Index Vakbarát Hírportál

A néhai Brandon Lee párja is reagált Alec Baldwin és Halyna Hutchins tragédiájára

2021. október 26., kedd 14:40

Eliza Hutton szerint nem létezik kellékfegyver.

Bruce Lee fia, Brandon Lee annak idején kísértetiesen hasonló módon veszítette életét, mint Halyna Hutchins a múlt héten. A feltörekvő csillag A holló című filmet forgatta 1993 márciusában, amikor a munkálatok utolsó hetében színészkollégája, Michael Massee lelőtte egy kellékfegyverrel

A nyomozást követően a körzeti ügyész bejelentette, hogy nem emelnek vádat a gyilkos ellen: bár gondatlansága szerepet játszott az esetben, bűncselekményre utaló bizonyítékot nem találtak. Massee az eset után azt mondta, vétke az életét végigkísérő traumát okozott neki.

A történtek akkor is megrázták a világot, legfőképp az elhunyt színész családját és menyasszonyát, Eliza Huttont, akivel 1993 áprilisában lett volt az esküvője – alig egy hónappal azután, hogy meghalt forgatás közben.

Eliza 28 év után először szólalt meg a tragédiáról, méghozzá annak hatására, ami a múlt héten történt a Rust című film forgatása közben. Először privát Instagramján tett közzé egy közös fotót néhai szerelmével, amelyhez ezt írta:

nincs olyan, hogy kellékfegyver.

Ezt követően a People megkeresésére beszélt saját veszteségéről, illetve a múlt hét eseményeit is kommentálta.

Huszonnyolc évvel ezelőtt összetört a döbbenet és a bánat, amiért olyan értelmetlenül veszítettem el életem szerelmét, Brandon Lee-t. Most újra fáj a szívem Halyna Hutchins férjéért és fiáért és mindazokért, akik erre az elkerülhető tragédiára ébredtek. Arra kérem a pozícióban lévőket, hogy változtassanak, és fontoljanak meg alternatívákat a valódi fegyverekre a forgatásokon

– mondta a lapnak Eliza Hutton.

Halyna Hutchins halálhíre után Brandon Lee testvére, Shannon is nyilatkozatot tett közzé a néhai színész Twitter-fiókjából, együttérzéséről biztosítva a családot.

Rovatok