Index Vakbarát Hírportál

Intézményesítették a Tankcsapdát, díjat kapott a zenekar

2021. szeptember 2., csütörtök 13:09

Csütörtök délelőtt átadták a Magyar Szabadalmi Hivatal által alapított Millenniumi Díjakat. A ceremóniára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem auditóriumában került sor, ahol ezúttal egy rockzenekar, méghozzá a debreceni Tankcsapda is elismerést kapott. Hogy miként került képbe a banda egy olyan díj kapcsán, amelyet elsősorban intézményeknek osztanak, arra a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke adott magyarázatot az Indexnek, a Tankcsapda dobosát, Fejes Tamást pedig arról kérdeztük, mit jelent számukra egy ilyen elismerés.

Szeptember 2-án kiosztották a Millenniumi Díjakat. Egy olyan elismerésről van szó, amelyet a Magyar Szabadalmi Hivatal alapított a millennium évében, és amit a leírás szerint olyan intézmények nyerhetnek el, amelyek fontos szerepet játszanak a szellemi tulajdon védelmében. A díjátadó gálára eredetileg a szellemi tulajdon világnapja alkalmából április 26-án került volna sor, ám a vírushelyzet miatt mostanáig halasztani kellett.

Az esemény azért is érdekes, mert a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mellett működő díjbizottság ezúttal a Tankcsapda zenekart is Millenniumi Díjjal jutalmazta. Úgy tudjuk, a felterjesztés a Szerzői Jogi Főosztálytól érkezett, az indoklásban pedig az szerepelt, hogy a zenekar tudatos szellemialkotás-kezelő, több védjeggyel is rendelkezik, valamint profin kezeli a szerzői jogokat.

Valóban meglehetősen szokatlan, hogy egy rockegyüttes ilyen civil kitüntetést kap, ám mi ezzel példát szeretnénk mutatni, hogy érdemes tudatosan és következetesen sáfárkodni saját szellemi tulajdonunkkal. A rockegyüttes nemcsak a különböző szerzői jogok tekintetében végez tudatos munkát, és saját maga látja el a jogvédelmét, de például logóit is iparjogi védelemmel látta el, így ebből is jövedelemhez jut. Nem beszélve arról, hogy szórakoztatóipari vállalkozásként ezért maga döntheti el, mihez adja a nevét 

– reagált az Index megkeresésére Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, kiemelve:  

A zenekar tudatos munkával érte el, hogy a 2000-es években, hosszas tárgyalási folyamat eredményeként minden kiadói, zenejátszási szerzői jog az övék lett. Ráadásul a zenekar arra a szintre is eljutott, hogy a neves hangszergyártók a zenekar logójával, a zenekartagok nevével ellátott hangszereket hoztak kereskedelmi forgalomba. Ugyanez igaz a Tankcsapdához köthető különféle ruházati termékekre, használati tárgyakra, amelyek szintén oltalom alatt állnak, s a zenekar tudatosságát jól jelzi, hogy pert is nyertek már más cégek ellen a saját termékeik megvédése kapcsán. Szerzői jogaikat és szellemi alkotásaikat tehát abszolút profin kezelik, és több bejegyzett védjeggyel is rendelkeznek. A sikeresség terén a Tankcsapda mint sikeres vállalkozás sokat köszönhet ennek a felfogásnak.

A Tankcsapda tagjai közül Lukács László és Sidlovics Gábor vette át a díjat, amely Pataki Mátyás és Weichinger Miklós ötvös-szobrász művészek alkotása. A zenekar harmadik tagja igazoltan volt távol, ám miután a Millenniumi Díj leginkább Fejes Tamás tevékenységéhez köthető – az üzleti dolgokban ugyanis ő a banda motorja –, megpróbáltuk utolérni telefonon. A dobos az elismerés kapcsán az alábbiakat mondta az Indexnek:

Én nagyon meglepődtem. Megmondom őszintén, azt se tudtam, hogy van ilyen díj, utána kellett néznem, hogy mi ez. Miután tisztába kerültem a jelentőségével és hogy honnan jön, onnantól kezdve kurvára megörültem neki, mert igazság szerint nem nagyon értik a zeneiparban, hogy mi milyen utat járunk.

Fejes visszautalva elmondta, amikor a 2000-es évek elején összeomlott a zeneipar, fel kellett térképezniük a zenekar addigi helyzetét, hogy merre és milyen módszerek szerint induljanak el. Miután megszűnt a kiadók zenekarok fölötti bábáskodása, egy olyan, számtalan sikert maga mögött tudó, akkor 11-12 éves zenekar, mint amilyen a Tankcsapda volt, a dobos szerint elvileg papíron megszűnésre, illetve sokkal kisebb volumenű működésre volt ítélve az akkori rádiómenedzsmentek meg a mostani szemlélet szerint is. Ahhoz, hogy ilyen szintre fel tudják vinni a zenekart, illetve a Tankcsapda-brandet, különböző nem zenei, stratégiai lépéseket is meg kellett tenniük, amelyek közül az első az volt, hogy az összes jog – beleértve a logókat, a jelképeket, a P betűt és a zenei kiadványokat – visszakerüljön hozzájuk.

„Amikor ezeket a lépéseket megtettük, kinevettek minket, de mi mégis bíztunk magunkban, és azt gondolom, miután sikerült megfelelő szponzorokat keríteni, újra harcba tudtunk szállni”

– folytatta a zenész.

Megalapítottuk a saját lemezkiadónkat, ami csak a Tankcsapdával foglalkozik, és azt gondolom, hogy sokkal erősebb lett a zenekar, mint valaha. A zenekar brandépítésének folyamata még a jelen pillanatban is zajlik. Az pedig, hogy ezt külső szemlélők, akikkel nem is vagyunk kapcsolatban, látják, illetve látni vélik, és felismerik a Tankcsapdában ezt a fajta tudatosságot, hogy végre van egy olyan médium, amely ahelyett, hogy kritizálná, megpróbálja ezt helyretenni és magyarázni, mindenféleképpen egy üdítő történet.

Fejes Tamás hangsúlyozta, ez a díj abszolút pozitív visszajelzés számukra arra vonatkozóan, hogy érdemes csinálni, amibe belekezdtek, mert szerinte nagyon sok ember vagy médium próbálja a zenekar lépéseit félremagyarázni olyan egyszerű mondatokkal, hogy eladták magukat, vagy hogy őket már csak a pénz érdekli.

Ha valaki ismer minket, tudja nagyon jól, hogy nem erről van szó, hanem hogy mindenféleképpen új távlatokat akarunk nyitni. A körszínpados koncert és minden olyan nagy dobás, amiket megcsináltunk, illetve elsőként csináltunk meg az országban, alapjában véve nem tudtuk volna megvalósítani, ha ezeket a tudatos lépéseket nem tesszük meg. Egész egyszerűen eltűntünk volna a süllyesztőben úgy, mint a kortárs zenekaraink.

A Tankcsapda mellett 2021-ben Millenniumi Díjban részesült a Cirko Film – Másképp Alapítvány, az Élet és Tudomány hetilap, a Magyar Design Kulturális Alapítvány, az MTA Természettudományi Kutatóközpont, a REGIO Játékkereskedelmi Kft. és a SANOFI gyógyszeripari csoport. Korábban egyébként, egészen pontosan 2009-ben a Budapesti Fesztiválzenekar is kapott ilyen kitüntetést. 

Rovatok