Index Vakbarát Hírportál

Megvan a TikTok 12 legjobbja, mostantól Hajós Andrásék diktálnak

6. rész

2021. november 18., csütörtök 20:01

Az Index tehetségkutatója, a #miatiktokod a hatodik résszel lezárja a seregszemlét, a zsűri dönt, és ezzel fenyegető közelségbe kerül az elődöntő.

Végre kiderül, kik azok a tiktokkerek, akiket a zsűri továbbjuttatott az elődöntőbe. Az előre borítékolható volt, hogy mindenki mást favorizál, de valószínűleg a világ még nem is áll készen egy olyan TikTok-sztárra, aki egyszerre felel meg Csaby1, Turai Barna, Molnár Nini és Hajós András elvárásainak.

Első körben sikerült 21 főre szűkíteni a mezőnyt, ami persze még mindig nem volt elég Liczényi Márkónak, a műsor házigazdájának, hiszen csak tizenketten juthatnak tovább.

Néhány versenyző esetében teljes volt az egyetértés, de aztán olyan alapvető kérdések mentén tört ki a vita, hogy van-e a kutyának hozzáadott értéke, és vicces-e, ha valaki a tükörbe néz. Mindkét esetben Csaby1 maradt egyedül a véleményével, és

végül összeállt az elődöntő mezőnye.

A következő adásban már a zsűri által meghatározott trendek szerint kell videókat készíteni: vasárnap visszatérünk, és jönnek a tiktokkert próbáló versenyfeladatok.

Rovatok