Index Vakbarát Hírportál

Most lenne 54 éves a tragikus sorsú playmate

2021. november 28., vasárnap 20:38

Anna Nicole Smith 15 éves kora előtt otthagyta az iskolát, kétszer volt házas, élete nagy részét pedig azzal töltötte, hogy második férje örökségéért pereskedett. Elsőszülött fiát nem sokkal azután veszítette el, hogy életet adott a kislányának, pár hónappal később pedig a modell is távozott az élők sorából.

Ahogyan néhány éve Holly Madison megírta a saját történetét, úgy bizonyára Anna Nicole Smith életére is sokan lettek volna kíváncsiak az ő szemszögéből. A 39 évesen elhunyt playmate sztorija nem volt hétköznapi, ráadásul tragédiával végződött. Több szempontból is.

Anna eredetileg Vickie Lynn Hogan néven született Houstonban. Neveléséből leginkább édesanyja és a nagynénje vette ki a részét. A gimnáziumot 14 évesen hagyta ott, miután már az első évben kibukott társai közül. Másodjára nem is akart megpróbálkozni a tanulással, egy gyorsétteremben kezdett dolgozni. Végül munkahelye tulajdonosához, Billy Wayne Smith-hez ment férjhez 17 éves korában.

Modellkarrierje 25 éves korában kezdődött, amikor is egy márciusi napon feltűnt a Playboy magazin címlapján. Nem sokkal később felvették vele a kapcsolatot, és felajánlották neki, hogy helyettesítse Claudia Schiffert a Guess egyik kampányában. A szőkeség örömmel mondott igent, és felvette az Anna Nicole nevet, amelyen máig ismerik. Miután modellt állt a márkának, egymást követték a címlapok és a felkérések, ám nem mindenhol kapott akkora elismerést, mint amilyenre vágyott.

Annának és első férjének egy fia született, Daniel, aki elválaszthatatlan volt a szőkeségtől egészen korai haláláig. A pár a baba születése utáni évben külön utakra lépett, majd 1993-ban el is váltak egymástól. Ezután került a képbe J. Howard Marshall, az olajmágnás.

Az üzletember mintegy 62 évvel volt idősebb választottjánál, családja pedig hevesen ellenezte is a frigyet, ám végül nem sikerült megakadályozniuk. Az esküvőn készült fotókat a Getty Images közel egymillió dollárért adta el a People-nek.

A házasság alig tartott tovább egy évnél, és az ifjú feleség özvegy lett – ezzel egy időben pedig meg is kezdődött az olajmágnás örökségén való harácsolás Anna és Marshall családja között. A nő ugyan nem szerepelt néhai férjének végakaratában, állította, hogy az ura szóban megígérte neki a vagyonának felét. A hagyatékra természetesen Marshall fia, Pierce is igényt tartott, ám végül mindkét fél meghalt azelőtt, hogy az ügyet lezárhatta volna a bíróság.

Miközben a pereskedés még javában tartott, Anna időről időre próbált sikeres lenni a mozivásznon és a tévében, de a szakma nem ismerte el. Ez persze nem is volt meglepő, hiszen komoly szereppel egyetlen rendező sem kecsegtette, csupán a sztereotípiáknak megfelelő buta szőke karakter jutott neki. Meg kell említeni viszont, hogy rövid életű valóságshowját imádták Amerikában, egyfajta bűnös élvezetként tekintettek rá a nézői.

Ami a modell magánéletét illeti, utolsó éveit meglehetősen nehéz kibogozni. 2006 júniusában maga jelentette be, hogy gyermeket vár, kislánya pedig meg is érkezett szeptemberben. Három nappal később Annát a fia látogatta meg a kórházban. Daniel az anyja kórházi szobájában halt meg, a boncolás szerint metadon-túladagolás végzett vele. A temetésen Anna állítólag azt kiabálta, hogy ha a fiát eltemetik, ő is vele megy.

A gyász közepette kirobbant még egy botrány. Ezúttal arról cikkeztek a lapok, hogy ki lehet valójában Anna kislányának, Dannielynnek az apja. Howard K. Stern, a modell ügyvédje állította, hogy a gyermek az övé, vele szemben azonban Larry Birkhead is bejelentkezett a baba édesapjaként. Az anyakönyvi kivonatban Sternt rögzítették a kicsi apjaként. Anna és a férfi 2006. szeptember 26-án gyűrűt is cseréltek egymással, ám a frigy elismeréséhez szükséges papírokat végül nem állították ki, így hivatalosan nem lettek házasok.

Annát pár hónappal később holtan találták szállodai szobájában. A modellt a testőre és annak felesége is hosszú ideig próbálta újraéleszteni, de végül a kórházba szállítása után sem sikerült megmenteni. A boncolás szerint egy halom vényköteles gyógyszer elegye okozta a halálát. A vizsgálatok nyugtatót, fájdalomcsillapítót és növekedési hormont is kimutattak a testéből, így derülhetett fény arra, hogy a modell komoly gyógyszerfüggőségben szenvedett, amit pedig mint utólag kiderült, párja készséggel ki is szolgált. Stern két orvossal is lepaktált, akik folyamatosan hamisították a gyógyszerek receptjeit, több ezer pirulát biztosítva a modellnek. A bíróság kizárta a gyilkosságot és az öngyilkosságot is, Anna a gyógyszerek keveredése miatti véletlen túladagolásba halt bele. Kislánya ekkor mindössze néhány hónapos volt.

Bár Dannielynn apjaként Sternt ismerték el, Larry Birkhead a modell halála után ismét DNS-vizsgálatot kért, aminek elvégzése után kiderült, hogy valóban övé a gyermek. Ezután érthető módon kérvényezte is, hogy változtassák meg a kislány anyakönyvi kivonatát, hogy ő szerepelhessen benne édesapaként. Dannielynnt azóta is a fotós neveli.

Bár Anna Nicole Smith és E. Pierce Marshall sem élte túl az olajmágnás vagyonelosztási perét, utódjaik a mai napig acsarkodnának az üzletember milliárdjain, ha tehetnék. Az üggyel foglalkozó bíró azonban 2017-ben besokallt, és azt mondta, nem hajlandó tovább foglalkozni olyan emberek pénzével, amit nem ők kerestek meg, azaz nem munkálkodik tovább az ügyben, amit már évtizedek óta húznak. Mike Wood nevetségesnek nevezte a rokonok acsarkodását, ám úgy véli, hogy a visszalépésével sem ér véget az ügy, hiszen a családtagok azok, akik nem akarnak neki véget vetni – írta meg korábban a Forbes.

Ami a modellt illeti, élettörténetét számos módon feldolgozták, könyvek és filmek is készültek azért, hogy portrét fessenek róla. 2011-ben még egy opera is készült a történetéből, ám ezt kislányának apja, Larry Birkhead nagyon nem nézte jó szemmel. Bár a fényképész nem látta a színpadi művet, azt hallotta, hogy az előadásban nem megfelelően mutatták be volt párját, ezért akkor ő is úgy döntött, beperli a készítőket. Hogy az ügy végül hogy végződött, azóta sem tudni.

(Borítókép: Anna Nicole Smith. Fotó: Paul Harris / Getty Images Hungary)

Rovatok