Index Vakbarát Hírportál

Két oltás után koronavírusos lett Sváby András

2021. október 12., kedd 10:37

Kedd reggelre rosszul érezte magát az ATV Heti Napló műsorvezetője. Tesztet csináltatott, és kiderült, hogy elkapta a koronavírust.

Sváby András még tavasszal oltatta be magát. A tévés két adag kínai Sinopharmot kapott, ám úgy tűnik, a vakcina nem védte meg attól, hogy megfertőződjön. Az ATV a Napi Hírek információira hivatkozva azt írja, Sváby kedd reggelre lett rosszul, nem érez ízeket, rázza a hideg, és fejfájása van. 

Megmondom őszintén, többet vártam az oltásoktól, de remélem, hogy megvéd a súlyosabb tünetektől

– mondta a portál kérdésére a műsorvezető, aki a környezetével ellentétben eddig megúszta a betegséget, ám most már ő is tudja, hogy a Covid milyen kiszolgáltatottá teszi az embert. A történtek miatt Svábyt az ATV Heti Napló következő két adásban Vujity Tvrtko helyettesíti majd.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy az oltások ellenére előfordul, hogy az ember elkapja a koronavírust, ám a vakcina hatására állítólag enyhébb tünetek jelentkeznek. Nem Sváby András az egyetlen, akivel ilyesmi előfordul, korábban Tóth Vera és Hajdú Péter is oltás után betegedett meg. Az énekesnő korábban Szputnyikot, a műsorvezető pedig Modernát kapott.

Rovatok