Index Vakbarát Hírportál

Kiskamasz feleségek, avagy rocksztárok a tinilányok bűvöletében

2021. szeptember 1., szerda 06:01

Némelyikük igyekezett titkolni, mások büszkén mutogatták fiatalkorú kedvesüket. Ma már felmerül a kérdés, hogy rocksztárokról vagy szexuális ragadozókról beszélhetünk-e Elvis Presley vagy éppen David Bowie esetében.

A popszakmával szinte kéz a kézben jár a szexualitás. Nem újdonság, hogy fiúbandák fellépésekor ezernyi fiatal lány sikít a sorok között, és bizony a hölgy előadók láttán is akad bőven férfi hallgatóság, aki nemcsak a hangért, de a látványért is megőrül. Mindezzel a zenészek is tisztában vannak, és többen nem is restek kihasználni a fényüket, hogy megkaparintsanak valamit – vagy éppen valakit.

A választás azonban gyakran tinédzser lányokra esik, akiknek akár egész életüket végigkísérő traumát okoznak kedvenceik. Augusztus közepén a semmiből jött a hír, hogy Bob Dylant beperelte egy nő, akit az énekes állítólag szexuálisan bántalmazott 12 éves korában, még 1965-ben. Minderre azért volt lehetősége, mert 2019-ben történt egy törvénymódosítás az Egyesült Államokban, aminek hála azok is előállhatnak történetükkel, akik eddig úgy vélték, bántalmaik már elévültek. Az említett eset pedig nyilván nem az első, de nem is az utolsó volt a zenészek történelmében.

Jackie Fuchs annak idején a The Runaways nevű lánybanda basszusgitárosa volt. 2015-ben elmondta, hogy amikor 16 éves volt, a zenekar azóta már elhunyt menedzsere, Kim Fowley megerőszakolta őt. Fuchs már jó ideje jogászként tevékenykedik, és Bob Dylan esetét hallva elmondta a véleményét arról, hogyan is zsákmányolja ki a fiatalokat a zeneipar krémje.

Ezeknek a rocksztároknak különleges kiváltságaik vannak, amiket fel is használnak azért, hogy megkapják, amit akarnak, amikor akarják. […] Látnak egy aranyos lányt, és az hiszik, meg kell történnie a dolognak, mert mindig minden kívánságuk teljesítve van. Vonzódnak az ártatlanságukhoz, és könnyen meg is szerzik, hiszen nincs, aki szembeszállna velük

– mondta a New York Postnak Fuchs, aki szerint a sztárok úgy vannak vele, hogy a fiatalokat már az is boldogsággal tölti el, hogy örömet okozhatnak a kedvencüknek, cserébe pedig nem várnak el semmit.

A zenészből lett jogász felnéz a Dylant perlő nőre, hogy ilyen sok év távlatából merte vállalni bántalmait; továbbra is aggódik a sötétségből előbújó áldozatok megszégyenítése miatt. A vádlottak ugyanis rendszeresen sztárügyvédekkel veszik körbe magukat, akik nem restek olyan felháborító kérdésekkel felzaklatni a sértetteket, mint hogy milyen ruhát viselt, vagy éppen

miért hozta magát ilyen helyzetbe?

Fuchs szerint egyébként ez az eset lehet a kezdőlöket ahhoz, hogy a zeneipar bár késve, de maga is megtartsa a maga #metoo mozgalmát. Ami pedig Bob Dylan esetét illeti, természetesen nem ő lehet az egyetlen, aki bűnös módon élvezhette a kiskorú rajongók társaságát.

Elvis Presley

A rock 'n' roll királya bár minden erejével próbálta titkolni, hogy a kiskorú lányokat kedveli, elég volt a feleségére nézni, és nem maradt több kérdés az ízlését illetően. Elvis Presley-nek két ismert barátnője is kiskorú volt: Dixie Locke 15 éves volt, amikor randizni kezdett az akkor 22 éves énekessel – aki két évvel később beleszeretett a 14 éves Priscillába. A pár 8 évvel később kötött házasságot, a lány pedig állította: nem feküdtek le egymással a frigy napjáig. Egy interjúban egyébként azt mondta, szerinte a férje a szüzet kereste a nőkben.

Joel Williamson, aki később papírra vetette a zenész életrajzát, megírta, hogy Elvis egyszer 3 tizennégy évest vitt magával egy turnéjára, ahol a lányokat rendszeresen arra kérte, hogy csiklandozzák és csókolózzanak vele.

Jerry Lee Lewis

A zenész karrierje kis híján derékba tört, amikor egy riporter Lewis első turnéja során megkérdezett egy 14 éves kislányt, hogy miért kísérte el a férfit. Myra Gale Brown elmondta, hogy azért, mert a felesége. Jerry Lee Lewis 23 éves volt, amikor a frigy megköttetett, ami pedig még inkább megdöbbentőbb: a saját unokatestvérének és egyben basszusgitárosának lányát vette el. J.W. Brownt a jelek szerint nem zavarták a körülmények, a publikumot azonban igen, így miután kiderült a dolog, lehurrogták a színpadról Lewist. Gondok akadtak a lemezeinek eladásával is, a botrány azonban lecsengett, a zenész pedig a Myra Gale Browntól való válása után még négyszer, így összesen hét alkalommal házasodott meg.

David Bowie

A néhai David Bowie sem vetette meg a fiatalkorú, ugyancsak 14 év körüli lányokat. Lori Maddox – vagy ahogy most hívják, Lori Mattix – gyermekmodell volt, aki babaarcával sokakat levett a lábáról, köztük a 22 éves énekes-színészt is, aki állítólag üldözte a rajongásával. Maddow kezdetben elutasította Bowie-t, aki végül mégiscsak megkapta, amit akart. A gyerekmodellel a hotelszobájában kötöttek ki, ahol elvette a 14 éves lány szüzességét, miközben egy másik tinilány is csatlakozott hozzájuk. Maddox 2015-ben a Thrillistnek még azt mondta, nem bánta meg a kissé korai élményt, azonban a #metoo mozgalom kirobbanásakor már nem volt ilyen derűlátó, mondván: ahogy idősödött, megváltozott az álláspontja.

Jimmy Page

Lori Maddoxnak a Led Zeppelin gitárosával is viszonya volt David Bowie után. A nő elmondása szerint a zenekar menedzsere elrabolta őt, és mint ajándékot adta át Jimmy Page-nek, aki egy gyertyákkal megvilágított hotelszobában várta. A kapcsolatot titokban tartották, ugyanis a zenész ekkor még Pamela Des Barresszel járt, szakításuk után azonban a fiatal modell utazott velük a turnéjukra. Maddoxot végül Bebe Buell playmate-ért hagyta el – írta meg a Vintage Everyday.

Bill Wyman

A Rolling Stones basszusgitárosa a '80-as évek elején sokkolta a világot, amikor összejött a 13 éves Mandy Smithszel egy londoni szórakozóhelyen. Bill Wyman 47 éves volt ekkor, és a kapcsolatba a lány szülei is beleegyeztek. Állítólag 14 éves volt, amikor először lefeküdtek egymással, mielőtt 18 éves korában feleségül ment volna a zenészhez. Két év házasság után szakítottak, majd újabb két év után hivatalosan is elváltak

Soha nem kapod vissza az életed egy bizonyos részét, a gyerekkorodat. Én sosem kaptam vissza

– mondta Mandy Smith 2010-ben a Daily Mailnek, hozzátéve, hogy szerinte a világon mindenhol 18 évre kellene emelni a beleegyezési korhatárt, pedig sok lány még ekkor sem áll készen a szexuális életre. Az énekesnő hozzátette, ha a története mostanában esett volna meg, exférje már börtönben lenne.

R. Kelly

Az énekes kiskamaszok iránti rajongása először 1994-ben öltött testet, amikor is illegálisan feleségül vette a 15 éves Aaliyah énekesnőt. A házasságot érvénytelenítették, miután a lány családja tudomást szerzett a botrányos frigyről. R. Kelly tagadta a vádakat, fiatal exneje pedig válásuk után hét évvel elhunyt egy tragikus repülőgép-balesetben. Az énekes ámokfutásai azonban nem értek véget.

2019-ben megjelent a Surviving R. Kelly nevű dokumentumsorozat, amelyben több nő is bántalmazással vádolta meg a férfit. 2008-ban vádat is emeltek ellene szexuális bűncselekmények miatt, beleértve az embercsempészetet, a gyermekpornográfiát, a zsarolást és az igazságszolgáltatás akadályozását. Ekkor felmentették, ám a múlt héten ismét bíróság elé állt zsarolás, szexuális zaklatás és vesztegetés vádjával.

R. Kelly minimum tízéves, de akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthat.

(Borítókép: Jimmy Page és Lori Maddox Los Angelesben, 1972-ben. Fotó: Michael Ochs Archives / Getty Images)

Rovatok