Index Vakbarát Hírportál

Bármilyen furcsa, nem gazdagodott meg a Squid Game alkotója

2021. október 26., kedd 16:57

Hvang Dong-Hjáknak nincs annyi pénze, mint a sorozatbeli játék nyertesének, de van mit ennie.

A Squid Game debütálása után alig néhány héttel a világ legnézettebb sorozata lett, pedig írója, Hvang Dong-Hják közel tíz éven át lobbizott, hogy valaki egyáltalán hajlandó legyen képernyőre vinni a művét. Annak idején kénytelen volt megszakítani a forgatókönyv írását is, ugyanis annyira elszegényedett, hogy el kellett adnia a laptopját, amelyen a szkriptet készítette. Bár azóta megszűntek az anyagi problémái, elmondása szerint egyáltalán nem gazdag.

A sorozat egyébként brutális összeget hozott a Netflixnek, busásan meghaladva azt az árat, amennyibe a készítése került. Az Insider cikke szerint a stáb 21,4 millió dolláros büdzséből dolgozott, mára pedig több mint kilencszázmillió dollár ömlött be abba a bizonyos kasszába.

Gigasiker ide vagy oda, az ötletgazda nemrég azt mondta a Guardiannek, hogy ahhoz a 36 millió dolláros összeghez képest, amit a sorozatbeli játék nyertese kapott, ő nincs is annyira kitömve.

Nem vagyok olyan gazdag, de van elég pénzem. Van elég ahhoz, hogy ételt tudjak tenni az asztalra. Nem kapok bónuszt a Netflixtől, az eredeti szerződés szerint fizettek

– mondta a lapnak Hvang Dong-Hják.

Ami a folytatást illeti, az írónak nincsenek jól kidolgozott tervei, és elmondása szerint már belegondolni is fárasztó abba, hogy újra belevágjon, sőt. Ha meg is teszi, ezúttal nem egyedül küzd az elemekkel, hanem egy csapat profi segítéségét kéri majd.

Rovatok