Index Vakbarát Hírportál

Harmadik jelölt volt, mégis Hugh Jackman lett a tökéletes mutáns

2021. október 12., kedd 05:37

A színész neve csak többedjére merült fel a rendező listáján, mégis vele szakítottak a legnagyobbat. Hugh Jackman azonban nem felejtette el, honnan érkezett.

Hugh Jackman neve mára egybefonódott a Farkassal, azaz Logannel. A ma 53 éves színész azonban nem a rendező első és még csak nem is második jelöltje volt a mutáns szerepére.

Jackman egyébként nem állatias szuperhősként kezdte karrierjét. Pályafutása musicalekkel indult, 1985-ben debütált a My Fair Ladyben, ezt követte több hasonló zenés színházi fellépés. A kilencvenes évek végén már nagy névnek számított a szakmában, felkérték többek között az Oklahoma című darabban való szereplésre is a londoni Királyi Nemzeti Színházban. Utóbbiban nyújtott alakításáért meg is kapta az Olivier Award legjobb musicalszínészének járó díjat. Televíziós szerepeket 1999-ben kezdett vállalni, és a nagy áttörésre sem kellett sokáig várnia.

Egy évvel később már Farkasként tűnt fel az X-Men – A kívülállók című filmben, ezt követően pedig az X-Men-produkciók folytatásában is ő alakította a karaktert, és saját filmeket is kapott. Farkas szerepétől 2017-ben búcsúzott el a Logan című filmmel, amelyben a karakter már jócskán elfáradt, és szimbolikusan egy fiatal, hozzá hasonló képességű lánynak áldozta az életét. A filmet világszerte imádta a közönség, a rajongók pedig egy emberként siratták kedvencüket.

Azonban nem Jackman volt Bryan Singer első jelöltje. A rendező a Mission Impossible sztárjának, Dougray Scottnak akarta adni a szerepet, aki igent is mondott, azonban állítólag maga Tom Cruise torpedózta meg a tervét. A filmmel egy időben forgatták ugyanis a Mission Impossible másik részét, és bár Scott mindkettőben szeretett volna részt venni, Tom Cruise rákényszerítette, hogy csak a kémfilmre koncentráljon.

Ezt követően került a képbe Russel Crowe, aki hamar visszadobta a szerepet, elmondása szerint ugyanis nem szerette volna, ha Mr. Farkasnak hívják azután, hogy a Gladiátorban is farkas feszült a mellvértjén – írta meg a Screenrant.

A rendező harmadik jelöltje volt végül a befutó, aki nemcsak színre vitte a karaktert, de annyira jól hozta az állatias jegyeket, hogy sokak szemében eggyé vált farkassal – hasonlóan, mint például Daniel Radcliffe Harry Potterrel vagy Johnny Depp Jack Sparrow kapitánnyal.

Jackman persze nem csak mutánsként futott be nagy karriert, számtalan másik filmben is megcsillogtathatta már tehetségét, miközben azt sem felejtette el, honnan indult. Ugyanabban az évben, amikor Farkasként leköszönt, nagyokat dalolt a Legnagyobb showman című musicalben.

A színésznek jelenleg több filmje is debütálásra vár, legközelebb a The Son, azaz A fiúcímű drámában lesz látható, legutóbbi filmje, Az új múlt pedig augusztus végén került a mozikba. Felmerült, hogy Daniel Craig után ő viszi majd színre a 007-es ügynököt, Craig azonban maga mondta, hogy nem Jackman lesz az utódja, sőt

csakis a holttestén át lehetne.

Az interjúrészletet, amelyben Craig a fentebb említetteket mondta, Hugh Jackman ki is posztolta az Instagramjára, mondván, hogy akkor ennek a pletykának is végét vették, az ő szemében pedig mindig is Daniel Craig lesz az igazi James Bond – a rajongók nagy bánatára, akik szívesen látták volna kedvencüket 007-es ügynökként.

A színészt egyébként láthatatlan szál fűzi a trollmester Ryan Reynoldshoz is, akivel már évek óta oltogatják egymást, állítólag már maguk sem tudják, mi miatt – de bizonyára köze van Scarlett Johanssonhoz, aki egykor Reynolds felesége volt.

Még a Farkas forgatásán találkoztam vele, és úgy éreztem, muszáj belekötnöm, hiszen nagyon jó barátok voltunk Scarlett-tel, akivel akkor nemrég házasodtak össze. Szóval amikor megjelent a forgatáson, mondtam neki, hogy haver, ajánlom, hogy jól viselkedj, mert figyelek. Ezután mindig volt egymáshoz néhány ilyesfajta szavunk, de a Deadpool megjelenésével csúcsosodott ki a viszonyunk. A közösségi oldalakon próbált meg manipulálni, hogy megkapja, amit akar

– mondta korábban Jackman, aki egyébként együtt is működött már mókás kedvű riválisával, kávémárkájának reklámszövegét ugyanis annak idején Reynolds olvasta fel.

Nemrég egyébként félig-meddig a Farkas színésze is viszonozta a gesztus. Ő Blake Lively üdítőmárkáját futtatta fel, miközben pedig a színésznőt méltatta, megjegyezte, hogy nem mellesleg igazi szent, amiért hozzáment egy olyan alakhoz, mint Ryan Reynolds.

Reynolds persze rögtön hozzáfűzte a poszthoz, hogy emlékei szerint nem ezt a tartalmat rendelte.

Ami a saját nejével való viszonyát illeti, Hugh Jackman igazi hősszerelmestípus. Deborra-Lee Furness-szel idén tavasszal ünnepelték 25. házassági évfordulójukat, a színész írása szerint pedig azóta is teljes szívből szereti a nejét – aki egyébként 13 évvel idősebb nála, így annak idején egyesek előszeretettel kötöttek bele kapcsolatukba, ez azonban őket kevéssé érdekelte, és mint ahogyan azt a mellékelt ábra mutatja, bőven kiállták az idő próbáját.

(Borítókép: Hugh Jackman Los Angelesben 2019. április 28-án. Fotó: Kevin Winter / Getty Images)

Rovatok