Index Vakbarát Hírportál

Mi történt az egykori Disney-bálvánnyal?

2021. november 23., kedd 20:14

Miley Cyrus igazi ikonnak számított a fiatalok körében a kétezres évek közepén, de voltaképpen minden korosztályból akadtak rajongói. Az énekesnő 14 évesen robbant be a popiparba, amikor megkapta a mindenki által ismert Hannah Montana című sorozat főszerepét. A széria ugyan meghozta neki az áhított hírnevet, ám mint ismert, semmi sem volt ingyen.

A fiatal tehetség eleinte lubickolt a hírnévben, miért is ne tette volna, elvégre egyik napról a másikra a lábai előtt hevert a világ. Ahogy azonban telt az idő, szép lassan kikristályosodott, hogy farkastörvények uralkodnak a cukiságáról híres márkánál.

Évek távlatából már ismerünk ezt-azt, ami egy Disney-csillag szerződésével jár. A sorok között furcsa szabályok bújnak meg, mint például az az elvárás, hogy a sztárgyerekek magasabb hangon beszéljenek a sajátjukénál, vagy hogy tartózkodjanak a bikiniviseléstől. Jó pár kritérium vonatkozott a Hannah Montana főszereplőjére is, amelyekről később kiderült, hogy egyáltalán nem egyeztek az értékrendjével, sőt – a márka még a nevét is lenyúlta.

Az énekesnőnek állítólag meghagyták, hogy a sorozat végeztével se vesse le a csillogós-kislányos göncöket, mert azok már az imázsához tartoznak. Tiltották viszont a sokat mutató szettektől és összességében attól, hogy bármilyen jelét adja annak, hogy érdeklődik a szexualitás iránt. Miley végül kivárta, hogy betöltse a 18. életévét, 2010-ben pedig valami teljesen új indult meg a karrierjét tekintve.

Ebben az évben debütált Can’t Be Tamed című albuma, amelyen jócskán megmutatta, hogy nővé érett. A Disney ezt követően dobta is felfedezettjét, egy korábbi munkatársuk egyenesen arról számolt be, hogy miután az album megjelent, már másnap kiadták az ukázt, hogy Miley Cyrus még említésképp sem szerepelhet a kínálatban.

A Radio Disney-nek dolgoztam promóciós asszisztensként. Nem viccelek, ahogy az album megjelent, a Disney már másnap minden kapcsolatot megszakított Miley Cyrusszal. Nem játszhattuk a zenéjét a rádióban. Meg sem említhettük. Semmi

– idézte Jose Mendozát a Mirror.

Az énekesnőt látszólag kevéssé hatotta meg a Disney hadjárata, és sorra ontotta magából a dalokat, miközben egyre több ruhát is ledobott magáról. Miley a We Can’t Stop című szám klipjében még forrónadrágot viselt, a Wrecking Ballban pedig jött a meztelenkedés és a kalapácsnyalogatás is. A polgárpukkasztásnak tűnő viselkedés aztán a 2013-as MTV VMA díjátadóján csúcsosodott ki, amikor az énekesnő Robin Thicke-kel állt a színpadon, majd a nyelvét nyújtogatva lejtett rögtönzött öltáncot duópartnerének. Az énekes döbbentnek tűnt ekkor, ám Miley később azt nyilatkozta, hogy Thickle pontosan tudta, mi fog történni az előadás közben, sőt elmondása szerint ő maga akarta, hogy a lehető legkevesebb ruhát viselje a közös performance alatt – írta meg a Mirror.

Miley Cyrus nem törődött a negatív visszhanggal. Mint mondta, a Disney által ráaggatott cukikislány-szerepnek semmi köze nem volt a valódi énjéhez. Ennek fényében az említett produkció után ki is jelentette, hogy nem fog bocsánatot kérni érte, hiszen semmi rosszat nem tett. Az énekesnő e hitvallást követve élte tovább az életét. Nem szégyenlősködött, és gyakran szórta tele a közösségi oldalait is meglehetősen intim tartalmakkal.

Fontos mérföldkő volt az életében a Liam Hemsworthszel folytatott kapcsolata, majd rövid házassága. A két fiatal az Utolsó dal című fim forgatásán habarodott egymásba, 2009-ben. Négy évvel később eljegyezték egymást, ám nem sokkal ezután külön utakra léptek. Többekkel randiztak, majd 2016-ban ismét visszataláltak egymáshoz. Két évig jártak jegyben ismét, majd megtartották az elmaradt lagzit. A szerelmet azonban a házasság sem mentette meg, 2019-ben végleg szakítottak. Az elváláshoz járt egy kínos botrány is, az énekesnő ugyanis szinte ki sem mondta, hogy ő és Liam Hemsworth külön úton jár, máris egy Kaitlynn Carter nevű színésznő mellett vigasztalódott – amit nem is igen titkolt a világ elől. Készült róluk csókolózós fotó, majd az a hír járta, hogy egy szórakozóhelyen úgy egymásnak estek, hogy akár egy felnőttfilmben is megállták volna a helyüket. A színész az említett incidens után adta be a válókeresetet, 2019 augusztusában. Kaitlynn Carter egyébként nem tartott sokáig. A románcnak azelőtt vége lett, hogy beköszöntött volna a hűvös idő.

Miley ezt követően Cody Simpsonnal kezdett viszonyt, amelynek kvázi minden furcsa pillanatát a világ elé tárta. Gimis párként viselkedtek, szemérmetlenül nyalták-falták egymást, az énekesnő azonban állítólag színjózan volt fiatalabb szerelme mellett. A túlfűtött románc végül alig egy év alatt kihűlt, az énekesnő pedig azóta inkább a karrierjére koncentrál, mintsem a szerelmi életre.

Legutóbbi slágerét, a The Kid Laroival közös Without Yout fél évvel ezelőtt adta ki, azóta pedig úgy tudni, hogy ezerrel dolgozik az új albumán – írta meg nemrég a Billboard. Előző lemeze, a Plastic Hearts egyébként meglehetősen nagy sikert ért el, azt viszont nem tudni, hogy az új dalok is a tavalyi album rockvonalában íródnak-e.

Ami az énekesnőt illeti, az utóbbi hónapokban keveset hallottunk róla. Leginkább villantásairól szóltak a hírek, ám néhány napja berekesztette az ilyen tartalmak posztolását. Ennek az lehet az oka, hogy Mick Rock fotográfust gyászolja, aki nemrég hunyt el. Miley legutóbbi posztjában meg is emlékezett a fotósról, akivel elmondása szerint alig egy éve még együtt dolgoztak.

(Borítókép: Miley Cyrus 2007-ben. Fotó: Joel Warren / Getty Images)

Rovatok