Index Vakbarát Hírportál

Tóth Verát durván megalázta és meg is ütötte az exe

2021. november 15., hétfő 13:45

Császár Előd után egy újabb híresség vallott Hajdú Péter műsorában korábbi traumájáról. Ezúttal Tóth Verával zárkózott össze a műsorvezető, a beszélgetés során pedig kiderült, hogy az énekesnő párkapcsolati bántalmazás áldozata volt.

Hajdú Péter Life TV-n futó műsorának lényege, hogy magyar hírességekkel bútorozik össze, ami lehetőséget ad rá, hogy hosszabban beszélgessenek, mélyebben beleásva magukat akár egy-egy magánéleti témába vagy olyasmibe, amiről az adott vendég korábban talán még sohasem beszélt. 

A tévés legutóbb Császár Elődöt hívta meg a műsorba, aki egy gyermekkori traumát idézett fel az interjú során. A jelenleg Shane 54 néven alkotó dalszerző-énekesről kiderült, hogy kiskorában szexuális zaklatás áldozata volt.

Az Összezárva Hajdú Péterrel legújabb epizódjában Tóth Verával tölt el egy napot a műsorvezető. Az adás előzeteséből kiderül, hogy ebben a részben is lesz olyan tartalom, amely felkavaró múltbéli eseményeket ismertet meg a nézőkkel. A már megjelent rövid beharangozóban az énekesnő egy korábbi párkapcsolatáról vall, amely az elmondottak alapján egyáltalán nem volt egészséges. 

Azért lett vége, mert egy narcisztikus személyiség, aki nagyon durván alázott

– reagált Vera arra a kérdésre, ki volt az előző párja és miért szakítottak. A tévés azonnal nekiszegezte a kérdést, hogy vajon sor került-e fizikai bántalmazásra, azaz megütötte-e a férfi az énekesnőt, amire röviden csak annyi válasz érkezett:

Például.

Az előzetes alapján Tóth Vera mostani kapcsolatáról is többet megtudhatunk majd a műsorból. Hajdú Péter a gyermekvállalásról faggatta, ami ugyan nincs ellenére, de azt mondja, nem kell mindenáron szülni. Hogy ennek érdekében egyébként szóba jöhetne-e nála a beültetés, azt nem tudja, mert nem biztos benne, hogy egy hormonkezelés mennyire tenne jót neki.

A beharangozót itt tudja megnézni:

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06 (80) 20-55-20-as telefonszámot!

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok