jó ez így, kényelmes, csináljuk. Szerintem sohasem szabad alább adni. Ezt nem arra mondom, hogy a magyar közönség vagy piac vagy nyelv alább adás, dehogyis! Az, hogy azokat a lépcsőfokokat, amiket nagyon nehéz meglépni, inkább már nem is vállalja. És szerintem az nem jó 

– mondta Vitáris Iván.

„Szerintem nagyon fontos lenne, ha intézményesedne a kishitűség ellen menés Magyarországon meg a magyar művészetben. Akár legyünk mi az élő példa arra, hogy igenis lehet – nézőpont kérdése, de – nagy sikereket is elérni külföldön. Ha mi egy menő amerikai zenekarral turnézunk Európában, sokezres klubokban, az lehet valakinek kis siker, lehet valakinek nagy siker, szerintem ez már szubjektív, de mi mindig is az a zenekar leszünk, amelyik fontosnak fogja tartani, hogy egy magyar zenekar helyt tud állni Európában meg akár a világon is” – tette hozzá Simon Bálint. 

Nekünk ez nem lesz soha cél. Az, hogy sokan itthon úgy említenek minket, hogy a Parazol is megpróbálta, nem sikerült, kicsit banális meg groteszk, mert általában szerintem az információ hiányából való következtetések levonása szül ilyen félreinformáltságokat. Ezt igazából nem azért mondom, mert zavar, hanem mert tény, hogy ez a zenekar abszolút aktív külföldön, csak most éppen nem volt lehetőségünk 

– folytatta a dobos, hozzátéve: a járvány miatt egy olyan nyarat kellett kihagyniuk, amikor egy közepesen nagy méretű rockfesztiválon is játszhattak volna Párizsban.

Érdemes mostantól erre a zenekarra kétnyelvű zenekarként tekinteni, nem egy angol nyelven éneklő magyar zenekarra, hanem egy kétnyelvű zenekarra, amely emiatt akár még izgalmasabb is külföldön, mint eddig volt.

Rovatok