Index Vakbarát Hírportál

Pokorny Lia a koronavírusról: Halálfélelmem volt

2021. szeptember 5., vasárnap 10:00

Eddig a majddal foglalkoztam, a jövőben éltem, ahhoz képest igazítottam a jelent. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy nincs olyan, hogy majd. A most van. Az a fontos – mondta Pokorny Lia a Blikknek adott interjújában. A színésznő arról is beszélt, hogy miként élte meg a koronavírus által okozott betegséget. 

Az egy hathetes tébolyda volt. Megijedtem, halálfélelmem volt, volt pár fulladásos napom, napokig úgy éreztem magam, mintha csúnyán be lettem volna drogozva, nem nagyon tudtam, hol vagyok, katatónszerű állapot volt

– fogalmazott, hozzátéve: ez is segítette abban, hogy átértékelje a dolgokat, megtanuljon a mában élni. 

A színésznő azt is elmondta: úgy látja, hogy a fiatalok is túlságosan a jövőre koncentrálnak, ahogy azt ő maga is tette korábban. 

Éljék meg a jelent, mert hajtják a jövőt, de közben egyáltalán nem biztos, hogy lesz szép házuk, szép kocsijuk, tökéletes feleségük, férjük, tökéletes gyerekeik. Lehet, hogy egyedül fogják leélni az életüket, vagy nem olyan társsal, akiről ábrándoztak

– tanácsolta a fiataloknak ezzel kapcsolatban Pokorny Lia. A színésznő végül szót ejtett arról is, hogy a közeljövőben A mi kis falunk című sorozatra, koncertekre, a színházi évadra és, „ha a csillagok is úgy akarják”, akkor egy filmre szeretne koncentrálni. 

Rovatok