Index Vakbarát Hírportál

Nicki Minajt meghívták a Fehér Házba a vakcinaellenessége miatt

2021. szeptember 19., vasárnap 13:51

A rappernő a héten azt állította, hogy az unokatestvérének van egy barátja, aki a koronavírus elleni vakcina beadása miatt lett meddő, és dagadtak fel a heréi. Mindezt több hozzáértő is cáfolta, Minaj azonban nem állt le. A Twitter cserébe megbüntette.

Nicki Minaj sosem a meggondoltságáról vagy éppen visszafogottságáról volt híres. A rappernő  a napokban azzal kavarta fel az állóvizet, hogy Twitterén keresztül bejelenetette: azért nem vett részt az idei Met-gálán, mert a részvételhez kötelező lett volna a koronavírus elleni vakcina, ő azonban még nem bizonyosodott meg az ellenanyagok hatékonyságáról, így csak azért, hogy elmehessen az eseményre, nem hajlandó beoltatni magát.

A poszt már önmagában nagy port kavart, a rappernőt több fórumon is vakcinaellenesnek nevezték. Ő erre csak annyit mondott, hogy amint elég információt szerez a vakcinákról, elmegy és beoltatja magát – tette mindezt természetesen a saját stílusában. Itt azonban nem állt meg a történet. Minaj ugyanis közzétett egy sztorit, miszerint a

A TRININDADBAN TARTÓZKODÓ UNOKATESTVÉRE AZÉRT NEM VESZI FEL A VÉDŐOLTÁST, MERT A BARÁTJA A VAKCINA UTÁN IMPOTENSÉ VÁLT. A HERÉI MEGDUZZADTAK. ENNEK SZOMORÚ KÖVETKEZMÉNYE PEDIG AZ LETT, HOGY A HÁZASSÁGKÖTÉS ELŐTT ÁLLÓ BARÁT MENYASSZONYA LEMONDTA AZ ESKÜVŐT.

A Twitter-bejegyzéshez egyébként azt is hozzátette, hogy mindenki imádkozzon, és csak olyan döntést hozzon meg, ami valóban kényelmes számára.

A leírtakat jelentős egyet nem értés fogadta. Volt, aki egyenesen azt rótta fel a rappernőnek, hogy a két éve tartó pandémia alatt nem tudta mozgósítani a kapcsolatait azért, hogy hiteles információt szerezzen. Egy másik követője azzal érvelt, hogy a pletyka nem kutatás, és a fájdalomcsillapítókat sem tiltják be azért, mert vannak a világon olyanok, akik rosszul reagálnak az ibuprofénra. Természetesen akadtak olyanok, akik szimpatizáltak Minaj véleményével, de a Twitter vezetősége nem tartozott közéjük.

A rappernő Instagram történetében számolt be arról, hogy a Twitter nem engedi neki, hogy megossza a gondolatait.

Twitter-börtönben vagyok. Nem tetszett nekik, amiket mondtam, azt hiszem, a közvélemény-kutatásom lehet az ok. Kérdéseket feltenni oké... szeretek kibaszott buta lenni... aztán bumm, nem tudok twittelni

– írta közösségi oldalára a rappernő, aki utána olyan posztokat tett ki, melyben az emberek őt védik, mondván: azért bántják, mert ő egy intelligens fekete nő.

Perez Hilton portálja felkereste az ügyben dr. Anthony Fauci amerikai orvost és virológust, aki azt mondta:

Nincs bizonyíték arra, hogy a Nicki által említett incidens valóban megtörtént, és mechanikai okok sincsenek, amelyek miatt megtörténhetne.

Az ügyet még kínosabbá teszi, hogy Trinidad és Tobago igazságügyi minisztere a hírekben is kénytelen volt elmondani, hogy

a térségben nem jelentettek sem megduzzadt herékről, sem pedig impotenciáról szóló eseteket

– nem hogy a koronavírus elleni vakcina mellékhatásaként, de még önmagában sem.

Az egészségügyi miniszter hozzátette, hogy mindez azért szomorú, mert rengeteg időt vesztegettek el arra, hogy a Nicki Minaj által közzétett állítólagos mellékhatást vizsgálják. Hiszen amíg a rappernő mindezt másodpercek leforgása alatt posztolta a közösségi oldalára, ők értékes időt vettek el sokkal fontosabb dolgoktól.

Minaj állítását egyébként Boris Johnsson és Chris Whitty brit tisztifőorvos közös sajtótájékoztatóján is megvitatták. Whitty elmondta, hogy a rappernő posztjának célja a félelemkeltés, és nevetségesnek titulálta az említett unokatestvér heréinek megdagadásáról és impotenciájáról szóló értekezést. A rappernő persze itt sem állt le, és miután jelezte, hogy odavan a brit kormányfőért, ildomosan tájékoztatta Johnssont, hogy egyébiránt:

Valószínűleg ezen posztok elegye verte ki a biztosítékot a Twitternél is, az ámokfutás megállításáért pedig inkább némasággal sújtották a rappernőt, aki talán Instagramon folytatja tovább a vakcinákról szóló kutatásainak elemzését.

Minaj egyébként azt is posztolta nemrég, hogy meghívták őt a Fehér Házba, ő pedig elhatározta, hogy csupa pinkben megy majd, mint dr. Szöszi, hogy kérdéseket tegyen fel az emberek nevében a vakcinákkal kapcsolatosan. Hogy ezzel mi a helyzet, a Twitter-oldaláról nem tudhatjuk meg, a People azonban felkereste a Fehér Házat, az illetékesek pedig megerősítették, hogy valóban felkeresték telefonon a rappernőt, hogy eloszlassák a kételyeit a vakcina esetleges veszélyeiről. Hogy Minaj él-e a lehetőséggel, valószínűleg hamarosan megtudjuk, hacsak nem tiltja le őt az Instagram is.

(Borítókép: Nicki Minaj New Yorkban 2019. május 6-án. Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images)

Rovatok