Index Vakbarát Hírportál

Jon Bon Jovi elkapta a koronavírust

2021. november 1., hétfő 13:43

A hétvégén Miami Beachen lépett volna fel Jon Bon Jovi, ám koronavírus-tesztje pozitív lett, ezért le kellett mondania a bulit.

Pozitív koronavírustesztet produkált Jon Bon Jovi. Az amerikai zenész október 30-án Floridában állt volna színpadra, ám a fertőzés miatt törölnie kellett a fellépést. A hírek szerint az énekes egyébként megkapta az oltást, képviselője, Kristen Foster a CNN-nek megerősítette, hogy a történtek ellenére jól érzi magát. Mint írják, vasárnap reggel elkülönítették, a közeljövőben pedig nincs olyan tervezett fellépése, amelyet a betegség miatt le kellene mondania. 

Szombaton egyébként egy rajongói eseményen, a Runaway with Jon Bon Jovi nevű rendezvényen lett volna jelenése, amelyre sztorizással egybekötött fellépéssel készült, a közös fotózkodás mellett a résztvevőknek arra is lett volna lehetőségük, hogy kérdezzenek tőle, illetve egy jelmezes Halloween-parti is szerepelt a programban. 

A Variety szerint nem ez az első alkalom, hogy Jon Bon Jovi zenekara érintett a járványban. A pandémia korai szakaszában a billentyűse is elkapta a vírust. A világsztárok közül legutóbb egyébként Ed Sheeran volt az, aki koronavírus-fertőzés miatt kénytelen volt lemondani a programjait, pedig a brit popsztár elég sok mindent tervezett a napokban hétvégén megjelent lemezével kapcsolatban. 

Rovatok