Index Vakbarát Hírportál

Will Smith már a kapcsolat elején elgondolkozott azon, hogy képes lesz-e kielégíteni a feleségét

2021. november 9., kedd 17:58

A színész házassága évek óta terítéken van, a minap pedig Amerika kedvenc beszélgetős műsorában árult el néhány ködös és néhány kevésbé kendőzött részletet kettejükről.

Hamarosan a boltokba kerül Will Smith memoárja. Az 53 éves színész magánélete az utóbbi hónapok alatt igencsak közkedvelt rágcsálnivaló volt a publikum számára, ő és felesége pedig időnként tényleg ki is szolgálja a pletykára éhes közönséget. Így tették ezt akkor is, amikor kiderült, hogy Jada Pinkett Smith egy nála jóval fiatalabb énekessel folytat viszonyt.

Kettejük házassága egyébként mindig is téma volt, a színész életrajzi regénye pedig újabb, eddig ismeretlen részletekre világít majd rá, ebből adott a napokban egy kis ízelítőt Oprah Winfreynél is – írta meg Perez Hilton.

Amerika kedvenc beszélgetős műsorában Will Smith elmondta, hogy feleségével igazán különleges a kapcsolata, azonban vannak olyan szükségletek, amiket egyszerűen nem tudnak beteljesíteni egymás számára, ezt pedig állítása szerint már a szerelmük elején is érezte.

Mindennap ittunk és naponta többször szexeltünk, mindennap, négy hónapon keresztül. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon ez verseny-e. Akárhogy is, ami engem illet, két lehetőségem volt: kielégítem ezt a nőt szexuálisan, vagy belehalok a próbálkozásba

– mondta a színész.

Az ebből és másból kialakult nézeteltérések persze újabb és újabb vitákat szültek, és megesett, hogy a pár egy születésnapi buli után inkább külön töltötte az estét. Tavaly nyáron aztán kicsit tovább is tartatott ez a bizonyos mosolyszünet. Smith a műsorvezető kérdésére elárulta, hogy a külön töltött idő nem ölelt át hónapokat, hiszen rájöttek, hogy voltaképpen fölösleges másnál keresniük azt a boldogságot, amit egymásnál már megtaláltak, helyette kompromisszumot kötöttek.

Valójában sosem mentünk szét hivatalosan, igaz? Az történt, hogy rájöttünk, csupán egy fantáziaillúzió az, hogy boldoggá tehetjük egymást. Megállapodtunk abban, hogy neki boldoggá kell tennie magát, nekem pedig magamat, és akkor boldogan térhetünk vissza a kapcsolatunkba, ahelyett hogy a másiktól követelnénk, hogy töltse meg az üres poharunkat.

Ami ezt a bizonyos poharat illeti, Will Smith is bevallotta, hogy bizony a feleségén kívül más nővel is ágyba bújt a több mint két évtizede tartó házasság alatt. Mint akkor elmondta, Jada Pinkett Smith sosem hitt a hagyományos házasságban, ez pedig nem is meglepő, hiszen a családjában többen is nyitott kapcsolatban élnek. A színész ugyan senkinek sem javasolja ezt a státuszt, számára az ezzel járó szabadság és bizalom a szerelem netovábbja. Felfogásával egyébként lánya, Willow Smith is egyetért, legalábbis részben. Ő tavasszal jelentette be, hogy a többszerelműség híve, ugyanis senkit sem szeretne megcsalni.

Oprah egyébként szokásához hűen nem kerülgette a forró kását, és feltette a mindenki által várt kérdést.

Tehát Will Smith és Jada Pinkett Smith egyaránt tartanak szeretőket, és azt tehetnek, amit csak szeretnének addig, amíg megadják egymásnak a kellő tiszteletet?

A színész kissé ködös választ adott. Mint mondta, ők ketten mindent megbeszélnek a feleségével, és sok emberrel az a baj, hogy csak a szexben gondolkoznak. Hozzátette, hogy mindketten a spiritualitás útján járnak, amelynek célja, hogy megtisztítsák a szívük mérgező, szeretetlen részeit. Az az egész pedig nem elsősorban a szexről szól: a lényeg, hogy együtt lehessenek.

Nincs olyan nő, aki boldoggá tehetne, ezért nem is keresem. Nincs olyan férfi, aki Jadát boldoggá tudná tenni, szóval ő sem keresi. Nincs olyan személy, aki be tudná tölteni a lyukadat. Talán ez nem a legszerencsésebb megfogalmazás volt, de mind tudjátok, hogy értem

– mondta a színész.

Smith egyébként hozzátette, hogy sosem találkozott még olyannal, akivel olyan elmélyülten tudott volna beszélgetni, mint a nejével. Állítása szerint a mai napig négyórás csevejt folytatnak, ha egyikőjük bedob egy témát.

A színész memoárja a jelek szerint jócskán tartogat érdekességeket. Olvasója előtt kinyílik majd egy régóta zárt ajtó is, amely Smith és édesapja kapcsolatát érinti. Az életrajz első nagy sztorija egyenesen az volt, amelyikben a színész bevallotta, felmerült benne, hogy megöli az apját, amiért bántotta az édesanyját.

(Borítókép: Will Smith és Jada Pinkett Smith 2019. október 6-án. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic)

Rovatok