Index Vakbarát Hírportál

Budapestre jön az Eurovízió-győztes olasz rockzenekar

2021. szeptember 27., hétfő 21:26

Március 1-jén a Barba Negrában áll színpadra a Måneskin. Az elmúlt év egyik legnagyobb felfedezettjének számító banda a LOUD KIDS ON TOUR keretében érkezik hazánkba.

Biztosan mindenki emlékszik a 2020-as év Eurovíziós Dalfesztiváljának nyertesére, az olasz bandáról ugyanis, melynek tagjait méltatlanul drogbotrányba keverték, folyamatosan a címlapokon volt. Szerencsére a rágalmazás nem ejtett csorbát a karrierjükön, sőt a Måneskin a versenyt követően olyannyira beindult, hogy miután megmászták a nemzetközi slágerlistákat, és bejárták a fő európai nyári fesztiválok színpadait, már 2022-re is bejelentették a terveiket.

A zenekar a következő év február-márciusában európai koncertkörútra indul, melynek keretében hazánkat is útba ejti:

március 11-én a Barba Negra színpadán láthatja Måneskint a közönség.

A csapat sikerét igazolja, hogy az olasz helyszíneken idén télen és jövőre a legnagyobb arénákban játszanak majd, és már mind a tizenhárom meghirdetett koncertjük teltházas. A hatalmas érdeklődésrevaló tekintettel egy különleges eseményt is bejelentettek: 2022. július 9 -én, szombaton Róma városának szimbólumában, a Circus Maximusban lépnek fel.

Róluk van szó:

 

Rovatok