Index Vakbarát Hírportál

Harry Styles is beszáll a szépségiparba

2021. december 1., szerda 07:08

A One Direction egykori énekesétől nem áll távol a feminin stílus. Egy évvel ezelőtt ő volt az első férfi, aki női ruhába bújva szerepelhetett a Vogue címlapján – még ha ez nem is mindenkinek tetszett.

Harry Styles a minap a Twitteren jelentette be, hogy útjára engedte saját, Pleasing nevű márkáját. A webáruházban egyelőre körömlakkok és szérumok kaphatók, de ahogyan az énekes mondja, ez még csak a kezdet.

Azért vágtam bele a Pleasingbe, hogy olyanokkal dolgozhassak együtt, akik inspirálnak, és hogy új ötleteket fedezzünk fel a zenén túl. Remélem, legalább annyira fogjátok szeretni, mint én. Ez értetek van, és ez csak a kezdet

– hangzott a poszt, amely a webshop linkjéhez vezetett.

Styles egyébként a márka debütálása után elmondta, hogy brandjét az élet apró örömei hívták életre, elmondása szerint ugyanis számára a kis dolgok teszik teljessé a mindennapokat. Legyen az egy falat étel vagy éppen egy baráti beszélgetés – írta meg a Dazed.

Rovatok