Index Vakbarát Hírportál

Ryan Reynolds munkájával járó szorongásáról vallott

2021. október 29., péntek 14:08

Ryan Reynolds október közepén jelentette be, hogy egy időre visszavonul a színészkedéstől. A Deadpool sztárja ekkor nem részletezte, miért megy szünetre, minap adott interjújából azonban már lehet következtetni.

A színész elmondása szerint nem igazán találta meg a balanszot a munka és a privát élete között. Reynolds úgy fogalmazott,

gyakran nagyobbat harapott, mint amennyit meg tudott volna rágni.

A túlvállalás ellenére a színész mindent a maximumra tett fel, és emlékei szerint évek teltek el úgy, hogy tökéletes derékszög-pózban aludt, ugyanis éjjelente ébren tartották a gondolatai.

Azt hiszem, ez talán csak a kanadai érzékenység. Hát, azt mondtam, megcsinálom, szóval meg is kell csinálnom. Akkor is megteszem, ha a jólétem az ára

– mondta Reynolds a The Wall Street Journalnek.

Hozzátette, hogy most igyekszik a jelenben létezni, és kiélvezni minden pillanatot.

Rovatok