Index Vakbarát Hírportál

A Hooligans dobosának lánya is szerencsét próbál az X-Faktorban

2021. október 30., szombat 05:49

Bodza a Crush nevű zenekar tagjaként áll a zsűri elé az RTL Klub tehetségkutatójának szombati adásában.

Három hete indult az X-Faktor jubileumi évada, amelyben ismételten az ország rejtett tehetségeit kutatja a jelentkezők közt a zsűri. Bár a múlt heti adás inkább egyfajta bulizós bohóckodásba csapott át, amit elsősorban a mentorok igyekeztek kirobbantani, az RTL Klub Fókusz ma esti adása alapján úgy tűnik, a soron következő előválogató izgalmas produkciókat is tartogat.

A szombati adásban a húsz év alatti fiatalokból álló Crush zenekar is színpadra áll, amelynek egyetlen lány tagja a Hooligans dobosának, Kiss Endinek a lánya, Bodza.

Magamat a legboldogabb embernek vallom. Nemcsak amiatt, hogy lányaim vannak és imádom őket, hanem amiatt, hogy amit csinálok, azt tiszta szívből, meg imádattal csinálom 

– mondta Kiss Endi, aki szintén gyerekkorában kezdett zenélni. Hozzátette: természetesen semmilyen nyomás nem volt egyik gyermekénél sem, nem mondott olyat, hogy „legyél zenész, mert ha nem leszel, akkor kitagadlak”.

Nagyon-nagyon kicsi koromtól szerettem énekelni, meg táncolni. Oviban is jártam énekelni és táncolni, csak az aztán abbamaradt. De a zene mindig velem volt, apa miatt is, meg anyukám is régen énekes volt, így általa is 

– mondta Kiss Bodza.

A Crush zenekar két éve alakult, kisebb fellépéseik voltak már és gyakran énekelnek stúdióban is. A Hooliganshez hasonlóan ők is poprock stílusban játszanak, nagy álmuk, hogy bejussanak az élő show-ba. A dobos lánya azt mondja, azért jelentkeztek, hogy megmutassák – elsősorban maguknak –, hogy mire képesek.

A Fókusz beharangozóját itt tudja visszanézni:

Rovatok