Index Vakbarát Hírportál

Elköltözött feleségétől Kowalsky

2021. október 28., csütörtök 11:04

Úgy tudni, egy jóval fiatalabb nő kedvéért.

Balázs Gyula 18 év házasság után elköltözött feleségétől, Valériától. Az asszony négy gyermekkel maradt magára, állítása szerint a zenész egy fiatalabb nőért hagyta el őt.

A pár 2001-ben ismerkedett meg, két évvel később pedig már oltár elé is álltak. Kowának az évek során meggyűlt a baja drogokkal, ám hosszú ideje felhagyott káros szenvedélyével, nemrég pedig arról is büszkén mesélt, milyen szép, boldog családi életet építettek fel a feleségével, és az Indexnek néhány hónappal ezelőtt adott interjúja alatt sem volt jele annak, hogy bármi probléma lenne kettejük között. Valami mégis megváltozott azóta.

A Borshoz a minap egy olvasói levél futott be, amelynek írója azt állította, a zenész egy 25 éves nő kedvéért költözött el a családjától.

Kowalsky a lap megkeresésére végül szűkszavúan elismerte, hogy problémák vannak a házasságával, ám hozzátette, 

részletkérdés, hogy van-e harmadik fél.

A zenész felesége már hosszabban nyilatkozott a Borsnak, és nemcsak a problémák tényét erősítette meg, de azt is, hogy férje valóban egy másik nőt választott helyette.

Egy 25 éves, kétgyerekes lányt választott helyettem. Szomorú ez a történet. […] Nagyon el vagyok keseredve, mert a semmiből építettük fel ezt a csodát! Mi a zenekar kezdete óta ismerjük egymást, én nem rajongtam soha a rockzenészéletért. Kowa régi zenekarát, a Black Outot sem szerettem igazán soha. A »régi Kowa« még vonattal járt le hozzám udvarolni

– mondta csalódottan Valéria, aki nem tudott választ adni arra, hogy a kapcsolat menthető-e, hozzátette viszont, hogy férje valahol még mindig az élete része, és nem akarja bántani.

Az utóbbi hónapokban egyébként nem a zenész házassága az első, ami zátonyra futott a hírességek világában. Szeptemberben az Agymenők Pennyje adta be a válókeresetet, a hónap végén Joshi Bharatról derült ki, hogy 31 év után különmennek a feleségével, ugyanezen a napon pedig Galambos Lajos is elárulta, vége a házasságának. Kulcsár Edináék ugyancsak elárulták, hogy a kapcsolatuk válságba került, illetve alig száradt meg a tinta Weisz Fanniék és Kim Kardashianék házasságának felbontásának iratain.

Rovatok