Index Vakbarát Hírportál

Kim Petras: Felelősséggel tartozom a magyar LMBTQ+ közösségért

2021. november 4., csütörtök 10:30

Vadonatúj dallal készül Kim Petras az MTV EMA-gálára, amit a Papp László Budapest Arénában tartanak november 14-én. A friss szerzemény az énekesnő hamarosan érkező popalbumán szerepel, amiről a napokban több részletet is elárult az Indexnek. Kim Petrasszal Szőke Luca beszélgetett Zoomon keresztül, rákérdezve arra is, hogy transznemű előadóként a budapesti gálán milyen szerepet vállal az LMBTQ+ közösség támogatásában, amit köztudottan a szervezők is fontosnak tartanak.

Kim Petras, akit gyakran a popzene új hercegnőjének is hívnak, 1992-ben született Németországban. Már gyerekként is érdeklődött a zene iránt, de igazán akkor kezdett el foglalkozni vele, amikor 18 évesen Los Angelesbe költözött. Debütáló dala, az I Don't Want It At All 2017-ben jelent meg, azóta pedig sorra gyártja az olyan slágereket, mint a Heart to Break és a Feeling of Falling. Legfrissebb szerzeménye, a Future Starts Now a legújabb lemezének előfutára, ami merít a kétezres évek popzenéjéből, mégis teljesen friss és egyedi hangzásvilággal rendelkezik.

Petras igen fiatalon került a nagyközönség elé, azonban akkor nem a zenéjével. Több talkshow-ban és dokumentumfilmben is feltűnt, hiszen sokáig ő volt a legfiatalabb, mindössze 16 éves, aki nemi átalakító műtéten esett át. Az énekesnő azonban többször is elmondta, ez őt nem befolyásolta a karrierének építésében, sőt a transznemű közösség Petrast ez egyik legnagyobb ikonjának tartja.

Idén már láthattuk díjátadón szerepelni, legújabb dalát adta elő az MTV Video Music Awards pre-show-ján, hamarosan pedig az MTV European Music Awards fellépői között lép színpadra, amit idén hazánkban, a Papp László Sportarénában tartanak november 14-én. Petras egy teljesen új dalt fog előadni az eseményen.

Az énekesnő a napokban interjút adott az Indexnek, aminek során kérdeztük az új lemezéről, az MTV EMA-s fellépéséről, az európai popzenéről, illetve arról, hogyan látja magát mint transzikon Magyarországon és az MTV EMA-n.

Mit érdemes tudni a nemsokára megjelenő albumáról?

A karrierem során eddig önállóan jelentettem meg a zenéimet, nemrég viszont csatlakoztam egy nagy lemezkiadóhoz (Republic Records – a szerk.), úgyhogy most nagyon izgatott vagyok. Ez lesz ez első „hivatalos” albumom, és teljes szívvel-lélekkel benne vagyok ebben a lemezben. Maximálisan popzene lesz, hiszen imádom ezt a műfajt, ez az, ami elfeledteti a problémáimat. Amikor nem vagyok jól, vagy úgy érzem, nem fogadnak el, csak meghallgatom a kedvenc popdalom, és elfelejtem a rossz dolgokat. Ezt szeretném én is csinálni a nagylemezemmel.

Az EMA-n egyébként egy teljesen új dalt adok elő, ami kicsit jobban meg is mutatja majd, milyen lesz az album.

Szeretem a ’Future Starts Now-t, de rengeteg olyan ettől különböző dal lesz rajta, amit szeretnék megmutatni. Imádok szépen felöltözve csak úgy elmenni táncolni, és nagyon hangos popzenét hallgatni, miközben elfelejtek mindent. Remélem, hogy az új albumom ugyanígy hat majd az emberekre. Bátornak érzem magam, hogy azok a dalok kerültek a lemezre, amik. Fel kellett nőnöm, hogy magabiztos legyek abban, ahogy írok és énekelek. Mindig is erről álmodtam, csak sokáig nem mertem megtenni, de most nagyon büszke vagyok rá, hogy egy igazi poplemezt jelentetek meg.

A Future Starts Now eléggé emlékeztet a kétezres évek európai popzenéjére. Mit gondol, elképzelhető, hogy például Cascada vagy Basshunter zenéi újra populárisak lesznek?

Nagyon remélem, hogy így lesz, mert imádom az európai popzenét. Gyakorlatilag ezen a zenén nőttem fel, a tinikorom tele volt ilyen dalokkal. Nagyon szerettem a Daft Punkot, a Justice-t, Cascadát, a Scootert. Imádom a kicsit érdekesebb dalokat, és hiányolom őket. Már hét éve Los Angelesben élek, és hiányzik az, hogy különböző nyelvek és kultúrák jelenjenek meg a popzenében. Az album írásakor nagyon inspirált az európai zene, és az, hogy azon nőttem fel, hiszen ezek voltak azok a dalok, amik miatt elkezdtem én is zenélni. Valójában én is az európai popzene vidámságát és sokszínűségét szeretném átadni a közönségemnek.

Magyarországon törvény tiltja, hogy LMBTQ+ embereket és kapcsolatokat mutassanak a tévében. Az EMA ezzel nyíltan szembemegy, hiszen teljes mértékben támogatja az LMBTQ+ közösséget. Mi a véleménye erről? Transznemű énekesnőként esetleg hangot tud adni ennek az EMA-gálán?

Természetesen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy én vagyok az első transznemű előadó, aki fellép az EMA-n. Örülök, hogy az MTV küzd az ellen, hogy cenzúrázzák, akik vagyunk. Remélem, hogy Magyarországon mindenki erős tud maradni, és nem fél attól, hogy önmaga legyen. Nem hiszem, hogy bárkit is cenzúrázni kellene, vagy elbújtatni azért, mert más.

Senkinek nem kellene azt éreznie, hogy a világ nem fogadja el.

Ez mindenképp olyasvalami, amiért ki szeretnék állni, mert úgy érzem, ez egy nagyon erős üzenet. Én egész gyerekkoromban arra vártam, hogy legyen egy transznemű popsztár, akire felnézhetek, és azt látni, hogy megpróbálnak minket kitiltani a tévékből, eléggé kiábrándító. Remélem, hogy ez a jövőben változni fog. Mindenesetre nagyon izgatott vagyok, már várom, hogy ott lehessek, és kiálljak értük, mindenképpen megpróbálom ezt belevinni az előadásomba. Hangja szeretnék lenni azoknak, akik úgy érzik, hogy nem fogadják el őket, hiszen én is sokáig ezt éreztem. Úgy gondolom, felelősséggel tartozom a közösségért.

Azt olvastam, hogy szereti a Y2k divatot és a korai kétezres éveket. Ki a kedvenc kétezres évekbeli divatikonja, és miért?

Imádom az Olsen ikreket, Mary-Kate-et és Ashley Olsent. Szerintem ők néztek ki a legjobban abban az időszakban. Általánosságban egyébként Karl Lagerfeld és John Galliano vagy a Dior voltak, akikért nagyon rajongtam tinikoromban, imádtam a divatshow-kat nézni, amik a mai napig is sokszor inspirálnak. Szóval, ha nem ismeritek a korai kétezres évek Galliano Diorját vagy Karl Lagerfeld Chaneljét, nagyon ajánlom, hogy nézzetek rá, én nagyon szeretem.

(Kim Petras Chicagóban 2019. november 27-én. Fotó: Natasha Moustache / Getty Images)

Rovatok