Index Vakbarát Hírportál

Curtis nem tűnik el végleg, Majkával hamarosan újra színpadra áll

2021. október 14., csütörtök 12:02

Széki Attila néhány nappal ezelőtt arról tájékoztatott, hogy határozatlan időre visszavonul, és lemondja az idei évre meghirdetett koncertjeit. Zenésztársa, Majoros Péter most közösségi oldalán tudatta, hogy a novemberi turnéjukat februárban pótolják.

Ahogy korábban az Index is megírta, néhány nappal ezelőtt Instagram-oldalán jelentette be Curtis, hogy egy időre felfüggeszti zenei karrierjét, mert az utóbbi időben picit túlhajtotta magát. A bejelentés mindenkit váratlanul ért, Széki Attilának ugyanis már jó pár koncertje meg volt hirdetve, amelyeket ezek szerint nem fog megtartani. 

Ez az év megint egy száguldás volt számomra. Rettenetesen elfáradtam, emellett a nyakamba vettem a világ összes gondját... Teljesen lemerültem testileg és lelkileg is. Az idei évre lekötött Curtis-bulikat felfüggesztem, egy-két tévés szereplést kivéve, és eltűnök határozatlan időre a színpadról. A magánéletemben is volt rengeteg csatám a közelmúltban, amit ugyancsak nehezen tudok feldolgozni, de szerencsére a párom, a kisfiam és pár jó barátom sokat segítenek. Szeretlek titeket, és hamarosan újra találkozunk, de most pihennem kell

– írta keddi bejegyzésében a rapper. Bár kifejezetten kérte, hogy döntése kapcsán ne keressék, mert nem kíván ennél több részletet megosztani, mivel Majkával közös Swing-turnéját is érinti a dolog, a Blikk utolérte Majoros Pétert, aki az alábbiakról tájékoztatott:

Nekünk áprilisig nem lesz Curtisszel közös koncertünk. A hatállomásos Majka&Curtis Swing-turné ugyan a Facebookon még szerepel, de azt már korábban lemondtuk. Mivel jelenleg fogalmunk sincs, miként alakul a járvány, nem mertük vállalni a kockázatot.

Majka most közösségi oldalán is reagált a történtekre. A rapper azt írja, a novemberre meghirdetett Swing-turnéjukat februárban pótolják, azaz Széki Attilát – hacsak addig nem vállal egyéb fellépést – akkor láthatjuk legközelebb színpadon.

Remek nyarunk volt, és hatalmas koncerttel zártuk az idei szezont, az őszi időszak kapcsán azonban újratervezünk. Mielőtt felesleges bulvárcikkek születnek, legyen egyértelmű: a zenekarral hamarosan Swing-turnéra indulunk, fúvósokkal és táncosokkal kiegészülve. A zenei átiratok elkészültek, a technikai brigáddal régóta dolgozunk a színpadképen és ezen az új show-n. Attila keddi bejelentése előtt úgy döntöttünk, a turné néhány hónappal később, 2022. februárban indul. A korábban megadott helyszínek mellett új városok is csatlakoznak majd, a menedzsment napok óta egyeztet, addig is a jegyértékesítést leállítottuk. Jön tehát a Swing-turné, tíz állomás, részletek és minden további infó hamarosan!

Rovatok