Index Vakbarát Hírportál

Hová tűnt Ivanka Trump?

2021. október 28., csütörtök 05:43

Donald Trump jobbkeze tavasszal jelentkezett be utoljára, egyes források szerint pedig férjével együtt elhatárolódott exelnök apjától, aki még nyáron is azt bizonygatta: a tavalyi választásokat elcsalták az Egyesült Államokban.

Az Egyesült Államok leköszönt elnökének lánya sokakat foglalkoztat – Ivanka Trumpnak ugyan jóval kevesebb szalagcím jut, mint az apjának, időnként azonban ő is feltűnik itt-ott.

Nemrég kapott is a közérdeklődésből bőven, amikor Meghan McCain piacra dobta Bad Republican című könyvét, amelyben azt állítja, Ivanka Trump és férje, Jared Kushner hívatlanul állítottak be édesapja, John McCain szenátor temetésére, és tönkretették azt.

Meghan McCain a napokban Andy Cohen vendége volt, ahol részletesebben felidézte a pillanatot, amikor megpillantotta a párt apja temetésén. Mint mondta, semmi joguk nem volt ott lenni, így ő mindent elkövetett azért, hogy kényelmetlenné tegye számukra a helyzetet. Hozzátette továbbá, hogy a lépésük miatt a két család között örökké tartó háború került kilátásba – nem mintha ez eddig másként lett volna, hiszen Donald Trump éveken át bírálta az egykori republikánus politikust, aki bár 2018-ban elhunyt, ezután sem volt rest megjegyezni, hogy

bár nem volt rajongója John McCainnek, de olyan temetést adott neki, amilyet akart, mégsem kapott senkitől köszöntet.

A néhai arizonai szenátor lánya a következőképpen emlékezett vissza a temetés napjára.

Sosem szabadott volna eljönniük. Nem volt semmi keresnivalójuk a temetésen. Emlékszem, amikor megláttam őket, főleg Ivankát. Rohadtul nem volt dolguk ott, ez pedig olyasmi, ami a mai napig egyértelműen dühít

– mondta McCain.

Hogy miért jöttek el mégis, azt nem tudta megmondani, állítása szerint volt, aki azt mondta neki, hogy az apja temetése olyan fontos esemény volt, hogy nem hagyhatták ki, mástól viszont már azt hallotta, hogy Lindsey Graham szenátor invitálta meg őket.

Az exelnök nem hagyta szó nélkül mindezt, és hosszas nyilatkozatban bírálta John McCaint és lányát egyaránt, utóbbit alantas szájhősnek nevezve. Meghan mindezt azzal nyugtázta, hogy a Twitteren megköszönte Donald Trumpnak a figyelemfelkeltést, majd csatolt egy linket az új könyvéhez.

Nem sokkal később Lindsey Graham, a néhai McCain közeli barátja Donald Trump védelmére kelt, mondván: Ivanka és Jared jelenléte egyáltalán nem volt kéretlen, de megérti, hogy Meghant felzaklatta a felbukkanásuk

– írta meg a Washington Post.

A célszemély, Ivanka Trump azonban csendes maradt. Donald Trump lánya hónapokkal ezelőtt posztolt utoljára közösségi oldalain, pedig korábban akár napjában többször is megosztott bejegyzéseket. De ki is valójában az exelnök lánya?

Az Ivanka, ahogyan a köznyelvben is említik, csupán a beceneve, eredetileg Ivana Marie Trumpként született 1981. október 30-án Manhattanben, Donald Trump és első felesége, Ivana Trump középső gyermekeként. 11 éves volt, amikor az apja megcsalta édesanyját Marla Maples színésznővel, aki egyben a második felesége lett a politikusnak. Az iskolát természetesen magánintézményekben végezte, tinédzserként pedig anyját követve modellkedni kezdett. 2019-ben egyébként előkerült róla egy videóösszeállítás, amelyben elhangzik, hogy Donald Trump tízezer dollárt fizetett azért, hogy a lánya a kifutón vonulhasson. Ivanka tagadta mindezt, pedig a felvételek egyikén még a fodrásza is viccelődött azzal, hogy csak az apja pénze miatt mehet fel a színpadra. Elhangzott továbbá a következő is:

Nem azért modellkedem, mert muszáj. A családomnak van pénze, ők tudnak támogatni. Azért modellkedem, mert szeretek

– mondta a 16 éves, feltupírozott hajú Ivanka.

Ivanka később felvételt nyert a Pennsylvaniai Egyetemre, ahol memoárja szerint színjeles tanulóként szerzett közgazdász diplomát, ám később kiderült, hogy valójában 3,8 volt a tanulmányi átlaga. Jelenlegi férjével, az ingatlanmágnás családból származó Jared Kushnerrel 2005-ben ismerkedett meg, nem sokkal később pedig egymásba habarodtak – írta meg az Insider.

Miközben Ivanka megjárta a Versace kifutóját is, szerepet kapott apja műsorában, a The Apprentice-ben, ahol maga is a bírák között foglalt helyet. Karrierje során könyveket is írt, első írása, a The Trump Card, amelyben saját tapasztalatai alapján ad inspiráló útmutatást az üzleti életben való előrelépéshez, a New York Times bestsellere volt. A 2000-es évek végén aztán lett saját ékszerkollekciója és divatmárkája is amellett, hogy aktív tagja volt apja vállalatának is.

2009-ben férjhez ment Jared Kushnerhez, a házasságuk alatt három gyermekük született. Ivanka az évek során számos elismerésben részesült üzleti érzékéért, a Világgazdasági Fórum például fiatal globális vezetőnek nevezte őt. Gyermekei születése után az anyaságnak élt, mellette azonban komoly szerepet vállalt Donald Trump kampányában is, bár nem értett mindenben egyet az apjával. Amikor például nyilvánosságra került egy korábbi felvétel, amelyen Trump durva szexuális tartalmú megjegyzéseket tett nőkről, Ivanka elismerte, hogy mindez nagyon helytelen volt a részéről, és örül, amiért bocsánatot kért. Apja viselkedése miatt egyébként több partnere is kihátrált mögüle, és nem árulták tovább a termékeit. 2018-ban végül ki is tette a „végleg bezárt” táblát a divatcége ajtajára. Ugyanebben az évben állítólag kis híján ő lett Világbank-csoport feje, ám a The Guardian szerint maga Trump pénzügyminisztere, Steven Mnuchin húzta keresztbe a számításokat.

Ivanka egész életében közel állt az apjához, így nem meglepő, hogy Donald Trump egyik legközelebbi bizalmasa lett, és lehetősége nyílt részt venni számos üzleti és világvezetői találkozón. 2019-ben egyébként egy ilyen eseményen csúnyán be is égett, ugyanis a G20-csúcstalálkozón szeretett volna csatlakozni a világ vezetőinek beszélgetéséhez, amelynek eredeti résztvevői Emmanuel Macron, a francia köztársaság elnöke, Christine Lagarde, a francia valutaalap elnöke, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Theresa May brit miniszterelnök voltak, és láthatóan egyikük sem vette jó néven Trump lányának kéretlen véleménynyilvánítását.

Ivanka akkor feltétel nélkül segítette az apját, amikor az megkaparintotta az Egyesült Államok elnöki posztját. Hasonlóan próbált mellette állni zajos távozásakor is, azonban a CNN szerint nyár közepén a férjével együtt elhatárolódott Trumptól, mivel az apja szüntelenül azt hangoztatta, hogy a 2020-as választásokat elcsalták Amerikában.

Hogy azóta hogyan alakul a kapcsolatuk, azt nem tudni. Ivanka Trump legutóbb május elején posztolt közösségi oldalaira, akkor arról számolt be, hogy megkapta a koronavírus elleni második vakcináját, és másokat is arra biztatott, hogy mielőbb vegyék fel az oltást.

Ma délután megkaptam a Covid–19 elleni vakcina második dózisát. Az oltakozás a legjobb módja annak, hogy véget vessünk a pandémiának, megvédjük magunkat és másokat is

– írta bejegyzése mellett akkor Ivanka, aki azóta is mélyen hallgat arról, mi zajlik a Trump család háza táján.

(Borítókép: Ivanka Trump és Donald Trump sajtótájékoztatón, Washingtonban 2020. március 30-án. Fotó: Alex Wong / Getty Images)

Rovatok