Index Vakbarát Hírportál

Will Smithnek az otthonát és a házasságát sem vitte el a tűz

2021. szeptember 25., szombat 15:07

A házaspár otthonában nemrég tűz ütött ki, egy tűzoltó könnyebb sérüléseket szenvedett a helyszínen, de nem volt szüksége kórházi ellátásra. Will és Jada Pinkett Smith jól vannak, a színésznő után most a színész születésnapja következik.

Will Smith és felesége, Jada Pinkett Smith rendesen felkavarták az állóvizet egy évvel ezelőtt. A sokak által igencsak kedvelt házaspár ugyanis ekkor nem színészi teljesítmény miatt került reflektorfénybe, hanem egy elég kellemetlen szerelmi háromszöggel.

2020 nyarán egy August Alsina nevű énekes azzal állt nyilvánosság elé, hogy ő és a színésznő összejöttek, méghozzá Will Smith személyes áldásával. Állítása szerint ők ketten leültek egymással, és megbeszélték, hogy Jada attól a ponttól kezdve az énekes párja lesz, a színész pedig gálánsan helyeselt is minderre. A Smith házaspár aztán némi hallgatás után elárulta, hogy valójában nem voltak együtt az említett periódus alatt, így Jada és Smith is azzal járhatott (volna), akivel csak akar, nem kellett engedélyt kérniük. Úgy fest, hogy azóta sikerült elsimítani a házasságukat érintő problémákat, a színészt azonban egészen biztosan rendesen megviselték a történtek, 50 Centet ugyanis azonnal melegebb éghajlatra küldte, amikor a rapper a kapcsolata felől érdeklődött.

Hogy a Smith házaspár szerelmi élete valójában hogyan folytatódott a botrány után, egy jó darabig nem lehetett pontosan tudni. Nem voltak jellemzőek az egymás közösségi platformjain való közös megjelenések, és nem esett szó a történtek utóhatásáról sem. Most viszont úgy néz ki, a pár valóban túllendült a tavaly nyári kellemetlenségeken. Jada Pinkett Smith júniusban úgy döntött, hogy végigmegy a fején a nullással, és kopasza borotválja magát. Red Table Talk című műsorában nemrég kifejtette, nagyon örül annak, hogy kipróbálta ezt a stílust, ami pedig a férjét illeti: állítása szerint imádja az új „frizuráját”, és nagyon dögösnek találja.

Az említett műsorban egyébként két éve már elmondta, hogy a poligámia sokak számára kedvező kapcsolati forma lehet, például nekik is.

Feltétlenül szeretnék egy férfit és egy nőt. Úgy érzem, úgy poli-hű tudnék lenni ezzel a két emberrel. (...) Azt érzem, hogy ha találnék két különböző nemű embert, akihez igazán tudnék kötődni, és lenne köztünk romantikus és szexuális kapcsolat, akkor nem hiszem, hogy késztetést éreznék ennél többet felfedezni

– mondta még 2019-ben.

Mindeközben egyébként Will Smith sem tétlenkedett. Június végén bejelentette, hogy kiadja memoárját, méghozzá idén november tájékán. A nemes egyszerűséggel Will névre keresztelt életrajzi kötet a színész honlapja szerint egy olyan ember történetét meséli el, aki megbirkózott az érzelmeivel, és példájával másoknak is segíthet – a sorok között feltehetőleg bőven lehet majd olvasni arról is, hogyan alakult az a bizonyos dráma közte és a felesége között.

Ami a humorát illeti, az a karantén alatt sem hagyta el, tavasszal ugyanis posztolt egy fotót magáról, melyhez azt írta:

Őszinte leszek veletek – Életem legrosszabb formájában vagyok.

A pocakot növesztett színész fotóját egyébként imádta az internet, ám a közösségi oldalát elnézve azóta már ráncba szedte magát, csatlakozott például egy fitneszalkalmazás nagykövetei közé is. Mindemellett egy csokor új filmen dolgozik jelenleg. A King Richard című sportközpontú dráma például idén novemberben debütál majd az Egyesült Államokban.

A napokban egyébként nagy volt az ijedség a házaspár kaliforniai birtokán. A 42 milliót érő otthonban ugyanis tűz ütött ki hétfő délután, amikor Will és Jada is a házban tartózkodtak. A Page Six információi szerint a lángok a pincében lobbantak fel, a kiérkező tűzoltók pedig hamar hatástalanították a veszélyforrást, egyikük könnyebb sérülést szenvedett. A Smith házaspár mindkét tagja jól van, és maradtak is otthonukban, miután elmúlt a veszély.

Ami még fontos, hogy a pár az elmúlt héten ünnepi időszakba lépett. Jada éppen egy hete ünnepelte 50. születésnapját, míg a férje, Will ma tölti be az 53. életévét. A házaspár női tagja egyébként nagy bulit tartott epertortával és görkorcsolyával – írta meg ugyancsak a Page Six. A színész ezt a mozgásformát inkább kihagyta, mivel jelenleg is filmet forgat, a bulin azonban természetesen ott volt. A vendégsereg természetesen csak negatív koronavírusteszttel léphetett be a buli helyszínére, így aki ma Will-lel és családjával akar bulizni, hasonló óvintézkedésekre számíthat. De ha esetleg nem jutna be, még mindig élvezhet egy jó kis Will Smith-fícsört, a színész Bad Boys-os karaktere, Mike Lowray ugyanis nemrég különleges kinézetként debütált a Fortnite nevű videójátékban – írta meg az IGN.

(Borítókép: Will Smith és Jada Pinkett Smith 2019. október 6-án. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic)

Rovatok