Index Vakbarát Hírportál

Életműdíjat kap a Kistücsök Étterem tulajdonosa a Balaton Ünnepén

2021. szeptember 10., péntek 11:10

Először rendezik meg a Balaton Ünnepét szeptember 17-én, Balatonvilágoson. A koncertekkel színesített eseményen díjazzák a Balaton dalát, a Kistücsök Étterem tulajdonosa pedig életműdíjat kap. A rendezvény házigazdája Ördög Nóra és Till Attila lesz, akik a Best of Balaton kurátoraiként egyébként is nagy rajongói a tó környékének.

Szeptember 17-én – hagyományteremtő szándékkal – először rendezik meg a Balaton Ünnepét a balatonvilágosi Club Aliga területén. Az esemény célja, hogy évente egyszer legyen egy olyan esemény, amelyen találkozhatnak egymással mindazok, akik sokat tesznek a Balatonért, azaz a vendéglátók, a szolgáltatók, a szervezők, a művészek és természetesen a közönség. A hangulatában fesztiválokat idéző rendezvényen a Halott Pénz, a KFT, a Kelemen Kabátban, a Hősök és a Valmar lép színpadra, fél-egy órás produkciókkal szórakoztatva a jelenlévőket. A házigazda Ördög Nóra és Till Attila lesz.

A Balaton Ünnepe minden elemében a Balaton legjobbjait mutatja be, ami nemcsak a meghívottakra, hanem a vendéglátók körére is igaz. Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetőjének tájékoztatása szerint a helyszínen azok a balatoni borászatok jelennek meg, amelyek a Best of Balaton 2021-es listáján is szerepelnek, a közönség és a meghívottak pedig több helyen is találkozhatnak azokkal a vendéglátókkal, akik ugyancsak a Balaton legjobbjainak idei kiválasztottjai. Saját ételeket kínáló standdal érkezik a Kistücsök Étterem, bográccsal várja a vendégeket a zamárdi Rozmaring vendéglő, jelen lesz a kenesei G&D Kézműves Cukrászat és Pékség, a Pörc, a BL Delikát, a Móni Süti és a Rusty Coffee.

Díjakat is osztanak

Az ünnepi eseményen a közönség szavazatai alapján díjazzák a Balaton dalát, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa, Csapody Balázs pedig életműdíjat kap. A dalverseny ötlete onnan indult, hogy az elmúlt évtizedben nagyon sok balatoni ihletésű dal született – elég csak a KFT klasszikusára, a Balatoni Nyárra, a Nekem a Balatonra vagy éppen a 4F Club Balatoni láz című számára gondolni. A Best of Balaton több tucatot összegyűjtött ezekből a nótákból, Balázsék pedig elindítottak egy játékot, melynek keretében egy hónapon át szavazhat a jelöltekre a közönség.

A Balaton Dalának járó díjat szeptember 17-én, a Balaton Ünnepén adják át.

A hagyományteremtő céllal indított rendezvényen minden évben életműdíjjal tüntetik ki az a személyt, aki a tizenegy tagú kuratórium döntése szerint erre érdemes. 2021-ben az elismerést Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa kapja.

A Balaton régióban ma már egyre több a nívós étterem, többféle kategóriában. Az azonban nem kérdés, hogy a legnagyobb múltú, három évtizede működő Kistücsök Étterem minden évszakban megbízható és állandó színvonalat képvisel. Olyan minőséget és a legnemesebb értelemben vett vendéglátást, amely csak a legjobbakra jellemző. A Kistücsök nemcsak országszerte, de bárhol a világban megállná a helyét. Családi vállalkozás ez, amelyben a tulajdonos szerepe rendkívül fontos. A kuratórium egyhangú döntése volt, hogy 2021-ben első alkalommal Csapody Balázs kapja a Best of Balaton életműdíját

mondta el Lobenwein Norbert alapító.

Amit a Best of Balatonról tudni kell

A MOL Nagyon Balaton és az Index csapata 2021-ben indította útjára a Best of Balaton sorozatot. A produkció lényege, hogy egy tizenegy tagú kurátori csapat állítja össze minden évben azt a listát, amelyen vendéglők, teraszok, kilátók, személyek és balatoni ügyek szerepelnek – bármi és bárki, amiért és akiért érdemes ellátogatni a Balatonra. A Best of Balaton deklaráltan egy személyes lista, a kurátori csapatban az alapító páros, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert mellett kilenc híresség vállalt szerepet: Gianni, Gyurta Dani, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Ördög Nóra, Sebestyén Balázs, Tilla, Trokán Nóra és Vecsey H. Miklós.

A Best of Balaton idei 50 résztvevőjéről 50 riportfilm készült, melyek a www.bestofbalaton.hu oldalon és az Indexen láthatók. A listán szerepel mások mellett Csukás István, a balatonboglári Gömbkilátó, a Paloznaki Jazzpiknik, a fonyódi Nosztalgia Fagyizó vagy éppen „a Balatonon kimondott igenek”.

A MOL Nagyon Balaton és az Index közös, Best of Balaton top 50-es listájára kedden 12 óráig lehet szavazni

(Borítókép: Látkép a Balatonról és a Balaton-felvidéki borvidékről. Fotó: Farkas Melinda / MTVA)

Rovatok